CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csepelen mindig hamarabb érik utol mint a sánta kutyát

2017. október 04. 05:25 - csú

csh_fejlec_2017-09-22.PNGMagyar közmondás: A hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát

A Fideszes városvezetés 2010 óta pártlapként kezeli az önkormányzati újságot. Egészen furcsa, alternatív valóságot mutatnak be, ahol Németh Szilárd Csepel képviselője, miközben szegény óriási verést kapott 2014-ben. Ezen kívül teli szájjal „migránsoznak”, miközben Csepelen nem nagyon láttunk menekültet az elmúlt években.

Persze az újságot összeállító fideszes bértollnokok nem pusztán a hírek szelektálásával próbálják befolyásolni a csepeli közvéleményt, hanem rendszeresen hazudnak. Persze mindezt jó pénzért, mert a korábbi lapigazgató (Szentesi Zöldi László) például havi 300.000 forintot markolt fel a havi két lapszámért. És tudomásunk szerint a többi bértollnok is igen jól fizetett a lapnál.

A hazugság cunami legfrissebb példája, amit

a legutóbbi számban elkövettek (VIII. évfolyam 18. szám). Egyrészt itt is megy a „migránsozás” és „sorosozás”, majd ennek kapcsán azt állítják, hogy dr. Szabó Szabolcsot, Csepel választott képviselőjét a graffitik közül csak azt zavarja, amiben Sorost gázkamrába küldik a „kedves” graffiti rajzolók. Ehhez képest a kerület országgyűlési képviselője igen alaposan dokumentálta azt az akciót, mely során a Kis-Duna partján a komptól egészen a sétány déli végéig minden oszlopról eltávolították a különféle graffitiket. Egyszerűen azért, mert a Fidesze önkormányzatot láthatóan nem zavarják a kerületet elcsúfító firkák. Ezen kívül virágot is ültetettek az Együtt aktivistái az önkormányzat által elhanyagolt virágládákba, de arról se számoltak be. Korábban fákat is ültettek, de arról se számoltak be. Persze, mert az nem illik a „migránsozós” és „sorosozós” hazugságaik sorában. Hát ennyit és a helyi Fideszes pártlap.

Ezt állítja a Csepeli Hírmondó

... és a valóságban mindenféle graffitit eltávolítottak az Együtt tagjai, amit dokumentáltak is a képviselő facebook oldalán. Láthatóan miden feliratot lemostak.

 

 

Persze nettó hazugság az is, amit a birkózócsarnok kapcsán állítanak.  Dr. Szabó Szabolcs többször világossá tette már, hogy a csepeli birkózócsarnok építését támogatja, annak idején a költségvetési módosítót is megszavazta és erre kérte a képviselőtársait is. Mindössze azt kifogásolta, hogy Németh Szilárd miért a saját maga által létrehozott, saját lakcímére bejelentett magánalapítvány számlájára utaltatja át az ehhez szükséges kétmilliárd forintot, és miért a saját haverját nevezi ki kurátornak. Persze fáj a Fidesznek az igazság, de a tények akkor is tények. Ők meg hazudnak. Folyamatosan.

Forrás: Csepel Hírek (csh)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1512899356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása