Ég áldjon, Gábor ,
lángoktól perzselt, hű tűztáncos társam.
Lám, te is kiléptél sorsunk parazsából,
s szívünkre szórva szép versszikráidat,
útra keltél az örök éjszakában,
"vacogó Földünk baljós, kilyukadt
ózon pajzsa alól",
hogy a halál hatalmas, árnyas udvarában,
kínzó fájdalmunk nagyköveteként,
új csillagtüzet gyújts - az életért.
Ó, édes öcsém, jó Garai Gábor,
s ti többiek is, mind-mind valahányan,
Váci Mihály és Ladányi Mihály,
s ki tudja hogy még hány poéta-vándor
odafent,
olykor, időnként küldjetek jelet,
s mi fel-fel idézve egy-egy versetek
élő üzenetét
reményre szomjazó szívünk felett,
újult erővel folytatjuk a munkát,
s tűztáncunkat egy emberibb világért,
veletek együtt
- idelent...

1987. szeptember 11.

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)

Forrás: Szabó Béla Facebook oldala