Kedvesemmel Csepelről indulunk, és az angyalföldii Váci úton szlalomozunk a lezárt sávokat kerülgetve hetek óta. Aztán egy nap a Nyugatinál felszállunk a hatosra, ami az Oktogonnál visszafordul, és egy perc múlva ismét a pályaudvarnál pislogunk, mint a meghökkent amerikai pár.
„Te ezt érted? – kérdezi kedvesem. – A turistaszezon közepén verik szét a várost?”
– Naná, hogy értem! – magyarázom a kis butusnak. – Ezek
nem turisták. Ezek migránsok. Idemenekülnek a mi tejjel-mézzel folyónkba egy hétre, két hétre. Tűnjenek haza!
A metróval elmegyünk a Lehel térig, ahol át kell szállni hónapok (évek?) óta a buszokra. Aztán másnap a BAH csomópontnál álldogálunk kocsival, mert a felüljárót most újítják fel...
A kedves kukkol ide, kukkol oda. Talán kezdi érteni a magyar csíziót?
„Nem látom a kamerákat meg a stábot... Szerintem ez egy katasztrófafilm.”
– Így van, kedvesem – mondom. – De film nélkül.
Nógi
Forrás: es.hu
