Ha nem a mi bőrünket vinnék a vásárra, akár szórakoztató is lenne, ami az utóbbi egy évben történt a magyar egészségügyben. Már pontosabban, ami nem történt. Egész pontosan: amiről azt mondták, hogy történik, csak aztán mégsem, vagy nem úgy, vagy más dolgokkal összevonva. Az utóbbi egy-két nap saját paródiájukba átforduló hírei nyomán megint megerősödött bennem az érzés, hogy helyben futás szemtanúi vagyunk.
Ónodi-Szűcs Zoltán öt pontban foglalta össze a legfontosabb teendőket, amelyekben mindenképpen eredményt akar felmutatni, miután tavaly október 13-án elfoglalta hivatalát. Ezeket egyeztette a miniszterével meg a kormányfővel, rábólintott Orbán is, majd néhány mámoros hét után kiderült, hogy
nem is ő volt a legnagyobb akadály, amit át kellett ugrani az államtitkárnak. Sorra jöttek elő a sajátjai, az orvos haverok, a korábbi kórházigazgató társak, és a még erősnek számító fideszes polgármesterek, a kormánypárti képviselők, akiknek minden kérdéshez remek ötleteik támadhattak a háttérben, hogy miért nem lehet pont úgy megvalósítani az ágazat reformját, ahogy azt egy kockás lap fölé görnyedve elképzelte, miután megérkezett hozzá a felkérés elődje, Zombor Gábor lemondása után. Az államtitkár pedig az idő múlásával egyre zavarosabb magyarázkodásra kényszerült, míg Lázár János kancelláriaminiszter nyíltan kimondta: a kormány nem mer, és nem is akar szembemenni az „orvosbárókkal”, a legnagyobb lobbierőt felmutató kórházi vezetőkkel.
Meddig jutottak Ónodi-Szűcs Zoltán reformpontjai? Messzire nem, és ezt ő is elismerte az utóbbi hetek több szakmai konferenciáján is. Tanulva a politikát, óvatosan úgy fogalmazott, szeretett volna gyorsabban haladni, de a sorok között azt üzente, bizony kék meg zöld a sípcsontom kedves magyar betegek, olyan sokszor elgáncsoltak a cimboráim.
A hét híre volt, hogy három debreceni fideszes képviselő Kósa frakcióvezető irányításával beadta a felsőoktatási törvény módosítását, amivel létrehozzák az egyetemi kórházakat, mint az ellátórendszer új kategóriáját. Ezzel a kiválasztott kórházak bekerülnek a négy hazai orvosképző egyetem kancellárjának fennhatósága alá. Hogy akkor hol van az a kancellária-rendszer, aminek a bevezetésével hónapok óta próbálkoznak, amitől a kórházi adósságok drasztikus csökkentését és a kapacitások jobb kihasználást remélte az államtitkár, s amiről netán ezen a héten végre döntött a kormány is? Ki tudja. Annyi biztos, bármi lesz is belőle, az nehezen lesz összeilleszthető az egyetemi kancellári rendszerrel.
Tavasszal még hangosan, majd egyre csendesebben szóltak a hírek az államtitkár kettes számú reformtervéről, hogy az állandó ápolást és orvosi beavatkozást nem igénylő, többnyire idős emberek tömegét le kell választani az egészségügyről, mert túl drága az ellátásuk. Röpködtek a számok, hogy az idén a 17 ezer ápolási ágyból 7 ezer, vagy mennyi, mehet át szociális területre, meg hogy előbb az önálló épületeket, majd a leválasztható kórházi szárnyakat veszik sorra. Hová is, hogyan is, mikor is adnak át és mit? Osztályt, ágyat, szakápolót? Tudja valaki a pontos válaszokat? Csak annyit, hogy féléves huzavona után kitalálták, emelt szintű ápolási otthonokat hoznak létre, s ezek négyezer ágyat vesznek át az egészségügytől. Majd valamikor.
A harmadik pont az alapellátás megerősítése volt Ónodi-Szűcs terveiben, de itt aztán végképp elakadt a történet. Született egy felmérés, hogy milyen felkészültek a háziorvosok, az asszisztenseik és milyen felszerelt a rendelőjük; lesz egy kérdéssor, amit minden betegnek feltesznek januártól és akkor a ciklus végére talán lehet egy helyzetkép a magyarok egészségi állapotáról, de ettől még nem javul az ellátás. Épp a héten jelent meg az új országos tisztifőorvos értékelése a szűrővizsgálatok állásáról - lesújtó képet kaptunk.
Negyedikként a budapesti ellátórendszert, a magyar intézményrendszer legrosszabb állapotban lévő szeletét akarta rendbe tenni az államtitkár, de egyelőre itt is csak a tervezésig, a helyszínekről folyó végeláthatatlan vitákig jutott.
Az ötödik kérdésről pedig jóformán hallani sem lehetett az eltelt egy évben. Arról, hogy a kórházak és szakrendelők nagy része egyáltalán nem felel meg azoknak a minimumfeltételeknek, amelyek alapján működési engedélyt kaptak. Az új szabályozás összeírását gyakorlatilag bojkottálja a szakma.
Közben épp tegnap jelent meg a hír, hogy milyen remekül alakultak tavaly a kórházi fertőzési adatok Magyarországon, három fertőzéstípusnál is 5 százalékkal csökkent az esetek száma. Csak ne lenne ez a hülye mániám, hogy mindennek utánanézek! Akkor nem olvastam volna végig a teljes jelentést, amiben az szerepel, hogy a különféle kórházi fertőzéseket 2014-ben még csak 1326 beteg kapta el, 2015-ben pedig 2016, vagyis majdnem kétszer annyi. Vagy legalább azt ne tudtam volna meg, hogy a kizárólag a kórházakban begyűjthető specifikus járványok miatt tavaly 33 ember vesztette életét, míg egy évvel korábban „csak” 16 beteg halt meg.
Ha valaki a fenti éves elszámolásból arra következtet, hogy nem nőtt, hanem csökkent a káosz a magyar egészségügyben, s jelentős haladást sikerült elérni a legtöbb feszítő kérdésben, az kérem, jelentkezzen lapunknál. Addig is azt gondolom, az ágazatért felelős kormánytagok pontosan 12 hónapja szobabiciklit tekernek és nem jutottak sehová.
Gulyás Erika
Forrás: Népszava
