CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Andrassew Ivánt gyászoljuk

2015. január 14. 20:08 - csú

andrassew-gyasz.pngHosszan tartó, súlyos betegség után 62 éves korában elhunyt Andrassew Iván, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője.  A Népszava az újságírót saját halottjának tekinti. A lap szombaton 16 órakor a Szent István parkban, Fejtő Ferenc szobránál gyertyagyújtással emlékeik meg Andrassew Ivánról.

Andrassew Ivánt sok ezer tisztelőjével együtt gyászolja  a Csepel újság is.  A Csepel Művek lapjánál  1979. és 1981. között dolgozott a ma elhunyt publicista. A halála előtti években a Népszava és a Klubrádió munkatársa volt, korábban a Népszabadság szerkesztőségének volt a tagja. Most az ő írásukkal állítunk emléket Andrassew Ivánnak: 

Andrassew Iván emlékére: Ahogy a lelke diktálta

Harcos volt. A világ legemberségesebb harcosa, életének talán mind a hatvankét évében. Földrengésszerű indulattal kelt ki a gyarlóság, a kisszerűség, a megalkuvás ellen, próbálta fölmutatni a jót, a követendőt.

Éppen ezért ritkán volt nyugodt, felhőtlenül gondtalan. Igazságkereső szenvedélye mégsem ragadta el, nem vált mizantróppá, lobogása soha nem fenyegetett tűzvésszel, pusztítóan letaroló fölénnyel. Talán mert a humor, valamiféle csibészes mosoly mindig ott bújt meg soraiban, ahogy a szája szögletében is – ugyanakkor nem volt sem elnéző, sem megengedő.

Írásai – az egykori Mai Napban, a Népszabadságban, a Hócipőben és pályája utolsó szakaszában a Népszavában – ettől csak súlyosabbá váltak.

Minden tulajdonsága a baloldalhoz kötötte, a kötelék nem miatta lebegett sokszor a semmiben. Nem csalódott – dühöngött, háborgott, mert azt a politikát látta újra és újra veszni, amiben hitt, amit a szeme előtt adtak el aprópénzért, rövidlátásért, látszatért és gyengeségért.

Gyűlölte az előítéleteket, a leegyszerűsítések, sztereotípiák diktálta demagógiát, s mindent, ami bigott. Ugyanakkor fanatikus elszántsággal igyekezett segíteni az elesetteken, a rászorultakon. Képes volt lelkesedni, közösségeket magával cipelni, néha naiv, földtől elrugaszkodó elképzeléseihez társakat találni. Hiányzott belőle a cinizmus valamennyi formája, sugárzott belőle a vegytiszta őszinteség. Úgy írt, ahogy a lelke diktálta, de nem volt sem felszínes, sem szirupos – alaposan ismerte tárgyát, az embert.

Másfél éve rontott rá a betegség, olyan, amely egy cseppnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy súlyos. Tudta, viselte és hihetetlen keménységgel állt ki vele szemben, küzdött ellene. Ebben a küzdelemben nem csak családtagjai, közeli barátai, sok-sok kollégája, hanem seregnyi olvasója is részt vett, Iván megtudhatta, mennyien szeretik.

Az író, a novellista hónapokig fölülemelkedett a szenvedő betegen, tárgyszerűen tudósított állapota valamennyi fázisáról, a remény felcsillanásai és a visszazuhanás árkai között vele utaztunk eddig, ehhez a magányos végállomásig.

Nincs miért szomorúnak lennetek – mondaná. – Ha most legyőztek is, nem adtam fel.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr27074561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása