Az elődök emlékére, az utódok javára Soroksár központjában nem rég  emléktáblát avattak. Közadakozásból gyűjtötték össze az elkészítéséhez szükséges  pénzt. A soroksáriak pontosan tudták, hogy mire adják forintjaikat. Viharos, sokszor kegyetlen történelmükkel, a közelmúlttal szembesítették önmagukat, és békévé oldották az emlékezést. Szerintünk az országban ezzel az esők lettek a soroksáriak. Csepelen is jó lenne egy hasonlót  látni a Szent Imre tér valamelyik pontján, talán a volt Csepel Művek főbejáratának közelében vagy a polgármesteri hivatal falán, az 1944-es decemberi kiürítést megtagadó csepeli demonstrációra emlékeztető emléktábla mellett ezzel a szöveggel: A hazájából, otthonából, elhurcolt, elüldözött és idegen földben nyugvó csepeliek emlékére. Talán ennek is eljön az ideje egyszer Csepelen...

Érdemes odafigyelni a soroksári emléktábla átadásánál elhangzott igen fontos szavakra is:

Az Itthon Vagyunk egyesület elnökének, Fuchs Gyulának a beszéde az emléktábla avatásának és megszentelésének alkalmából:

TISZTELT SOROKSÁRIAK, HÖLGYEIM, URAIM!

Adósságot jöttünk törleszteni ma. Mégpedig egy 70 éves adósságot. Emlékművet avatunk most, egy emléktáblát helyezünk el talán a legméltóbb helyen, a Soroksári Nagyboldogasszony Főplébánia Templom falán.
Hogy miért én tartom az avatóbeszédet, annak oka egyszerű, én voltam az értelmi szerző. A tervezést-szervezést Unyi János barátom vállalta, és az anyagiakat szintén az ő közreműködésével, kizárólag magánszemélyek hozzájárulásából teremtettük elő. Köszönet érte minden adakozónak. Büszkék lehetünk arra, hogy ez az emléktábla az első olyan soroksári köztéri alkotás, amely kizárólag magánszemélyek adományaiból, és Soroksáriak közreműködésével létesült.
Valamennyi Soroksári előtt ismertek azok az események, amelyek a II. világháborút követték, a 19 ezres lélekszámú, zömében német ajkú nagyközség, Soroksár életében. 70 évvel ezelőtt, az itt húzódó front elől kiürített Soroksárra éppen csak kezdett csak visszaszivárogni a lakosság Pestszenterzsébetről, Budáról, Pestről, amikor az új hatalom helyi kiszolgálói utasítást kaptak minden munkabíró 16-46 éves kor közötti férfi és nő begyűjtésére. Hogy miért? Egy kis munkát kell elvégezni, semmi konkrétum. Aztán elindult a gyalogmenet Soroksárról, majd Pestszenterzsébetről, kis otthoni elemózsiával felszerelkezve a kőbányai vasútállomásra. Majd marhavagonokba terelték őket, és elvitték a sok ezer szerencsétlen embertársunkat a Szovjetunióba, úgynevezett jóvátételi munkára. Ott már „málenkij robotként” emlegették azt az embertelen munkát, aminek következménye a több száz halott, megrokkant soroksári, akiknek egy része ma is idegen, jeltelen, beszenteletlen földben nyugszik. A szerencsés túlélők 3-5 év múlva kerültek haza, sokan egy életre megrokkanva. Néhányan – hál’ Istennek – még itt élnek közöttünk, azoknak a förtelmes időknek eleven tanúiként.
Ez az emlékmű emlékeztessen minket egyúttal az 1946 bekövetkező újabb csapásra is, a sok ezer hazaszerető, szorgalmas soroksári embertársunk megalázó, gyalázatos körülmények közötti kitelepítésére. De emlékeztessen bennünket azoknak a szerencsétlen – csonka határainkon túlról érkezett – honfitársainknak megpróbáltatásaira is, akiknek sorsa otthonukból, hazájukból történt menekülésük, vagy szégyenletes elűzetésük következtében éppen ide, Soroksárra vezetett, vagy akiket az 1944-es deportáló szerelvények innen egyenesen a halálba vittek. Azaz a világpusztító háborúk minden soroksári szenvedőjére, szenvedésére, áldozatára.
Befejezésül pedig köszönetet mondok Unyi Jánosnak, nemcsak az emléktábla megtervezéséért, a munkálatok szervezéséért, de azért is, hogy az általa szerkesztett Soroksári Daloskönyvért felajánlott támogatások teljes összegéből a jelen emlékmű költségeinek fedezésén túl felújíttatta a most újra szentelt, templomunk előtt álló kőkeresztet, továbbá a Szentlőrinci úti régi soroksári keresztet is. Köszönjük Szerencsés Zsolt Plébános atyánk tevékeny közreműködését, továbbá Kanizsár Sándor soroksári kőfaragó mester kiváló és nagyvonalú munkásságát, mindhárom – már említett – kivitelezésben. Köszönjük továbbá Becze Imre és Imréné önzetlen közreműködését is.
Emlékmű avató gondolataimat a Soroksári Daloskönyv mottójával zárnám: „Az elődök emlékére – az utódok javára.”

Dr. Szabó Szabolcs, Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője az interneten az eseményről így számolt be:

Ma a délelőtti mise után szentelték újra Soroksáron a templom melletti keresztet a Hősök terén. Ezt követően felavatták a templom falán elhelyezett emléktáblát, mely a hazájukból elüldözött embereknek állít emléket (legyenek azok németek, zsidók, vagy a málenkíj robotra elhurcoltak). A kereszt felújítását, valamint az emléktábla elhelyezését magánadományokból finanszírozták (az ötletadók és a szervezők az Itthon Vagyunk Egyesület tagjai, az emléktábla avatásán Fuchs Gyula mondott beszédet). A program zárásaként a sváb tájházban kötetlen beszélgetéssel, és házi készítésű süteményekkel folytatódott a program. Itt Unyi János személyesen is köszöntötte az emléktáblát készítő kőfaragó mestert.

Forrás: Szabó Szabolcs és Soroksár facebook oldalai