Szeptember eleje kétarcú a világtörténelemben. A gyászé, hiszen 76 évvel ezelőtt rohanta le a hitleri Németország a szomszédos Lengyelországot, és ezzel belekergette a világot egy olyan háborúba, amelyben több mint 73 millió katona és civil halt meg. Az öröm évfordulója is, hiszen 70 évvel ezelőtt ért véget a második világháború. A Hitler ellenes szövetségbe tömörült mintegy 70 ország közös akarata volt, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg a fasizmus rémuralma.
A II. világháború befejezésének 70. évfordulóján világszerte fejet hajtanak a zsarnokság ellen, a szabadságért folytatott háborúban elpusztult katonák és civilek, a szörnyűségek valamennyi áldozatának emléke előtt.
Európa népei együttélésének új szakasza kezdődött a potsdami konferenciával, ahol a legendás kerek asztal körül helyet foglaló győztes hatalmak szövetséges vezetői megfogalmazták a háború utáni európai rend keretfeltételeit, amelyeknek hozzá kellett járulniuk ahhoz, hogy a fasizmus és a háború soha ne indulhasson el még egyszer német földről. Ez a cél - az európai történelem ezt követő ellentmondásos szakasza ellenére - megvalósult.
70 éve katonai győzelmet arattunk a fasizmus fölött, de napjainkban azt tapasztaljuk, hogy embertelen eszméjét máig nem sikerült elpusztítani. Új módszerekkel, új ruhát öltve próbál teret nyerni. Másképpen mutatkozik a balti országokban, Ukrajnában, Magyarországon, vagy akár Görögországban, Franciaországban, de ott van az intolerancia és a barbarizmus az iszlámnak nevezett terrorizmus képében is, amelynek visszaszorítása manapság legalább akkora kihívást jelent a világ számára, mint az egykori Hitler-ellenes koalíció létrehozása. Az emberiség precedens nélküli új kihívás előtt áll, amelynek hatékony kezelése csakis az emberi értékeket, az emberi méltóságot tiszteletben tartó erők összefogásával lehetséges.
Tapasztaljuk, hogy világ néhány országában a kormányok engedményeket tesznek szélsőjobbos erőknek és ezzel lejáratják a parlamenti demokráciát. Nyíltan vagy alig burkoltan dicsőítik a hitleri Németország mellett harcoló katonákat, az SS-szel kollaboráló egyéneket és csoportokat. Megszüntetik a II. világháború hőseinek közterületi emlékműveit, utcatáblákról lekerülnek az ellenállók nevei, s egyes esetekben fasiszta, rasszista politikusok nevei, szobrai kerülnek a helyükbe. Nyílt történelemhamisítás folyik, amelyet felkarolnak bizonyos politikai pártok, magukénak vallanak radikális csoportok, s ezek a szellemi „mérgek” bekerülnek mind az iskolai tankönyvekbe, mind a közbeszédbe. Az antifasiszta ellenállás történeti múltja, személyiségei egyre kevesebbszer jelennek meg a közoktatásban, a közbeszédben, aminek következtében alig marad esély a múlt valóságos történetének bemutatására.
A fasiszta, neonáci nézetek napjainkban leginkább a kirekesztés, az idegengyűlöletet, a burkolt vagy leplezetlen rasszizmus képében jelentkeznek. Felütötte fejét az etnocentrizmus, amely szerint a saját etnikum vagy etnikai csoport mindennek a középpontja, és minden más csoport dolgait, viselkedését, értékeit ehhez viszonyítja. Ebből táplálkozik napjaink szélsőséges ultra-nacionalizmusa. Nem szabad felednünk: a káros nézetek képviselői előbb csak beszélnek, de a szavakat - mint korábban is - borzalmas tettek követhetik!
Mindezeket az ordas nézeteket a demokratikus közösségeknek el kell szigetelniük, a fiatalabb nemzedékeket meg kell ismertetni múltunk igaz történetével. És a legfontosabb tanulságával: vannak helyzetek, amikor az agresszió, a népirtás, az emberiesség elleni vagy háborús bűncselekmények, az etnikai tisztogatás esetében cselekedni, ellenállni kell és nem szabad meghunyászkodni. A sok bizonytalanságot, megbékéltetési próbálkozásokat és téves helyzetfelismeréseket követően csak a Hitler-ellenes szövetség létrejötte tudott véget vetni a fasizmus pusztításainak.
Napjaink háborúi, helyi konfliktusai miatt mára Európában igen jelentős lett a menekültek száma. E probléma jelenleg az öreg földrész legnagyobb, legérzékenyebb kihívásává vált. Ezek az emberek döntő többségükben nem önként hagyják el hazájukat, hogy a világ egy másik részén keressenek védelmet. Az EU minden tagállamának közösen és humanitárius szellemben kell részt vennie e precedens nélküli súlyos kihívás kezelésében. Európa nem épülhet az elzárkózásra, a nyitottságnak és a toleranciának kell jellemeznie.
A 70 évvel ezelőtti Hitler-ellenes antifasiszta koalíció bebizonyította, hogy különféle világnézetű emberek fontos célok érdekében össze tudnak fogni. Ma is valami ilyesmire volna szükség: a világ országai csakis közös erővel számolhatják fel a véres konfliktusokat. Az egykori antifasiszta ellenállók milliói nem azért áldozták életüket hét évtizeddel ezelőtt, hogy utódaik ma tétlenül nézzék a fasizmus és más embertelen eszmék megjelenését és erősödését.
Hanti Vilmos
(Népszava)
