Most mindenki Kövér László és Kovács Ákos bornírtságain háborog. Pedig, ami igazán felháborító, az a miniszterelnök száját hagyta el a Fidesz kongresszusán, amikor azt mondta: "az európai szellem és az ő emberei ma felszínes és másodlagos dolgokban hisznek, emberi jogokban, a haladásban, a nyitottságban, újfajta családokban, toleranciában. Ezek szép és kedves dolgok, de valójában másodlagosak, mert csak származékok. Európa ma hisz a másodlagos dolgokban, de nem hisz abban, ahonnan és amiből ezek a dolgok származnak. Nem hisz a kereszténységben, nem hisz a józan észben, nem hisz a katonai erényekben, és nem hisz a nemzeti büszkeségben".
Ehhez képest apróság a kövéri óhaj hogy "szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk". Kicsinység, hogy Kovács Ákos szerint a nőknek nem dolguk, hogy annyit keressenek, mint a férfiak, és hogy a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással.
Nem is lett volna az egésszel semmi baj, túl azon, hogy a Facebook felrobbant. Kövér visszhang nélkül elmondhatta volna az Inforádióban, hogy "elég közel van a reformkor irodalmát megtermékenyítő nemzethalál víziója", Herder ezerszer kielemzett XIX. századi dolgozata nyomán idézhette volna fel a magyar jobboldal nemzetszaporodással kapcsolatos rémálmait,
s Lázár János kancelláriaminiszter is elintézhette volna a házelnök kongresszusi dörmögését azzal, amivel elintézte: mindig is óriási hiszti és médiacirkusz keletkezik Kövér nyilatkozatai körül, de neki is megvan a joga, hogy elmondja a véleményét.
Ennyi lett volna, ha...
Ha Kovács Ákos szponzora, a Magyar Telekom Csoport hirtelen nem akarja jóvátenni, amit annak idején az Origóval művelt, és nem vonja meg a dalostól a támogatást, mondván, nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hitvallásával és értékrendjével. Hirtelen mozdulat volt, kissé talán meggondolatlan is, és hát, látjuk azt is, Kövér Lászlótól nem volt mit megvonni, de a hatalom kérlelhetetlen bosszúvágyát ismerve ennek is lesz még némi nyoma a mérlegfőkönyvekben.
Lázár ezt már nem hagyhatta szó nélkül, „ízlés- és véleménydiktatúrát” emlegetett. Ami az ízlést illeti, mintha a Telekom hirtelen ráébredt volna az Ákos dalaiban fellelhető hangnem-átmenetek szúrósságára, és azt követelte volna az 50 milláért cserébe, hogy a zenész ezután mulatós nótákkal kedveskedjen a cég dolgozóinak és a közönségnek, mintha magáncégként nem állna szabadságában eldönteni, kit támogat, s kit nem, mintha nem az lenne előbb a kérdés, hogy eddig nem azért támogatta-e Ákost, mert hogy legfelsőbb fideszes körökben szeret mutatkozni. Ami pedig a véleménydiktatúrát illeti, azt egy szponzori szerződéssel kapcsolatban megnyilatkozni nem köteles kancelláriaminiszter részéről nevezzük csak ízlésficamnak.
Aki azonban igazán begerjedt, az Kocsis Máté volt, aki a következőkkel kommentálta a történteket: "Undorító, amit Kovács Ákossal művelnek. Meghazudtolják, lejáratják, megbélyegzik. Régi módszer ez azokkal szemben, akik nem azt mondják, amit a liberálfasiszták hallani akarnak. Azt is ők akarják megmondani, meddig tart a vélemény szabadsága és az kit illet meg. Szerintük Ákost nem. Pedig de. Az lehet a véleménye, amit csak akar, még akkor is, ha ez néhány tehetségtelen és teljesítmény nélküli bódult libbancsnak nem tetszik. Ráadásul nem azt mondta, amivel vádolják, de hát nem lenne meg a napi rutin, ha nem hazudnának."
A módszer egyébként ismerős lehet a háborgó Kocsisnak, hiszen, ha a nagyon ötletes "bódult libbancsot" és a kevés értelemmel bíró "liberálfasisztát" kitakarjuk, akkor elénk tárul a Fidesz lényege.
Amúgy pedig kormányoldalról véleménydiktatúráról beszélni a mai Magyarországon: képtelenség. Az a hatalom, amely kisajátítja a közmédiát, hogy aztán kézi szócsőként használja, annyira, hogy még a sportadóján is leadja az egyperces kormánypropagandát; az a hatalom, amely kiugrott pártpénztárnoka egykori médiáját negligálja, csak mert az kicsit is szabadabban beszél a kormánykörök viselt dolgairól; az a hatalom, amelynek állami bankja ad hatalmas kölcsönt házi filmügyi kormánybiztosának, házi kaszinósának, hogy kormánypárti adónak megvehesse a TV2-őt (ez a húszmilliárd hogyan mérhető Kovács ötven milliójához?); az a hatalom, amely korlátlan egyeduralmat élvez a magyar tömegtájékoztatásban, nos ez a hatalom beszél véleménydiktátumról.
Eddig jutottunk e cikk megírásában, amit éppen úgy akartunk befejezni, hogy a Fidesz elérte pártállami hatalmának delelőjét, annyira biztos önmaga hatalmában, hogy elveszített minden mértéket, legfőképpen valóságérzékelését, s feljogosítva érzi magát, hogy totálisan megmondja mindenről a tutit miközben Európát ostromolja. És akkor jött a hír: a kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, mondja fel szerződéseit a Magyar Telekommal. (A lépés persze nem érinti a kormánynak a Telekommal tavaly kötött partnerségi megállapodását: a Telekom egymilliárd eurós beruházást vállalt a következő négy évre.) A szóvivő szerint a kormány megdöbbenéssel értesült arról, hogy a cég felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel. Kovács Zoltán úgy vélte, a lépés ellentétes "mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével". Azt is mondta, elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de "mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen". Ócska bosszú egy olyan ügyben, amihez semmilyen kormánynak semmi köze nincs.
Ám nem kellene e mérhetetlen aránytévesztésben itt megállni. E rejtett hadüzenet után, üzenjünk nyíltan is hadat Németországnak, ha már egyszer nem tanulta meg, mint Lázár miniszter úr észrevételezte: a vélemény- és ízlésdiktatúra elképzelhetetlen egy demokratikus jogállamban, egy német cégnek pedig különösen tudnia kellene, mi az a diktatúra. Mutassuk hát meg neki!
Forrás. Friss Róbert (Népszava)
