CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Orbán Viktor megkezdte felkészülését Nagy Imre újabb temetésére?

2018. szeptember 05. 04:24 - csú

nagy_imre_szobra-2.PNG„Sivalkodhatnak a ballibek: Trianonnak és a vörösterror áldozatainak is lesz emlékhelye a Kossuth térnél!”, írta cikkében a 888.hu, valamint közölte, hogy a megszületett kormányhatározat szerint  egykori miniszterelnökünk, Nagy Imre szobrát hamarosan eltávolítják a Vértanúk teréről, és a „tervek szerint” a Jászai Mari téren, a képviselői irodaház mellett helyezik el. 

A Nagy Imre-szobor eltávolítása érdekében megismert, folyamatos és könyörtelen kormányzati szándékok hatására egy reményét vesztett hallgató, a Klubrádióba beküldött SMS-ében, elgondolkodtató vízióval reagált. Szerinte 

Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről bilincsbe verve Kőbányára, a Kozma utca 13. szám alatti Gyűjtőfogházba kell szállítani.

Ezt követheti a szobor újraakasztása a Kisfogház udvarán, majd az eltemetése, kátránypapírba drótozva a börtön udvarán.

Egy idő után következhet a szobor titokban történő kihantolása, majd az éj leple alatti átszállítása a rákoskeresztúri temetőbe.

A temetőben a hamis névvel ellátott „tetemet”, célszerű a főbejárattól a legtávolabbra eső, 301-es parcellába helyezni, arccal a föld felé. 

Az újratemetést követően Orbán Viktor ismét beszédet tarthatna a Hősök terén, és behívhatná az orosz csapatokat.

Ladányi András 

Forrás: Élet és Irodalom

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr5814204113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása