CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Miért irtózik a csepeliek véleményétől a közpénzt nyelő Csepel Hírmondó?

2017. április 24. 05:59 - csú

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) április 20-án megjelent 8. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünk

kisbiro-kicsi_14.pngA CSH szerkesztősége most – egy kis sorosozás kedvéért –, helyt adott, Orbán Viktornak, Pontának, a volt román miniszterelnöknek, a Jobbik volt kabinetvezetőjének, s természetesen a kedvencnek, Németh Szilárdnak.

Nem hírmondó a Hírmondó Németh nélkül. Nem maradhattak ki a kormányellenes tüntetést szervező civil ügynökszervezetek sem, amelyek célja, hogy „kikényszerítsék az illegális bevándorlók szabad bejutását”, de a hazaárulás vádja, a szocialisták lejáratása vagy a 4-es metró beruházása körüli, bizonyítékok nélküli vádaskodás is rendszeres témája már a lapnak.

Magától értetődően nem maradt ki a miniszterelnök fenyegetése sem: „Akkor mutatjuk meg az erőnket, amikor erre szükség van,…lépünk, amikor szükség lesz rá.” 

Kimaradt viszont például a CEU és a civilek ellen indított kormánytámadás hazai és nemzetközi visszhangja, a többnapos, az ország több városában lezajlott, tízezreket megmozgató tűntetés-sorozat bemutatása, a CEU-ellenes törvény ellen fellépő európai uniós és amerikai kormányzati álláspontok ismertetése is. A csepeli olvasók ismét nem olvashatnak mindennapi életükkel, gondjaikkal kapcsolatos cikkeket, sem az egészségügyi, szociális feszültségekről; a csepeli közélet aktuális eseményeiről; a hónapok óta megválaszolatlan kérdésekről, például a csepeli HÉV sorsának alakulásáról. Továbbra sem tudják meg a szócsőből, vagyis a CSH-ból, hogy mi lesz

az olimpiai pályázat visszavonása miatt a tervezett csepeli fejlesztések sorsa. Az egyre hosszabb hiánylistát írásunk végén közöljük.

A lap egyes cikkeivel kapcsolatos véleményünk a következő:

1) Százmilliókból szépül a kerület

A Hollandi úti napközis tábor „elherdálása”, illetve „elkótyavetyélése” hazugság, a százmilliós fejlesztést igénylő tábor is része volt egy ingatlancserének, melynek révén Csepel visszakapta a Fővárosi Strandfürdő Zrt. által eladott, a fürdőtől északra fekvő jelentős ingatlanvagyont. A Kis-Duna parton lakópark helyett pedig birkózócsarnok, étterem, luxusigényeket kielégítő vendégház lesz, a hozzátartozó parkolórendszerrel együtt, ami hiteltelenné teszi a vezetés korábbi kijelentését: „fejleszteni kizárólag a zöld terület megtartásával lehet.” Ráadásul az ott élőknek számolni kell a közlekedési viszonyok romlásával, a forgalom növekedésével is. Már csak két megjegyzés, illetve kérdés a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban:

> az étterem és a vendégház fenntartása nem önkormányzati feladat. Miből fogja működtetni ezeket a létesítményeket az önkormányzat, illetve ki lesz a valódi nyertese az ügynek?

> a napközis tábor működtetése minden valószínűség szerint jelentős veszteségeket okoz majd a költségvetésnek csakúgy, mint a Csepeli Strand bérlése és önerős fejlesztése. Miből, tervezik a kiadások fedezetét?

2) Mégis megépülhet a csepeli híd

Budapesti olimpia nem lesz 2024-ben, de „Budapest mindenképpen pályázni fog” 2028-ra vagy 2032-re. Megint az emberek megkérdezése nélkül indulunk neki egy esetleges budapesti olimpiának? Az, hogy a budapestiek többsége nem akarja az olimpiát, nem érdekli a kormányt?  Még a „csepeli híd” is „megépülhet”. Amint más hírforrásokból is kiderült, bár valamikor valóban megépülhet a „Galvani úti híd”, azonban arról nem szól a fáma, hogy mikor lesz folytatása a Csepel-sziget északi részén, s mi lesz a többi tervezett csepeli fejlesztéssel. Mi lesz a csepeli HÉV-vel, a kerületre tervezett olimpia célú beruházásokkal?

3) Magyarországon most a kampány főpróbája zajlik

    Németh Szilárd: Soros szervezte a tüntetést

    Victor Ponta a magyar kormány mellé állt

    Összeállt a Jobbik és a baloldal

    Kormányreklám: Állítsuk meg Brüsszelt!

Megjegyzéseink, kérdéseink a cikkekkel, illetve a kormányreklámmal kapcsolatban:

> Miért maradt el ismét a másik oldal, illetve a fideszes kampányt elítélő teljes ellenzéki, valamint a nagyszámú hazai és nemzetközi (ENSZ, EU, USA, stb) vélemény ismertetése?

> Ha mindez csak „kampányfőpróba”, akkor miért a kormány és miért nem a Fidesz/KDNP kampányol?

> miért maradtak ki a lapból a CEU ellen elfogadott törvény, illetve a civil törvénymódosítási tervek elleni tüntetések?

> a közvélemény-kutatások szerint a lakosság többsége sem ért egyet a kormány CEU-ra vonatkozó terveivel, a civilek megbélyegzésére vonatkozó elképzelésekkel. Valószínűsíthető, hogy hasonló a helyzet Csepelen is. Vajon mi indokolja a CSH szerkesztőségének szervilis magatartását, miért nem kérdezik meg a csepeliek véleményét a kampány témáiban? Vagy miért nem kérdeznek rá Németh Szilárdra, Borbély Lénárdra: ismerik egyáltalán a csepeliek véleményét?

4) Gazdasági fórum Csepelen

Ha a szervezők a fórumot valóban egy sorozat első állomásaként rendezték, akkor miért nem vett részt a programon a kerület polgármestere? Nem tartotta fontosnak, hogy találkozzon a helyi vállalkozókkal és megismerje véleményüket az önkormányzat, illetve a hivatal munkájáról? Voltak-e hozzászólások a rendezvényen, ha igen milyenek, a csepelieket is érdeklő kérdések, javaslatok hangzottak el? Sejtjük, hogy igen, de akkor miért nem beszélnek, írnak róluk? A CSH szerkesztőségének a pártpolitikai célokat szolgáló kormánykampány felvállalása helyett, nem kellett volna a rendezvényről, az ott elhangzott gazdaságfejlesztési célokról többet írni? Kiket szolgálnak: csak a hatalmon levőket? A csepeliek semmit sem számítanak a CSH urai szemében?

*****

Kimaradt események:

Április:

 

  1. Katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt rendeztek Csepelen, ahol három fővárosi kerület 80 fiatalja versenyzett.
  2. Tetten értek a rendőrök egy férfit, aki egy csepeli boltot akart feltörni. Bevitték a rendőrségre és eljárást indítottak ellene.
  3. Áder János államfő, a több tízezres tüntető tömeg kérése ellenére aláírta a lex CEU-t, azaz a felsőoktatási törvény módosítását. Ezt követően több száz fős tömeg tüntetett a Sándor-palota előtt.
  4. Száztizenkét éve született József Attila.

A költészet napja alkalmából rendezvényt tartott a Csepeli Munkásotthon Tamási Lajos Irodalmi Klubja: az ünnep alkalmából a klubtagok saját verseiket olvasták fel.

Kábítószeres „központ” nyomaira bukkantak a csepeli rendőrkapitányság nyomozói két csepeli családi házban. Két férfi ellen indult eljárás.

  1. Hagyományos húsvéti csoki-tojásgyűjtő rendezvényét tartotta az MSZP Csepeli Szervezete. Hat csepeli játszótéren találkoztak csepeli szülőkkel és gyerekeikkel, akiket nyuszival és több száz csoki-tojással köszöntöttek a húsvéti ünnep alkalmából.
  2. Másfélezer nélkülöző állt sorba a húsvéti ételosztás alkalmából a Blaha Lujza téren. Az Ételt az Életért Alapítvány hagyományos húsvéti akciója során 1600 adag melegételt és 1500 tartós élelmiszercsomagot osztottak ki.

Motoros gázolt halálra egy gyalogost, a II. Rákóczi Ferenc úton. A balesetben a motoros is súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

Ami hónapok óta kimaradt a CSH-ból:

> A lap vezetőjét továbbra sem érdekli a csepeliek véleménye, hiszen ismét nem „maradt” hely a Metrans Kft. tervezett és gyors ütemben épülő beruházásának lakossági visszhangja, a csepeli HÉV megszüntetésének kérdésére. Ez utóbbi kapcsán múlt év június 10-én megjelent a Buckai Szövetség, Hudák János önkormányzati képviselő Borbély Lénárd polgármesternek írt nyílt levele, amelyeket a lap le sem közölt. Mi viszont várjuk a nyilvánossá tett levelekre a polgármester úr válaszát.

> A lapigazgató most sem válaszol a tavalyi lapszámokkal kapcsolatos kérdéseinkre. Így például arra, hogy mi indokolta az arculatváltást, Csepel kék/piros színének megszüntetését az önkormányzati lap fejlécében; vagy miért nem tudhatják meg a csepeliek, hogyan lett „lezárva” Borbély Lénárd polgármester ittas vezetésének ügye?!

Ami több mint egy éve kimaradt a lapból:

> A 2014. május 13-án kirobbant „botrány”-t, a csepeli közterület-felügyeleten kifüggesztett, „Ne bírságold meg” felirattal ellátott dokumentum, országos visszhangot kiváltott ügyét, elhallgatja a csepeliek tájékoztatására létrehozott Csepeli Hírmondó. Miért?

> A Magyar Narancs 2013. június 13-i számában több oldalas, tényfeltáró írás jelent meg „A Csepel-Szentlőrinc tengely” címmel, amelyben a Csepeli Városgazda Zrt. vezérigazgatójának vélhetően szabálytalan ügyleteiről is részletesen olvashattunk. Az önkormányzat vezetése, a CSH nem reagált az MSZP Csepeli Szervezetének ezzel kapcsolatos nyílt levelére, amelyben az MSZP-sek követelik a gazdasági társaság összes vezetőjének menesztését, amelyet a testületi ülések egyikén a fideszes többség leszavazott. A vezérigazgató úr ügyeit tárgyalta a Népszabadság tavalyi, május 28-i, „Százmilliós zavaros fejlesztés” című cikke is, amelyet azóta is elhallgat az önkormányzat vezetése és a CSH is. Miért?

> 2013. július 29-én, a csepeliek.blog.hu, a lakosság tájékoztatása érdekében javasolta, hogy az önkormányzat vezetése tegye közzé a Csepelen működő Nemzeti Dohányboltok címlistáját, továbbá, hogy a trafikpályázaton nyertesek hány önkormányzati helyiséget „kaptak”, milyen feltételekkel. Javaslatunkra, azóta sem érkezett válasz.

> 2014. október 22-én Németh Szilárd átadta hivatalát Borbély Lénárdnak, az átadás-átvételi

dokumentumok azóta sem lettek nyilvánosságra hozva.

> 2014. november elején, már Borbély úr regnálásának időszakában elbocsátották a polgármesteri hivatal aljegyzőjét és öt munkatársát. Az elbocsátások okairól és körülményeiről azóta sincs semmilyen tájékoztatás.

> Szentesi úr, immár 64. hete nem közli saját munkatársa és a Csepeli Munkásotthon Alapítvány vezetése közötti levélváltást, amelyben az intézmény vezetői konkrétan válaszoltak az újságíró kérdéseire. Az újságíró kérdései és a válasz az alábbi linken olvasható: http://www.csepelimunkasotthon.hu/Peterspictures%202016.01/valasz.pdf

> blogunkon 2015. szeptember 29-én megjelent, az „Elúsztatták a közpénzt: biliborulás után elhárítási láz Csepelen” c. cikk, amely a vesztes per kérdésével foglalkozva több kérdést vet fel, és Németh Szilárd korábbi, valamint Borbély Lénárd jelenlegi polgármester felelősségét fogalmazza meg. Vajon miért hallgat a szerző és a CSH is a testületi ülés ezen napirendjéről, illetve a blogunkon megjelent írásban felvetett felelősségről?

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr4512447381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2017.04.24. 21:12:35

Amennyiben 2018-ban a Fidesz elbukja a választást, az új parlament jól teszi, ha visszaállítja az önkormányzati választások eredeti ütemezését 2018 októberére! Ezzel az önkormányzatokat is ki lehet húzni a Fidesz alól! Copyright Tarjányi László.

Vissza kell hívni a fiatalokat Nyugatról, s azokba a jólfizető állásokba elhelyezni, ahonnan előtte felállítjuk a fideszes talpnyalókat! Ők meg mehetnek mosogatni Londonba! Legalább megtanulnak egy idegennyelvet!
süti beállítások módosítása