CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Nagy Bandó András: Orbán Gyalog megy Brüsszelbe

2017. augusztus 14. 02:46 - csú

nagy_bando_andras-3_ok.PNGHúsz-harminc éve még azzal tréfálkoztunk, hogy egyre többen építtették meg maguknak (és családjuknak) a földrengésbiztos kriptát. Azt tudtuk, hogy a fáraóknak sikerült, ezredévek óta állnak a piramisok, végtére is elég jó kis „kripták” lettek, Egyiptomba zarándokol a világ, hogy lássa, amit látnia kell, tényleg ott állnak, hatalmas kövekből építve. Nemcsak a fáraó, hanem az építés titkát is magukba zárták, hányan és hányan próbálták elmagyarázni, kik és hogyan, milyen technikával és energiát beleadva húzták föl ezeket az elképesztő kolosszusokat.

Ma már a kriptákon túl vagyunk, akinek futotta rá, megcsináltatta, a szegényebbeknek meg valahogy majd kiszorítja a család, fakeresztre mindenképpen futja, végtére is, amikor fölöttük az ibolya,

majdnem mindegy.

Mifelénk a felsőbb tízezer, a fejlett nyugaton (értsd: a vadnyugaton) meg a felső egy százalék most nem a meghalás utáni halhatatlanságra, nem a márványkriptákra költ, hanem az élet meghosszabbítására, nevezzük nevén: egy világkatasztrófa utáni életre, a túlélésre.

Képzeljünk el egy méretes apokalipszist, melyre rámegy az egész világ, a Föld nevű bolygó, és persze a hétmilliárdnyi földlakó. Nos, a kivételezettek (ebben is vannak egyenlők meg hát egyenlőbbek) nem akarnak rámenni, ők meg akarnak maradni, túl akarják élni a katasztrófát. Hogy mit lehet ezért tenni? Semmi különöset: meg kell venni egy rendes kis bunkert, kerül, amibe kerül.

Hogy a pénz nem minden, tudjuk, azt is tudjuk, akinek sok pénze van, annak észből is több jutott (lám, Mészáros Lőrinc is okosabb lett Zuckerbergnél), de mondjuk ki azt is: ma már ez sem teljesen igaz.

Végtére is mennyi esze lehet annak, aki 4 és fél millió dollárt fizet ki egy apokalipszisbiztos bunkerre?

A bunkerek legjavában, a luxusbunkerekben már bowlingterem is van, meg szauna, fegyverraktár, játékszoba, és persze konzervraktár, konyha és mosókonyha, a wifi bekötve, tévézés biztosítva, láthatják a híradót, ami a katasztrófát közvetíti, mert hát az operatőrök meg a tévések mind-mind túlélik odafönt is a világégést. Nyilván a sajtó is lejut a bunkerbe, mert a lentieknek tájékozódniuk kell a tőzsdéről, csak azért, mert odafönt atomháború van, nem állhat meg a világ.

Így a lentiek első kézből értesülhetnek, Észak-Korea hány rakétát lőtt ki, hogyan éltetik Kim Dzsong Unt, és hogy állnak-e még a felhőkarcolók a nagy világvárosokban.

Hogy kik vesznek mostanában bunkert? Természetesen a hollywoodi filmsztárok, rendezők, és talán még a jobb operatőrök is. Aztán az ismert sportolók, amerikai futballisták, jégkorongozók és kosarasok, politikusok és üzletemberek, és ha Trump is költ, akkor a politikus üzletemberek is. Hogy lesznek-e stúdiók, ahol filmet lehet forgatni, lesz-e, aki szerződteti és fizeti a sztárokat, és lesz-e nézője a leforgathatatlan filmeknek, senki sem garantálja, mindegy is, mert hát kit érdekel ez, ha egyszer egyetlen darab sem marad az autogramkérők közül. A sztárnak meg kell maradni, mert ő egy hallatlanul értékes ember.

Még az autóit is leviheti a bunker mélygarázsába, ami ugyan semmit sem fog érni a sztrádák és üzemanyag nélkül.

Természetesen szükség lesz futballistákra, jégkorongozókra és kosarasokra is, azok erős, edzett emberek, és a majdani romeltakarításnál és az újjáépítésnél ők lesznek a melósok, ha nem is mesterek, de erős segédmunkások. Nagyon kellenek majd a politikusok is, remélhetőleg minden pártból lesznek túlélők, hogy tovább csesztethessék egymást, baj lenne, ha egypártrendszer élné túl az apokalipszist.

Választásokat ugyan egy ideig nem tartanak, mert a voksolók nagyrészt odavesznek, de hát kit érdekel ez, a fő, hogy ők megmaradnak, eddig sem volt másképp.

Az üzletemberek még inkább kellenek, mert a világ újjáépítésekor szükség lesz a pénzükre, abból fizethetik majd a segédmunkássá vedlett futballistákat, jégkorongozókat és kosarasokat.

Bill Gates a bunkerekben is éllovas: minden egyes ingatlanja alá építtetett bunkert. Ez azért is jó, mert a megcsappant felső egy százalék között könnyebben lehet majd a világ leggazdagabb embere. Persze, az internetre is szükség lesz, mert nélküle nem élheti újra és csinálhatja végig az emberiség a történetét és történelmét a kovakőtől és a kőbaltától az atomháborúig.

Egyelőre a bunkerek ablakaira nem találtak megoldást a tervezők, és bukdácsolnak a lakberendezők is. Hogy mit nézhetnének az ablakon, el tudjuk képzelni. Biztos nem azt, hogy a szomszéd füve zöldebb-e, azt sem, hogy milyen ruhák száradnak a bunker elé fölhúzott fregolin. Ami egyelőre menő: kivetítőkön imitálják az egykori természetet, azt a hatást keltve, mintha abban a percben is friss szellő remegtetné a juharleveleket.

Ma még arra sincs megoldás, hogy az ürüléket szippantós kocsi szállítja majd el, vagy már képes jól működni a fölfelé „lehúzható” vécé.

Tulajdonképpen a vízellátás is döcög, az eső nem eshet be, egy beázás végzetes lehet, a padló és a falak szigetelve, nehogy feltörjön a talajvíz, isten tudja, honnan lesz majd ivóvizük. Ha az élelmezéssel és a vízellátással gond lesz, sejthető, hogy megkezdődnek a bunkerklánok harcai, mert a túlélők egymást is szeretnék majd túlélni.

Így állunk hát, és akkor még kis hazánkról nem is beszéltünk.

Az biztos, hogy a leggazdagabb száz magyar bunkere meglesz, természetesen a Rózsadombon, mert onnan még ablak nélkül is jobb a kilátás.

Nálunk kevés focista lesz, pár idegenlégiós, talán még Felcsútról páran, ha összedobják nekik időben a bunkerre való TAO-t. Bunker vásárlására „alkalmas” filmsztárok aligha lesznek majd, politikusok annál inkább. Még az is megeshet, hogy Orbán és Gyurcsány szomszédok lesznek, és akkor kérhetnek egymástól egy kanál sót vagy egy-két tojást, és Gyurcsány megígéri, hogy hálája jeléül nem mutatja be azokat a bizonyos titkos iratokat. No és az üzletemberek és a vállalkozók, közülük is ki fog emelkedni Mészáros Lőrinc. Neki mindenképp meg kell maradnia, mert ha ő nem lenne, hogy venne bunkert Orbán, és ki a fene nyerhetné meg az újjáépítés tendereit?

Természetesen lesz nemzeti konzultáció arról, hogy vásárolhatnak-e bunkert a szocik, és arról, hogy a Jobbik politikusai leereszkedhetnek-e Simicska bunkerjébe.

Folyamatosan megjelennek majd a Mészároshoz köthető megyei napilapok és a kormány más újságjai, a köztévében az élet utolsó percéig megy a Hírek egy percben, és a közmédia hírt ad arról, hogy a felcsúti kisvasút tele utasokkal, épül a kerítés, Orbán kimerészkedik a bunkeréből, és elgyalogol Belgiumba, hogy megállítsa Brüsszelt. Mivel ott nem talál senkit, sajtótájékoztatót tart, melyen csak a Magyar Idők munkatársa jelenik meg, és bejelenti, hogy az építőipar jelentős föllendülés előtt áll, a munkanélküliség 1 százalék, de ha ők munkába állnak, akkor nulla lesz.

Végül a magyar miniszterelnök közli, hogy immár biztos: ő Európa erős embere.

Forrás: Nagy Bandó András (24.hu)

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr3512725326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása