Még 1979-ben találkoztam id Szabó István szobrászművésszel, aki a salgótarjáni partizánszobrot készítette. Már akkor is, értelmiségi körökben vita volt arról, hogy a fegyverrel érdemes-e megjeleníteni a mondanivalót.

Az öreg mester is ezen a gondolaton tépelődött amikor meglátogattuk. Kifejtette, hogy ő akár tehetett volna „nyalókát” is a partizán kezébe, fegyver helyett, de akkor az nem partizán, hanem valami egészen más lenne!

Ez a gondolat jutott eszembe, amikor Németh Szilárdtól azt hallom, hogy a katonaságot kéne levezényelni a déli határokra.

Azt nem mondta, hogy fegyverhasználati engedéllyel, tűzparanccsal, vagy sem!

Vegyük a jobbik esetet, és tűzparancs nélkül vezénylik le a honvédeket.

Akkor jön el az idős Szabó István bölcsessége: mitől is lenne katona a fegyver nélküli ember? Azért, mert a katonát a fegyverzete teszi katonává.

A hadseregnek az ország vezetésének elképzeléseit a parancsok alapján, - ha kell erőszakkal, életek kioltása és a sajátja feláldozása árán – fegyver használatával is végre kell hajtania. Ebből adódóan

semmi keresnivalójuk az inkriminált határszakaszon a fegyvertelen menekültekkel szemben. Természetesen a katonaságnak a harci cselekmények elvégzéséhez vannak logisztikai, műszaki és orvosi rendszerei is, amik máskor is használhatók. De ezek a harci cselekmények kiszolgálására, esetenként, katasztrófák következményeinek oldására, és nem a menekülthullám feltartóztatására vannak megtervezve.

Ebből is látjuk, hogy Németh Szilárd semmivel sem más az országos politikában, mint regionálisan, Csepelen! A durva nagyotmondás és a felelősség áttolása a specialitása.

Csak az érdekli, hogy ő szerepeljen, aztán, hogy a végrehajtást a terepen hogyan oldják meg, hány ember megy rá, az már nem érdekli! Azért, mert a katonákat (feltételezve, de meg nem engedve) kivezénylik a határhoz a fegyvereikkel, (természetesen tűzparancs nélkül) akkor ott áll egy ember teljes fegyverzetben de jogilag megkötött kezekkel az irdatlan elcsigázott tömeggel szemben. A tömeg pedig előbb utóbb észreveszi, hogy csak ijesztgetésnek és „dísznek” tették oda. Előbb utóbb vegzálni, kezdik és felmérik lehetősége határait. A tehetetlen katona pedig nem tudja távol tartani magától az egyre inkább felbátorodó embereket. Az emberek pedig egyre erőszakosabbak egyre határozottabbak lesznek azért, hogy leküzdjék az eléjük állított akadályt, ami ebben az esetben a katonában ölt testet.

A katona nem lőhet!

Ott áll talpig fegyverben és a felbátorodott tömeg, már a fegyvere elvételét is kezdeményezheti. Ha hagyja, hogy a tömeg elvegye a fegyverét, akkor azért csukatja le a hatalom, ha nem hagyja és használja a fegyverét, akkor meg azért csukatja le.

Németh Szilárd és társai pedig mossák a kezeiket, mondván: a katona a hülye!

Csak hát ez nem így van!

A XX. századi történelem Népbírósági gyakorlata már tárgyalt ilyen ügyeket és ítéleteket is hozott, az emberi csoportok számára hátrányos a politikai döntések kiagyalóira, végrehajtóira, a parancs kiadóira. A politikának, a rendeletalkotónak tehát van felelőssége abban, hogy az általa hozott törvények, rendeletek, parancsok mennyire okozói egy nem várt helyzet, nem várt következményének. A hadsereg nem játékszer! Tessék békén hagyni!

Nem lehet hát, a „hülye katonára” fogni a dolgot!

Manapság az élet rengeteg területén érvényesülő Fidesz szemtelenség, felelőtlenség, arrogáns hatalmi téboly és úrhatnám nagyképűség megjelenését látjuk itt is.

Inkább előbb, mint utóbb a megméretés sorsára jutnak.

Ott, és akkor fog eldőlni, hogy a nagyszájú, de valójában percemberkék a megméretésen milyennek találtatnak.

A nép egyre nagyobb számban már tudja, hogy könnyűnek!