CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Habzó indulatok a sörös csillag miatt

2017. március 14. 03:54 - csú

heineken_cimke.pngLázárék javaslata szerint akár börtönt is  kaphat a Heineken sör forgalmazója

A Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a KDNP elnökének éppen most jutott eszébe, hogy szigorítsa az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használata esetén kiszabható büntetést: az eddigi elzárás helyett akár két év börtön is kiszabható lenne a javaslatuk szerint.

Lázár János és Semjén Zsolt törvényjavaslata szerint tilos lenne „Magyarországon horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet haszonszerzés céljából felhasználni, megjeleníteni vagy önkényuralmi jelképpel ellátott árut vagy szolgáltatást értékesíteni”.

A fogyasztóvédelmi törvényt ennek megfelelően úgy módosítanák, hogy akár 2 milliárd forintig terjedő pénzbírság is kiszabható volna a törvénysértésért.

Módosítanák a Btk.-t is, még pedig úgy, hogy a törvénysértésért akár két év börtön is járhatna a mostani elzárás helyett. 

A javaslat szerint a kormány egyedi határozattal teljes vagy részleges felmentést adhat tiltás alól, „ha a kérelmező bizonyítja, hogy az önkényuralmi jelkép használatához olyan különös méltánylást érdemlő magánérdeke fűződik, amely az önkényuralmi jelkép által érintett társadalmi csoport érzékenységét nem sérti, továbbá a jelkép használatától való tartózkodás súlyos és aránytalan érdeksérelmet jelent a számára”. Ugyanakkor leszögezik, hogy „önmagában az a tény, hogy a kérelmező önkényuralmi jelképet tartalmazó védjegy jogosultja, nem minősül sem különös méltánylást érdemlő magánérdeknek, valamint – külön indokolás nélkül – nem jogosít az aránytalan érdeksérelemre történ ő hivatkozásra sem”.

A védjegytörvény módosításának hiányában azonban a javaslat értelmezhetetlen, mivel a védjegyeket határozott időre adják ki. (mandiner.hu)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr6012336347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása