CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Nagyot bukott a kormány kommunikációja

2018. szeptember 09. 02:10 - csú

zacher_gabor.jpgEgy hét sem kellett azután, hogy Zacher Gábor (képünkön) kiborította bilit és máris találtak egy kis pénzt a Honvédkórház sürgősségi osztálya drámai orvoshiányának enyhítésére. A főorvos azzal ütött rést a hallgatás falán, hogy felmondását a nyilvánosság előtt is megindokolta. Azt találta mondani hogy nem tud elszámolni a lelkiismeretével, mert az a fajta emberi- és eszközkrízis, ami az elmúlt évek alatt a kórházban kialakult, veszélyezteti a betegellátást.” Megszólalásával rögtön meg is cáfolta a tárca friss, a durva helyzetet elbagatellizáló közleményét.

Kormányzati kommunikáció ekkorát talán még soha nem bukott. Azt hogy baj van a kórházakban korábban is lehetett tudni, sorra jelentek meg a beszámolók személyes tragédiákról, a sürgősségi osztályokon hosszan várakozó, vagy ellátatlan betegekről, ezekre az egészségügyi kormányzat vagy hallgatással, vagy önelégült sikerjelentésekkel reagált.

Talán már feledésbe is merült, hogy

a szakorvos-jelöltek szövetsége már 2011-ben egy több napos ünnep előtt honlapon mutatta be, hogy az ország mely ügyeletein nem lesz szakorvos, legfeljebb rezidens juthat majd a rászorulóknak. Egyszeri akció volt, az ügyeleti adatokat összegyűjtő szakorvos-jelölteket több helyen megfenyegették, így abbamaradt.

Most azonban az ország kedvenc toxikológusa szólalt meg. A szakmában is sokan gondolhatták, hogy a nevükben is beszélt, most már tényleg történik valami az áldatlan állapotok fölszámolására. Különösen, hogy az orvoskamara elnöke is úgy kommentálta a Honvédban történteket, hogy az, az ország bármely kórházában megtörténhetett volna. Régóta ismert a saját felmérésükből is, hogy az emberhiány miatt szabályszegés nélkül szinte nem is lehet működtetni sürgősségi osztályt az országban.

Coming outja után Zacher Gábor maga is jelezte, hogy most már a szakmán van a sor, hogy szóljon a betegekért, önmagáért is. S bár a honlapokon és a különböző sajtótermékekben élénken vitatták a Honvédban történteket, szinte dermesztő az a csend, amibe az illetékesek burkolóznak. Még akkor is, amikor mozog a szájuk. Jellemző a Honvédelmi Minisztérium Közleménye, amely hazugságbeszéddel vádolta lemondása után a főorvost, és sértődötten jelentette be, hogy már beteget hánytatni sem kell nekik Zacher Gábor. A másik érintett minisztérium, a humántárca is hallgat. Pedig tőlük kérdeztük is, kívánnak-e segítséget nyújtani a katonáknak a Honvéd válságának kezelésében, ahogyan azt is, hogy az ÁNTSZ mikor ellenőrizte utoljára ott a betegellátás minimális feltételeinek meglétét. De hallgatnak a szakmai szervezetek is a magyar sürgősségi orvostani társaság és szakmai kollégium illetékes tagozati tanácsa, amelyek egyébként bizonyára értesültek az eseményekről, hiszen Zacher Gábor mindkettő vezetőségének a tagja.

Szűkül a rés a hallgatás falán..

DANÓ ANNA (Népszava)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2214225145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása