CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Balzsamozás után: örvénylik minden

2015. február 23. 12:31 - csú

kesz_zoltan-portre.PNGNincs nap, hogy az ellenzék számára ne lenne létkérdés egy-egy jó hír, ami igazolja, hogy van értelme a létezésének. E helyzetben különlegesen fontos volt ez a hétvége. A Fidesz ugyanis jól meglesz kétharmad mínusz eggyel is, de az ellenzék nem lenne meg visszaigazolások nélkül. És ezt most megkapta. Igaz, független indulóval. Az idő eldönti, hogy ezért vagy ennek ellenére.

E körön belül a szocialistáknak balzsamos bedörzsölés minden választási kis siker, mert még mindig ez az ő műfajuk, a szavazólapokon jobban mutatnak, mint bárhol máshol. Nem úgy, mint a DK, amely gitárszólókkal vezette fel kongresszusát, és okkal, mert szólista párt. A frontember mögött a többiek csak az alapot adhatják, Gyurcsányé a műsor. Egy már deklaráltan is egészen más műsor, mint a szocialistáké.

Az Együtt és a PM egyre jobb egyéni teljesítményekkel mind kevésbé látszik mint csapat. Nekik is életesély minden jó hír. A civil ellenzék e hétvégén kezdett bele abba, amibe a profi ellenzék bele szokott bukni: szót akarnak érteni egymással. Mondván, a két nagy hatalmi tömböt csak így tudják leváltani. De legalább szembesíteni az élettel. Örvénylik, kavarog tehát minden, ami a Fidesszel szembemenne, ezzel akaratlanul is a biztonság szigeteként láttatva a kormányzó pártot, ami helyzeten az udvaron belüli csetepaték sem változtattak.

Azt lehetett hinni, hogy majd csak a milliók számára egyre kevésbé élhető világ lesz a valódi kihívás. De tegnap változott a helyzet. Veszprémben ugyanis nemcsak a kétharmad eltüntetése volt a tét, hanem az is, hogy megmaradjon az ellenzéki politizálás értelme. És megmaradt. (nol.hu)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr17208021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása