Este ültem a megszokott korcsmában, egy kupa bor és a pislákoló gyertyaláng mellett múlattam az időt. Egyszer csak feltárul a korcsma ajtaja és belép rajta rég nem látott cimborám. Felderült az arcom, de lelkesedésem rögtön lelohadt, amikor megláttam a felém közelítő atyafi ábrázatát. Az arca olyan komor volt mint akit a guta rögtön megüt. A járása mint a komor bikáé.
Odaért a tölgyfa asztalhoz, s úgy rogyott le a nehéz székre mint akit mázsás malomkő nyomaszt. Még a föld is belérengett. Hát ennek meg mi baja van- gondoltam. A válaszra
nem kellett sokáig várni.
Megpödörte hetyke bajszát, fokosát belévágta az asztalba, majd barátságosan elbődült.
- Jó hogy itt vagy deák, beszédem van veled, suttogta csendesen, de ebbe még a boros kupák is belévacogtak.
- Hallgatlak atyám fia,próbáltam jobb kedvre deríteni. –Nálad van a pennád és a kalamáris? kérdezte, s majd folytatta. Történetem van számodra , amit vesd papírra, de íziben. És nekikezdett.
Van ez a mi Szigeti Kiskirályságunk. S itten van a nyakunkon ez a külhoni kis királyfi. Valamikor a nyár elejibe kipattant a szikra az elméjéből és parancsba adta a Gazdának, hogy az építéshez értő összes jobbágynak parancsolja meg, szerszámaikkal eredjenek a hátáron túlra, a nagy havas hegyek tövéhez és ott az ottani ispán parancsai szerint építsenek a külhoni népnek játszó parkot.
- Érted deák? Ját-szó-par-kot! Ezeknek nem köll dolgozni?
- De ez még hagyján! - folytatta. Azt beszélik a jobbágyok, hogy a napszámot a Szigeti királyság kincstárából fizetik a Gazdán keresztül. Hát milyen dolog ez- zsörtölődött az atyafi. Ha nincs pénzük a külhoniaknak akkor ne játszódjanak. A kis királyfi pedig a saját kincstárunkból a mi szegényeinkről gondoskodjon- dohogott tovább.
Azt is beszéli a szigeti nép, hogy a kis királyfi udvaroncai mikor meghallották ezt az ötletet egyik sem mert ellentmondani, kórusban éltették , egymás sarkát taposva igyekeztek egyetértésükről biztosítani őkelmét.
Itt megállt a mesével, nagy levegőt vett és a kancsó tartalmát egy huzamba magába döntötte. Látszott, hogy nagyon neki van keseredve. Csettintett egyet, majd folytatta. Súlyos szavai mint vészharang kongtak a korcsmában. A vendégsereg elcsendesedett, a sarokban az egér is elakadt a cincogásban.
- A szigeti népnek feltűnt, hogy az eddigi munkálatok a saját játszókáiknál megálltak. Gaz veri fel azokat a helyeket, ahol eddig a jobbágyok gyerekei játszhattak, hatalmas törmelékhalmok, árkok változtatták csatatérré azokat a helyeket, amik korábban hangosak voltak a gyermek zsivajtól. Most síri csend honol, még a madarak is túrafelszereléssel repülnek át felettük. S ami még aggasztóbb eltűntek a Gazda jobbágyai. Sehol nem látni őket. Azt beszélik, külhonban távol a családjuktól akaratuk ellenére, szinte rabszolgaként használják őket.
De mintha a napokban történt volna valami. Azt mondják, hogy valaki megunta ezt az áldatlan állapotot és panaszt tett a magas Kúriánál. Úgy hírlik már audencián is fogadták.
- Eddig ennyi - mondta az atyafi, majd összevonta szemöldökét és barátságosan megérdeklődte_
- Minden szavam lejegyezted deák? – s erősen a szemembe nézett. Na, nekem ettől a szemezéstől úgy összeszorult az alsó fertályom, hogy még egy zabszemnek sem jutott volna ott hely.
- Le hát! –vágtam rá azonnal, de láthatta is, hiszen úgy csapkodtam a pennát a kalamárisba mint a motolla.
Erre felderült az arca, barátságosan hátba veregetett- ettől rögtön sajogni kezdett néhány hátsó bordám. Felhúzódzkodott az asztaltól, döngő léptekkel ment keresztül a korcsmán, s csendben behúzta maga után az ajtót. Ennek két ablak esett áldozatul. Kitörtek.
Felkönyököltem az asztalra, az öklömmel megtámasztottam a fejemet és kezdtem gondolkodni. Ha igaz az, amit az atyafi mondott, akkor….a Szigeti Királyságban igen csúfos dolgok tudnak megtörténni. Deák vagyok, gondolkodom. A gondolat kérdéssé alakult és mint valami felső hatalom mozdította a kezemet a penna félé és íratta velem a papírra:
- Hogy is van az, hogy a Szigeti királyság saját kincstárából fizeti, egy külhoni ispán birtokának gazdagodását?
- Miért a Szigeti Királyság Gazdájának jobbágyai dolgoznak külhonban?
- A külhoni ispánnak nincsenek jobbágyai? Vagy nem értenek hozzá?
- Vagy a külhoni ispán hűbérese a Szigeti királyságnak?
- Vagy a Szigeti kis királyfi lekötelezettje a külhoni ispánnak?
- A Szigeti királyság udvaroncainak nem a szigeti népet kéne hazafiként szolgálnia?
- Vagy a Szigeti kis királyfi a külhoni ispán jobbágyaitól reméli hatalmának megtartását?
- A Szigeti nép gyermekei nem fontosak a szigeti hatalmasoknak?
- Vagy a külhoni gyermekek valamiért fontosabbak a Szigeti királyság hatalmasainak?
- A Szigeti kis királyfi a Szigeti Királyság kincstárát kény-kedve szerint arra használja amire akarja?
- Az udvaroncok akik a nép bizalmából ülnek a hatalomban, miért is nem kérdezik meg ezekről és még sok másról is a népüket?
- És ha igaz amit az atyafi mondott, és ez a Szigeti kiskirályság szabályaival ellentétes, akkor a kis királyfi és az udvaroncok visszaadják azt a népüknek, amit saját önös érdekeikből elvettek tőlük?
Megannyi megválaszolatlan kérdés. Nagyon remélem, hogy ezeket nem a mindenhez és máshoz sem értő Udvari Bolond fogja megválaszolni. Bízom benne, hogy a magas Kúria!
Mire idáig eljutottam olyan izgatott és dühös lettem,hogy a szemem magától elkezdett körbeforogni.
Ekkor oda tévedt a pillantásom ahol az atyafi ült. Hát az ütő megállt bennem. A fokosát ott hagyta az asztalba állítva. Basszus!
Remélem visszajön érte!
Itt a vége fuss el véle.
KÁL KÁROLY
Forrás: a szerző Facebook oldala
