Kilencvennégy éves  korában  elhunyt Biszku Béla, volt belügyminiszter, a rendszerváltás előtti időszak  egyik meghatározó politikusa. A halálhírt elsőként az Index közölte.

Biszku Béla Biszku György és Debreczeni Etelka gyermekeként született 1921-ben a Bereg vármegyei Márokon. Így indítja az elhunyt politikus életútjának ismertetését a Wikipédia. A netes lexikon így folytatja: Biszku Béla 1937-ben lakatosinasként kezdett dolgozni a Wertheim Felvonó- és Gépgyárban. 1941–1942-ben a Marx és Méreinél, majd 1945-ig a Magyar Philips Művekben dolgozott. 1938-ban bekapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba, 1943-ban belépett a Vasas Szakszervezetbe, 1944-ben a Magyar Kommunista Pártba (MKP). 1944–1945-ben az angyalföldi fegyveres ellenállás egyik szervezője volt. A háború után az MKP XIII. kerületi szervezőjeként, 1946-tól az MKP Budapesti Pártbizottságán dolgozott.

1949 májusában hat hétig az MDP Központi Vezetőség Káderosztályának alosztályvezetője, majd a Budapesti Pártbizottság Káderosztályának élére került.1951-ben leváltották, a X. kerületi pártbizottság titkára lett. Itt dolgozott 1953 szeptemberéig, amikor megkezdte tanulmányait a politikai főiskolán. 1955 tavaszától a XIII. kerületi pártbizottság első titkára. A forradalom első napjaiban a XIII. kerületi pártbizottság tagjaiból, párttagokból és munkásokból fegyveres csapatokat szervezett a felkelők ellen. Ezért a forradalom után megkapta az akkori rendszer egyik legmagasabb kitüntetését, a Munkás-paraszt Hatalomért emlékérmet. 1956 után az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára, a KB tagja (1956–1957), a Politikai Bizottság tagja (1957–1980). A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány tagja (1957. február 28.–május 9.), s mint ilyen megbízva a belügyek vezetésével (1957. március 1.–május 9.). 1956. november 4-e után Kádár János egyik bizalmi emberének számított. Történészek azt feltételezik, hogy mint belügyminiszter (1957. május 9.–1961.szeptember 13.) közvetlenül irányíthatta a forradalom utáni megtorlást, bár erre nincs közvetlen bizonyíték. A minisztertanács elnökhelyettese (miniszterelnök-helyettes) 1961. szeptember 13-ától 1962. szeptember 27-éig. 1962-től a KB titkára, de szembefordult Kádár János enyhülő politikájával, ezért felmentették tisztségei alól, és nyugdíjazták (1978). A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) Számvizsgáló Bizottságának elnöke 1980-tól 1989-ig.

Hosszú politikai tevékenysége után 1989-ben nyugdíjba vonult. Azóta a nyilvánosságtól teljesen elzárkózva élt.

Az index.hu és a nol.hu a fentiekhez hozzáteszi: 

Az ügyészség a rendszerváltás után 23 évvel, 2013 októberében emelt vádat amiatt, hogy Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában. A forradalmat követően Kádár János kormányának védelmében halálos áldozatokat követelő sortüzekre adott parancsot adott fegyvertelenül demonstráló polgárokra. Ezek közül a vádirat tartalmazza az 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál történt, 3 áldozatot követelő sortüzet és a két nappal később, Salgótarjánban lezajlott eseményeket, ahol karhatalmisták és szovjet katonák 46 embert - köztük nőket és gyerekeket - öltek meg.

Biszku ellen 2013 októberében emeltek vádat. Tavaly az első fokon megismételtetett eljárásban két év három évre felfüggesztett börtönre ítélték háborús bűntettek miatt.

Az ügyészség szerint Biszku elkövette a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadását is azzal, hogy 2010-ben egy televíziós nyilatkozatában arról beszélt, 1956-ot ellenforradalomnak tartja, és szerinte akkoriban nem koncepciós perek folytak.

Büntetőperében egyszer sem tett részletes vallomást, a bűnösségét azonban mindvégig tagadta. A tárgyalásokra tolószékben érkezett, rokonai támogatták, nagyothalló készüléken kísérte figyelemmel az ellene folyó eljárást.

Forrás: index.hu - Wikipédia és nol.hu