A napokban Navracsics Tibor az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Rólad szól” programjának záróeseményén könnyedén kijelentette, hogy „nem vesztesége az országnak, ha valaki külföldre költözik, mert nem kellene egymást kizáró kategóriákként kezelni a külföldi munkavállalást, és a magyarországi kapcsolatok megtartását”.

Ha ez igaz, akkor olyan dologról nyilatkozott, amiről fogalma sincsen. Netán tudatosan „füllentett” volna, fel sem merem tételezni egy diplomatáról. Mert a külhoni kolóniákban – így Brüsszelben is - dolgozók tudják a legjobban, hogy a külszolgálaton dolgozók gyerekei az adott országban fejezik be, vagy folytatják a tanulmányaikat, és nagyon kevesen térnek haza ezek után.

Miért volna ez másképp azokkal a fiatalokkal, akik saját „jogon” keresték külföldön a megélhetésüket? Ha munkát találtak, a gyerekeiket ott fogják óvodába, iskolába, egyetemre járatni, ott adnak szakmát a kezükbe. „Öt-hat éve úgy tűnik, hogy

a magyar közbeszédnek állandó, és nemzethalált előrevetítő témája: elmenni külföldre, abban benne van az, hogy megszakítani a kapcsolatokat az anyaországgal, hogy az ember elveszíti a magyarságát – fejtegette az ifjúságpolitikáért felelős magyar EU-biztos. És elmondta, hogy ő másképpen gondolkodik e kérdésben. Meglehet.

A biztosi fotelból talán kedvezőbbnek látszik a helyzet, ám a valóság mellbevágó. Akik elmennek, már egy év múlva keresik a magyar szavakat, a gyerekeik megpróbálnak asszimilálódni a környezetükhöz, a baráti kapcsolatok megkopnak, a látogatások egyre ritkulnak. Navracsics lehet, hogy magyar marad Brüsszelben. És a lányai is?

Somfai Péter

Forrás: Népszava