CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Lándzsahegy a hátsónkban

2015. február 07. 05:43 - csú

orban_zsebre_vagott_kezzel.PNGCsúszunk vissza a 20. század jeges valóságába és a végén még boldogok leszünk, ha valahol sikerül megkapaszkodnunk ezen a mind meredekebb lejtőn.

A Fidesz jó hangulatú és vidám frakcióülést tart Mezőkövesden, a kormányfő nem akar mást a világtól, és főként Oroszországtól, csak elegendő, olcsó gázt, mert már a rezsicsökkentést is csak úgy tudja megvédeni, ha maga mellé állítja Vlagyimir Putyin orosz elnököt, miközben két kézzel azon babrál, hogy bereteszelje az ország ajtaját. Persze kizárólag a „gazdasági bevándorlók” előtt, csak azt felejti el, hogy a bereteszelt ajtón nem csak belépni, de kilépni sem lehet. A fideszes képviselők a reteszre sem figyelve estébe nyúlóan egymás hátát lapogatják, köröttük a világ pedig megállíthatatlanul szánkázik vissza a múlt századba.

Az alig egyéves, agresszívan oroszellenes új amerikai külpolitikai doktrína hátsó szobáinak homályából kezd feltűnni a már elfeledettnek hitt katonai héjaraj, vonszolva maga után a NATO-t, amely tegnap nyilvánosságra hozta a részleteit annak az átszervezésnek, amellyel „erősíteni akarja keleti peremének védelmét” – Oroszországgal szemben. A Lándzsahegy akció (négy-ötezer fős gyors reagálású haderő létrehozása a NATO peremén) a hidegháború vége óta a legnagyobb erőátcsoportosítás, merthogy a katonai szövetség az európai biztonsági status quo tartós felborulását látja az ukrán válságban. Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára szerint vissza kell tartani Moszkvát a balti országok és más NATO-tagok fenyegetésétől, az átszervezés pedig felkészíti a katonai szövetséget, hogy gyorsan reagáljon a katonai feszültség esetleges kiéleződésére.

Anélkül, hogy látnánk a valóságos veszélyeztetést, s azzal, hogy most éppen a NATO eszkalálja tovább a feszültséget, tolja mind elérhetetlenebb távolságba a lényeget: ha el akarjuk kerülni - a legkevesebb - európai méretű háborút, Ukrajnát bármi áron pacifikálni kell. Ha ehhez az szükséges, hogy a Nyugat belenyugodjon a Krím kétségkívül nemzetközi megállapodásokat sértő orosz annektálásába, akkor bele is kell nyugodnia, mert úgysem tehet mást, különben hamarosan azzal néz szembe, hogy meg kell emésztenie a kelet-ukrajnai Mariupol legyilkolását, és az Azovi-tenger mentén a Krímbe vezető szárazföldi folyosó orosz megszállását. A következő lépésként pedig Kelet-Ukrajna elszakadását. Vagy: háborúba keveredik.

Azt látni, hogy a NATO vezetői és katonai tervezői már nem átmeneti válságként fogják fel az ukrajnai helyzetet. Azzal, hogy a Lándzsahegy terveit közzétették, az is világos lett: a politikusokéból egyre inkább a katonák kezébe csúszik át a konfliktus kezelése, ami semmi jót nem ígér. Nemcsak azért, mert a katonák erőteljes feltűnése az orosz oldalon is törvényszerűen a héják megerősödését váltja ki, hanem azért is, mert meglehet, hogy egyelőre sem a német kancellár (sem a magyar kormányfő) nem akar fegyvert szállítani Ukrajnának. A fegyverekről nem a NATO dönt, hanem a tagállamok külön-külön, és hamarosan akadhat "valaki", aki megtalálja a módját, hogy egyszer csak megérkezzenek a NATO fegyverei Petro Porosenko ukrán elnökhöz. Az Egyesült Államok eddig csak védelmi eszközöket, golyóálló mellényeket, látcsöveket, radarokat szállított Kijevnek, de azt is láttuk, hogy korábban a NATO grúziai kiképzőközpontja mennyire frusztrálta az oroszokat. Az ukránok felfegyverzése pedig alighanem a sarokba szorított orosz elnök teljesen kiszámíthatatlan reakcióját válthatja ki. Ami érthető volna: ahol megjelenik a modern, nyugati fegyver, ott megjelenik a nyugati katona, aki megtanítja a fegyver használatát, és ott meg kell, hogy jelenjen a kiképző, a tanácsadó, a kiszolgáló egység, ki kell, hogy épüljön az utánpótlás. Miközben a felfegyverzett abba a hitbe ringathatja magát, hogy egy elkötelezett, hatalmas erőnek (a NATO-nak és az Európai Uniónak) feszítve a hátát, létezik háborús megoldás a problémáira. Sőt csak ilyen létezik, s el is feledi a tárgyalásoknak még a gondolatát is. Petro Porosenko legutóbb a Die Weltben könyörgött nyugati fegyverekért, mondván, országa békét akar, de "a békét is meg kell védeni, amihez erős hadseregre van szükségünk, új fegyverekkel”.

Feltámadt a 20. századi békeharc szelleme, immár senki sem tudja, mi lesz az válság vége. Putyin, dacára az Oroszország elleni amerikai és uniós szankcióknak, az olajár sokak szerinti nemzetközi manipulálásának, zuhanásának, még nem látja elérkezettnek az időt, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, képmutatóan továbbra is ukrán belügynek tartja a háborút, miközben az ukrajnai kaland felszította az orosz nacionalista érzelmeket. Az oroszok - úgy tetszik - legalább annyira elfeledték Afganisztánt, mint az amerikaiak Vietnamot, Irakot és ők is Afganisztánt: bemenni könnyű, kijönni nehéz.

Tegnap John Kerry amerikai külügyminiszter, Merkel és Francois Holland francia államfő is Kijevbe látogatott, ma pedig a két európai vezető Putyinnal egyeztet Moszkvában. Meglehet ez az utolsó esély a válság békés rendezésére.

A Fidesz közben Mezőkövesden vidáman dugja a fejét a homokba, hogy annál nagyobbat kaphasson meredeken kimeredő hátsójába. Ami valójában az ország hátsója. Benne a lándzsahegy, meg az olcsó orosz gáz.

Friss Róbert 

(Népszava)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr327146001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása