HEGYI IVÁN: Az atmoszférát az alapozta meg, hogy a román himnuszt végigfütyülte a publikum nem csekély része, majd a magyar himnusz alatt a vendég szurkolók fordítottak hátat a pályának. Nem csupán a nézőtéren, hanem a pázsiton is feltűnő idegesség uralkodott, a felek inkább szabadulni akartak a labdától, mint megjátszani azt.

Továbbra is tart a harmincnégy éves nyeretlenség a románok ellen, de a péntek esti gól nélküli döntetlen nem rossz eredmény a magyar labdarúgó-válogatott számára. Az egy pont értékét azonban az adná meg igazán, ha hétfőn Belfastban nem kellene beérni x-szel, pláne nem vereséggel. 

„Hadd hívjam fel a figyelmet a sportszerű szurkolásra!" – kezdte fülsiketítően zajos monológját péntek ­este az Üllői úti műsorvezető, de

egy órával az Eb-selejtező kezdete előtt még csak néhány ezer magyar szurkolóhoz szólt az intelem. So­káig a román drukkereknek fenntartott lelátórész volt az egyetlen zsúfolt szektor az Albert Flórián (a régi Gyáli) út felőli sarokban, aztán, mire kivonultak melegíteni a magyar és a román labdarúgók, már megtelt az aréna, és a közönség a hajdani Illés-koncertek hangulatában énekelte, hogy „újra itt van a nagy csapat..."

Majd az óriáskivetítőkön megjelent az 1981 májusában rendezett vb-selejtező filmje, pontosabban a budapesti találkozó kulcsjelenete, Fazekas László bal lábas gólja, mely harmincnégy éven át az utolsó magyar győzelmet jelentette a románokkal szemben (1-0).

A hosszú böjt nyilvánvalóan ­Leandrónak fájt a legkevésbé a pályán lévő piros mezesek közül, mégis a brazil származású futballista rúgott először ellenfelébe a mérkőzés kezdetére zaklatottá vált légkörben. Az atmoszférát az alapozta meg, hogy a román himnuszt végigfütyülte a publikum nem csekély része, majd a magyar himnusz alatt a vendég szurkolók fordítottak hátat a pályának. Nem csupán a nézőtéren, hanem a pázsiton is feltűnő idegesség uralkodott, a felek inkább szabadulni akartak a labdától, mint megjátszani azt. Még Anghel Iordanescu román szövetségi kapitány is nyugtalanul járkált a technikai zónában, sőt majdnem annyit mozgott, mint azon az emlékezetes májusi meccsen nyolcvanegyben, még mint játékos...

A német Bernd Storck, a magyar válogatott ezúttal debütáló szakvezetője viszont egy helyben állt, nemegyszer úgy festett, akár egy szobor szürke öltönyben. Nem ment fel a vérnyomása Sanmarteannak sem: a középpályás két alagútcselt is megpróbált (az egyik bejött, a másik nem). Egyéb esemény nem kötötte le a nézők figyelmét, egészen addig, míg Juhász a huszonnegyedik percben ki nem intett a kispadnak, hogy megsérült, és Storck a középhátvéd helyett be nem küldte az ajánlólevelét nem éppen a románok ellen megszerző Guzmicsot.

A labdát rendszerint a vendégek birtokolták, de nem tudtak mit kezdeni vele, a 96. válogatott meccsét játszó Király kapusnak fél óra alatt egyszer kellett közbeavatkoznia. Igaz, román kollégájának, ­Tatarusanunak egyszer sem... Harminc perc múltán a közönség elunta a vendégek körülményes passzolgatását, és hangot adott a „harcoljatok, harcoljatok!" követelésnek, mire Esterházy Márton, a korábbi kitűnő válogatott csatár megjegyezte:

„Az akarással történetesen nincs baj."

FOLYTATÁS: ITT

Hegyi Iván

Forrás: nol.hu

További hírek a mérkőzésről és a körítésről ITT