A legutóbbi csepeli képviselő-testületi ülésen, mikor az önkormányzati lakásokból való kilakoltatással fenyegettek az előterjesztők, hogy a „migránsoknak" lakhatásuk legyen, Borka Szász Tamás kénytelen volt azt mondani, hogy azzal, amit az előterjesztők hirdetnek Magyarország legbutábbjai körébe kerültek. Tamásnak nincs igaza! Nem a legbutábbak körébe kerültek, hanem a legbutábbak lettek!

Oda jutottunk, hogy Csepel minden közéleti emberének fájdalmas már az, ami Ábel Attiláról és Morovik Attiláról (képünkön) terjed. A magyar sajtó a csepeli vezetőket a legnegatívabb jelzőkkel illeti. Az emberek pedig hajlamosak az általánosításra és azt gondolják, (sokszor ki is mondják) hogy a csepeliek a legbutábbak! Lassan oda jutunk mi csepeliek, ahol a múlt század elején Gyulafirátót volt. Ha nem változtatunk, akkor

hamarosan rajtunk röhög a fél ország!

Pedig Csepel semmivel sem rosszabb és semmivel sem jobb a többi településnél. A vezetői kiválasztásánál követtek el hibákat az itteniek. Nem azért mert akiket megválasztottak, azok között ne lenne értelmes, vagy értékes emberek, hanem azért mert olyan szemléletet hagytak uralomra jutni, ahol egy ember akarnoki hatása nyomhatja rá bélyegét az egész vezetésre. Ezt az embert úgy hívják, hogy Németh Szilárd! Az ő hatását, durva agresszivitását látjuk megjelenni azoknál a nála lényegesen gyengébb egyéniségeknél, akik természetüknél fogva egyébként egészen mások lennének. Ábel Attila és Morovik Attila éppen erre példa.

Ábel Attila nem buta, és nem aljas ember! Morovik Attila nem rosszindulatú!

A tükröződésük, - ami a magyar sajtóban és ezzel a közvéleményben megjelenik - mégis ezt sugallja. Nem azért, mert a tényszerű tájékoztatások rosszak lennének, hanem azért, mert a két vitatott ember cselekedeteit, véleményalkotásait nem saját egyéniségükből, hanem Németh Szilárd felé történő megfelelésből indíttatják. Ezért érthetetlen és kiszámíthatatlan a reflexiójuk. Mindkét ember tele van feszültséggel, mert mást mond a lelkiismeretük, és mást azaz igény, amit Németh Szilárd elvár tőlük. Állandó a belső viaskodás, hogy melyik elvárásnak feleljenek meg. Ezt tetézi az anyagi és erkölcsi függőségük is, ami pénzben lakásban, kocsikban, és más juttatásokban ölt testet.

Ezek között a pólusok közötti állandó belső viaskodás emészti egyéniségüket. Ez teszi őket demagóggá, gyűlölködővé, és gyakran indokolatlanul durvává is. Ide vezethető az a gátlástalanság, amit Ábel Attila képes megtenni amikor embertársa, vetélytársa erkölcsi megsemmisítését célozza meg. Ez lehet az oka annak, hogy tanultságának, emberségének ellentmondó módon képes beletúrni a másik ember magánéletébe, úgy, hogy annak következményét nem hajlandó felfogni, tragikus kimenetelét a maga számára nem hajlandó levonni. El kell nyomnia magában azt a törvényt, hogy csak azt tedd a másikkal, amit magaddal szemben is elvárnál!

Ez az, amiért nem képesek azt a teljesítményt hozni, ami egyébként bennük lenne. (Sőt, az idő teltével – mint most is láttuk – teljesítményük zéró, vagy negatív előjelű.) Mennél hosszabb időt töltenek ebben a sivár státusban, és mennél gyakrabban nyomják el és tagadják meg saját egyéniségük parancsait, (hogy Némethét tegyék a helyébe) annál inkább csökken hitelességük, erodálódnak intellektuális értékük. Gyengülnek, majd teljesen felszívódnak erkölcsi kötelékeik. Egyre sokasodnak azok, akik jellemtelen percemberkéknek tartják őket. Az erkölcsi, morális kötelékek nélküli ember olyan, mint az a ház, amit alapozás nélkül építenek az ingoványos talajra. Ez pedig a köznépi felfogásban (és az országos sajtóban) a butulás fogalomkörének megjelenését bizonyítja, holott ez nem más, mint a magával, és fantomjával vívódó ember természetes eróziója.

A forradalmakra mondják, de a fülkeforradalomra Csepelen biztosan igaz: felfalják gyermekeiket!

HORVÁTH GYULA

Forrás: a szerző Facebook oldala