CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Március 15-én a fővárosban tüntetnek a közoktatásért és még sok másért

2016. március 10. 03:21 - csú

esernyosok_tuntetese.jpgA miskolci Herman Ottó Gimnázium támogatói körét adó Tanítanék-csoport a nemzeti ünnepre szervezte meg a következő tiltakozást a közoktatás átalakításáért, és kiállnak a közalkalmazotti szféra ügyei mellett is.

A Hősök terétől az Andrássy úton át egészen a Parlamentig terveznek vonulni a fővárosban a tanárokat, diákokat és szülőket tömörítő Tanítanék csoport tagjai, akik a tanitanek.com oldalon már több tízezer támogatót tudhatnak maguk mögött. A tiltakozásokhoz több mint 25 civil szervezet csatlakozott, valamint

a Civil Közoktatási Platform (CKP) azonnali követeléseit is megfogalmaztákmár. A vonulással egybekötött tiltakozás március 15-én délután 3 órakor indul a Hősök teréről. 

A tüntetők szolidaritást vállalnak a közalkalmazottakkal, az egészségügyi és közlekedési dolgozókkal, a kulturális és szociális szféra munkavállalóival, akikkel szerintük a kormány nem kíván érdemben tárgyalni, illetve nem az érintettekkel tárgyal. Arra buzdítják a csatlakozókat, hogy vegyék fel mind kockás ingeiket, abban vonuljanak át a Kossuth térre.

A szervezők követelik a Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25 pontos, a Tanítanék Mozgalom4 pontos, valamint a CKP 12 pontos azonnali követeléseinek megvalósítását. (hvg)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr548459166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása