CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Horváth Gyula: Kiírtották a demokráciát a csepeli közéletből

2016. március 25. 05:59 - csú

stan_es_pan.PNGEgy szót se szólj, csak nyomd a gombot! Ez a csepeli Papagáj Párt képviselőinek egyetlen feladata

A csepeli képviselő-testületi ülésen egymással szemben ülnek a Fideszes, és az ellenzéki politikai csoportok. A viselkedésből, a testbeszédből úgy tűnik, mintha nem csak a nézetek volnának egymással szemben, hanem az emberek is.

Nem beszélnek egymással, nem is köszönnek egymásnak. Az üléseken a kommunikáció igen egyoldalú, mert az ellenzékiek beszélnek, a Fideszesek meg hallgatnak.

Előterjesztéseket, válaszokat - szinte kizárólag - egyedül Borbély Lénárd tesz.

Vannak olyan a kormányzó csoporthoz tartozó tagok, akik a két és fél év alatt még annyit se mondtak, hogy „bú”!

Nem ismerik egymást a képviselők! Csak az előítéletek élnek!

A kormányzók azt hiszik, hogy az ellenzékiek azért vannak, hogy hátráltassák, megakadályozzák őket abban, hogy céljaikat elérjék. Ez az esetek egy részében igaz is. Kizárólag akkor, amikor Csepel hagyományai és az itt élő emberek érdekei ellen próbálnak tenni, (és gyakran tesznek is) a vezető embereik.

Minden önkormányzati közösség erejét, az abban résztvevő emberek (választott képviselők) közössége szabja meg. Ezek az emberek kaptak mandátumot arra, hogy irányítsák, intézzék a település dolgait. Mindannyian és nem ezek közül a többség! Csepelen nem működik ez a demokratikus szabály sem. Itt a vezetők megelégszenek azzal, hogy az ő politikai közösségükhöz tartozók szavazata határozza meg az életet. Nem kíváncsiak a többiek véleményére. A magukét sem mondják el, nem érvelnek az írásos előterjesztéseik megindoklására, csak unott nagyképűséggel szavaznak!

Az ellenzék és kormányzó erők aránya megközelítően 40-60 százalék. A Fidesznek arra bőségesen elég, hogy az álláspontjuk megszavazásához a többséget biztosítsák.

kt-fidesz-2014-tol.PNGDe elegendő-e ez a többség mindig ahhoz, hogy Csepel lakosságának és az igazságnak az elérését is megközelíthessék?

Erre csak akkor lenne esély, ha az ellenzék által képviselt 40% is bekapcsolódhatna, munkájával, véleményével a kerület életébe. A mostani Csepelt vezető Fidesz viszont bőségesen megelégszik a 60%-os passzív támogatottsággal. Esze ágában sincs közelíteni a 100%-hoz, az ellenzéket közel engedni a munkához. Nekik nem az a céljuk, hogy meggyőzzék az igazukról az ellenzéki 40%-ot, - és a mögöttük álló mind nagyobb tömeget - hanem az, hogy 60%-os erejükkel leverjék őket úgy, mint vak a poharat! Abban van valami, hogy ehhez a 60% a többséghez elég! De elegendő-e a fejlődéshez és ahhoz, hogy Csepel a lehető legjobb konstrukciók mellett fejlődjön?

Hát, nem elegendő!

A kormányzó fideszes politika legfőbb bűne tehát nem csupán abban áll, hogy kiirtotta a demokráciát a csepeli közéletből, hanem abban is tetten érhető, hogy egy igen alacsony hatékonyságú munkát produkál. Olyant, ahol nem figyelnek a lakossági érdekekre, csupán a saját jól felfogott hasznukra alapozott döntési mechanizmus érvényesül. Ez az egoista, arisztokratizmus, és felsőbbrendűség a lehető legsötétebb passzív erővel nehezedik ránk. Nem képesek felfogni, hogy az ellenzéki tiltakozásokban, ellenvéleményekben is lehetnek, általuk ki nem gondolt igaz elemek. Olyanok, amelyek Csepel fejlődése érdekében felhasználhatók, vagy alkalmazhatók is lehetnének. Nincs elemzés, nincs a megértést kívánó vita, csak az erőből történő leszavazás van!

Úgy viselkednek, mintha bűnnek vélnék, ha elgondolkodnának néhány felvetésen!

Nem hiszem, hogy több mint egy tucat ember mindegyike rosszindulatú, vagy demenciazavaros lenne. Azt viszont látom, hogy gondolataikban természetes módon nem egységesek. Mert, az arcukra van írva, hogy a szavazataikban ma még megjelenő egység nem az egyéniségükből fakadó őszinteség következménye, hanem a félelmük eredménye.

Azért, mert az illiberális gondolkodás beteges járványa nem csupán egy irányba terjed!

Mi csak azt látjuk, hogy az európai viszonylatban milyen undort generált, valamint az ellenzéki oldalon milyen pusztítással, lefegyverző hatással járt. Pedig ez a hatás kör-körös irányú. A kormányzó erők körében is szedi áldozatait. Ezek az áldozatok, nem emberi életekben, de feláldozott egyéniségekben, megtört őszinteségben, elfojtott kreativitásban és visszafogott indulatokban jelenik meg. (Van, akinek az italba menekülés a megoldás.) Az egyén, hosszú távú pusztítása lesz a következménye!

A mostani javakat (jólétet, kocsit, beosztást, pénzt) lehet, hogy egy életen át kell majd törleszteni! Ha ebbe belegondolnak, talán nem is olyan fényes az az „üzlet”, amit hűbéruraikkal kötöttek! És mivel az esküjük megszegését is megkövetelték tőlük uraik, „bónuszként” sújtja őket egy életen át; saját népük megvetése!

Forrás: Horváth Gyula: Hatvan százalék című publicisztikája a szerző weblapján

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr288518510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2016.03.25. 21:00:46

Csepelen a Fideszben a kontraszelekció uralkodik, amióta Németh Szilárd átlépett az SZDSZ-ből a Fideszbe. Alig melegedett meg, beléptetett 17 új tagot s azokkal megválaszttatta magát csepeli elnöknek Tóth János helyett. Szegény, ma ő a KLIK keserű kenyerét eszi.

Mindenkit ki illetve háttérbe szorított, például Horváth Józsefet, Máté Jánost, aki Hajdú Béla mellett volt alpolgármester, Hajdú Bélát, aki vele együtt lépett át az SZDSZ-ből a Fideszbe, Csepel első polgármesterét a rendszerváltás után. Senkit nem tűr/t meg, aki nála okosabb, így mióta Németh Szilárd magasabb politikai porondra lépett, Csepelen a MARADÉK uralkodik! Olyan képességekkel, amelyek vannak nekik! Ezért nem szólnak hozzá semmihez, gombnyomogatónak vannak ott, semmi másnak!
Borbély meg teljesíti Németh elvárásait, ezért jelölte ki csepeli utódjának. Minek ehhez 9 tanácsnok meg 17 fizetett tanácsadó? Hacsak nem azért mert Csepel kifizetőhely lett a csókosoknak? Ezt döntse el a tisztelt csepeli választó!

Meg azt is, hogyan képviseli a képviselőtestület meg a polgármester a csepeliek érdekeit, ha még meghallgatni sem hajlandó a véleményüket, például Metrans és HÉV ügyben!
süti beállítások módosítása