Kiterítenek úgyis.
A végsőkig kitartás és ellenállás helyzetében vagyunk. Tudnunk kell, hogy ezen a talpalatnyi földön védelmezzük nemcsak a magyar demokráciát, de az évszázadok során felhalmozott magyar civilizációs értékeket is. Egy barbár és civilizálatlan erőszakos erővel állunk szemben, amely már szinte mindent elfoglalt, saját tulajdonába vett. Nincs vesztenivalónk. Jogaink, tulajdonunk és gyermekeink jogai és tulajdona az övék lesznek. Már nincs jelentősége annak, hogy politikai elitünk annyira elkorcsosult, hogy képtelen volt lemondani rövidtávú önérdekéről, nem tudott valódi alternatívát állítani. Nélkülük, bizonyos értelemben ellenük is állunk itt egy mindenható rendszer bombazáporában. Mögöttünk nincsenek segédcsapatok. Magunkra számíthatunk. Magyarországot nem lehet elrabolni és nem lehet visszaadni. Mi vagyunk.
Nem az ő tája, utcája, háza
Azt mondják nekem, megállítva az utcán, hogy nincs kire, mire szavazni. Mit mondjanak feleségüknek és gyerekeiknek? Mit mondjanak maguknak? A választóhelyiségben pedig ott vigyorog a rendszer által előállított szavazólap. De vajon hagyhatjuk-e, hogy
szomszédunk, rokonunk, munkatársunk leszavazzon „rájuk”, és mi ne legyünk ott?
Már látom a téren kifüggesztve az „emberarcú” fideszes képviselőm elégedett arcát. Ennek a korábban szorgalmas, szürke, unalmasan buta fiúnak, majd férfinak az arcát, aki bár tökéletesen alkalmatlan volt rá, de a megszállók nemzetgazdasági minisztere lett. Hogyne lenne nekem jó képviselőm, pasaparki őslakosként! Honnan tudhatná megszállóként gondját s baját azoknak, akik hármas társbérletben laktak a Pasaréten, akik a kitelepítésből jöttek vissza, akik a ferences templom harangjára ébrednek évtizedek óta, akik a Fenyvesbe vagy a Jurányiba, a Rákócziba vagy a Móriczba jártak, akik a Kalefon a gombánál találkoztak s gyújtottak rá az első cigarettára, és akikből orvosok, ügyvédek, mérnökök, tanárok lettek? Honnan tudhatná, hogy milyen volt budapestinek lenni, személyes szabadságot és autonómiát kiküzdeni egy megvert, de soha le nem győzött városban, amely megvívta harcát Tisza, Horthy, Rákosi, Kádár rendszerei ellenében, honnan tudhatná milyen budapesti magyarnak és európainak lenni, aki Felcsútról vagy Mezőkövesdről, Kisvárdáról vagy Karcagról a bűnös város képét festi le? Akiknek mi valamennyien Soros-bérencek, hazátlan bitangok, gyökértelen senkik vagyunk, akiket megszállni és kifosztani jó keresztyénnek egyenesen kötelessége.
Honnan tudhatná hol rejtegette Ottlik Géza Vas Istvánt és Németh László Zelk Zoltánt, nem az ő tája, utcája, háza, nem neki írt egyikük se, nyelvükön nem ért, hiszen a megszállók szemével néz, fülével hall, kizárólag a megszállók tolvajnyelvét beszéli? Honnan tudhatná, ki írta egy másik megszállás idején, hogy „itt Buda-ország szól: üdvözlégy ottliki ország!”, s hol volt boldog szerelmes egy kis lakásban Esterházy Péter Gittával? Honnan sejthetné, mit jelent nekünk e havas utca, nekünk, akik gyerekként együtt szánkóztunk Nagy Imrével lefelé a Sövény utcán, akik együtt jártunk Gimes fiával óvodába, akiknek apja később azt mondta, hogy ezt a várost, ezt az országot elfoglalhatják, de minket nem, ezt sose felejtsd, nekünk ez a hazánk, amit ők, az új megszállók sose érhetnek el? Honnan tudhatná, hol a haza, amikor neki a világ már csak Orbán hentes-mészáros és Tiborcz, Garancsi és Matolcsy birtokainak összefüggő láncolata, ahol stadionok lelátóiról hoznak törvényt, s ahol azon igyekeznek, hogy kineveljék az Orbánok népét? Honnan tudhatná, milyen magyarnak lenni, a nyomorult Ferihegyen leszállva és a megalázó külvároson át, a Margit körút bezárt üzletei előtt, a megszállók új építkezései közt hazavergődni, szégyenkezni, szégyenkezni és még egyszer szégyenkezni? „(Néhány napja Pozsonyból jöttem haza, vélhetően az ott ért, úgynevezett élmények hatására álmodhattam azt, hogy a barátommal arról tanakodunk, hogy vajon ki lehetett az, ki volt az a vaddisznó, aki kitalálta, hogy magyarok legyünk. Hogy kinek az agyában foganhatott meg egy ilyen képtelen éca? Ezt kiabáltuk egymás arcába, nem rejtve véka alá, hogy a másikat vádoljuk, ő volt az a felelőtlen alak, aki ezt kieszelte, ilyen hülyeséget, öregem, hogy magyar… Zárójel bezárva.)”.
Nehéz megszállónak lenni
Honnan tudhatná, hogy mi itt magyarok, zsidók, svábok, szlovákok, cigányok, Erdélyből átjöttek, Szlovákiából kitelepítettek, Délvidékről elüldözöttek, nők és férfiak, öregek és gyerekek, akik 1944, majd 1948, majd 1956 után megmaradtunk, békében éltünk, és sose hittük volna, hogy megszállóink majd Stop Soros plakátok előtt fognak kampányolni és egy amerikai egyetem kitiltásában közreműködni, mert az itt lakókat nemcsak ellenséges idegennek, de közönséges hülyéknek is vélik? Honnan tudhatná, hogy milyen volt az, amikor a katolikusok még Jézus Krisztusban és a pápájukban hittek, a protestánsok Bibó mintájára még nem tettek különbséget ember és ember között, s nem a megszállók eszméin csüggtek? (Amikor a ferences templomban Takács Zsuzsa ezeket mondta az Aszalós Jánosért tartott szentmisén: „Utolsó találkozásunkon az Európát elözönlő menekültáradat kezelésének lehetséges módjáról vitatkoztunk. János álláspontja még baráti társaságunk keresztényi, jézusi mintára törekvő, de némi racionalitást is magában foglaló álláspontján is túltett. És ha Európa nem lesz keresztény többé (kérdés persze, hogy ma annak tarthatjuk-e még)? – kérdezte, és válaszolt is azonnal rá, mindnyájunknak és önmagának. A szeretet példája akkor túlél mindnyájunkat, és diadalmaskodik. Soha megrendítőbb, következetesebb, keresztényibb választ nem hallottam.” Zárójel bezárva.)
Honnan tudhatná ez a politikus megszálló, hogy milyen civil foglalkozást űzni, saját tisztességes munkájából, tehetségéből megélni, patikusnak vagy ácsnak, informatikusnak vagy angoltanárnak lenni, ha egész életében, akár főnöke és vezére, soha nem volt más, mint politikus, és ha kormánya elbukik, ha ő kiesik a parlamentből, nincs hová mennie? Mihez ért? Pártmunkás. Honnan tudhatná, milyen tisztességes adófizető polgárnak lenni, amikor az alá tartozó adóhivatal tisztviselőit arra utasítja, hogy soha ne nézzék meg a kormánytagok, családtagjaik, barátaik, üzletfeleik adóbevallását, vagyongyarapodását, hanem fogadják el, hogy a megszálló hatalmasok egyik napról a másikra milliárdosokká váltak? Honnan tudhatná, milyen becsületes pénzügyminiszternek lenni, miután kisajátította a nyugdíjvagyont, miután azt ígérte, hogy azonnal hozzákezd az új nyugdíjrendszer megalkotásához, majd inkább a megszállt ország adófizetőinek pénzét a megszállók stadionjaira fordította? Honnan tudhatná, milyen jogállami pénzügyminiszternek lenni, amikor a szeme előtt lejátszódó költségvetési csalásokat följelentés és szemrebbenés nélkül tűrte és tűri? Honnan tudhatná, hogy milyen felelős pénzügyminiszternek lenni, amikor szó nélkül hagyta, hogy a felcsúti megszálló kormánya olyan presztízsberuházásokra költsön százmilliárdokat európai pénzekből, amelyek működtetésére, már most tudja, hogy nem lesz költségvetési fedezet? Honnan tudhatná tudatlan megszállóként, hogy mit tett tönkre, amikor lerombolta a Pénzügyminisztérium, a pénzügyigazgatás 1968 után, évtizedek alatt kínnal és keservvel felépített hivatali gépezetét, megrontotta nehezen kialakított pénzügyi kultúráját, hogy hány évbe fog telni, amíg újra felépítjük a pénzügyigazgatás átlátható, hatékony és korszerű rendszerét, kineveljük a jogállami normákat ismerő és betartó, szakmájukhoz értő köztisztviselőket?
Honnan tudhatná milyen igaz embernek lenni, amikor együttérzés nélkül, részvétlenül nézi a szegényeket és a szenvedőket? Hallom, parancsra tette és teszi mindezt, élnie kell, gyerekei vannak. Nehéz megszállónak, nehéz foglalónak lenni. De vajon kellett-e tudnom, hogy Hetényinek, Kupának és Bokrosnak, vagy Schäuble-nak gyerekei vannak? Vajon a gyávaság és a gyerekszám felhatalmazást ad-e az országrontó, tisztességtelen kormányzáshoz, a tolvajláshoz és hatalmaskodáshoz nyújtott kollaborációhoz?
A barbárok bennünk vannak
Barátaim, ezt a farkaspofájú megszálló rendszer emberarcú Fidesz-képviselőjéről mondom. Vajon mi mindent tudnának mások elmondani, leírni az igazi farkasképűekről? Mi újat mondhatnánk még el erről a pusztító rendszerről és létrehozójáról? Mindenki mindent tud. Elvették az országunkat, a jogainkat, a szabadságunkat. Megszégyenítettek minket a világ előtt. Tudom én, hogy a megszállók, a barbárok már bennünk vannak, igen, minket is megszálltak. Kezdünk beletörődni, hogy ez az ő országuk. Ha egyszer őseink belenyugodtak megszállásokba, mi is megtehetjük. De gondoljunk azokra, akik nem nyugodtak bele, akik ott voltak Bemmel Vízakna és Déva között, akik Ady mellett ültek a forradalomra várva a Duna-parton, akik hittek 45-ben, 56-ban, 89-ben, hogy itt más világ lesz. Nem kell-e legalább elmenni a szavazóurnához és szavazni, hogy ez az ember, s vele együtt megszálló pártja, kormánya és a bennünk élő megszálló is eltakarodjon?
Lengyel László (Népszava)
