CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Elhunyt Kovács András filmrendező

2017. március 11. 12:36 - csú

kovacs_andras_filmrendezo_elhunyt_20170311.PNGÉletének 92. évében szombat hajnalban elhunyt Kovács András filmrendező, Kossuth-díjas, kétszeres Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész, közölte a család az MTI-vel. Legismertebb filmjei a Nehéz emberek, a Hideg napok, a Falak, A ménesgazda, A vörös grófnő és az Extázis 7-től 10-ig voltak.

Kovács András 1925 júniusában született a Romániához tartozó Kendén, később pszichológiát, szociológiát és esztétikát tanult Kolozsváron, a Bolyai Egyetemen, majd Budapesten a Pázmány Péter Egyetemen. 1946-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán folytatta tanulmányait, négy évvel később diplomázott.

Első játékfilmjét 1960-ban rendezte Zápor címmel, valamint Bessenyei Ferenc és Bara Margit főszereplésével, majd ismertté az 1964-es Nehéz emberek című filmjével vált, amivel elnyerte

a magyar filmkritikusok díját, és az első, 1965-ös magyar filmszemlén is díjazták. Később Cseres Tibor regénye alapján dolgozta fel az 1942-es újvidéki vérengzést, Hideg napok címmel. A film Karlovy Varyban és a magyar filmszemlén is fődíját kapott.

A Magyar Filmművészek szövetségének először főtitkára, majd 1981-től 1986-ig elnöke volt, 1994-től 1998-ig pedig az MTV kuratóriumának elnöki tisztségét is betöltötte. A kilencvenes évektől már csak dokumentumfilmeket készített a televízió számára. 1995-ben, hetvenedik születésnapján portréfilm készült róla A nehéz emberek címmel.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr6412329767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása