Szégyenszemre Csepelen még a kocsmák is tönkremennek! A régi, nagy hírű vendéglők, mint az SC, a Melós, a Rákóczi, a Paraszt, a Bagi, a Szőnyeges, a Székely stb. vagy a jól menő kocsmák, mint a Százlábú, a Horváth, az Ecetgyár, a Piactéri, a Dömsödi, a Négycsöcsű, a Vasas és a többi mind megszűntek. Nem azért, mert nincs kereslet, hanem azért, mert nincs fizetőképes réteg…. A régi mozik (Táncsics, Rákóczi, Sziget, Melós) megszűntek, nem vetítenek. Nem hogy a zongorát, de a könyveket is eladták már…-írja publicisztikájában Horváth Gyula. A teljes cikket az alábbiakban közöljük

A mai magyar társadalom, - és részben az európai is – azért van válságban, mert azok a széles néprétegek, akik a szegénységből, a beosztottak, a bérből és fizetésből élők világából jönnek, nem találnak hiteles őket értő politikai képviseletet. A balközépnek mondott formációk gyakran a neoliberális gondolatok felkarolói, ami a szabadság, egyenlőség kérdésében valódi perspektívát jelentenek, de a dolgozók speciális társadalmi elmaradottságának kérdésére nem adnak választ. A polgári Magyarországról, a polgári hagyományokról regélnek úgy, mintha a munkásság, nincstelen parasztság, és

ezek utódjainak a külvárosi dolgozói rétegeknek „hozott” viszonyairól nem lennének ismereteik. Nem csak a főváros külvárosaiban, hanem a vidéki nagyvárosok peremein, és a kisvárosokban is.

Csepelen, a második világháborúig, igen vékonyka volt az úgynevezett polgári réteg. Itt a tisztviselő lakótelep, és néhány kertvárosi ház viseli csupán magán a „polgári” minőséget. Ez a polgárság merőben más volt, mint a Budapest belvárosi. Nem a humán, hanem a reál értelmiség, a gyári vezetői réteg aránya volt köreikben a nagyobb. ezek az emberek közvetlen kapcsolatban voltak a termelő emberrel, sokszor köreikből kerültek ki. A művészetekhez, a kultúrához, és a tájékozódáshoz való viszonyuk is eltért.

Az huszadik század első felében a Csepelre és más külvárosi ipartelepre került emberek többsége, a gyárban bontott anyagokból építkezett. Szoba-konyhás lakást épített, és nem kis számban földbevájt hajlékban élt. Kiszolgáltatottságukban puszta életük, családjuk fenntartása lehetett az egyetlen céljuk. Ide sodorta őket a konzervatív az úri világban gyökerező, akkori keserves magyar sorsuk. A polgáriakra jellemző fürdőszobás lakás – a régi világban - igen keveseknek adatott meg Csepelen. (A kényelmes, tiszta angol WC helyett itt a francia volt divatban: hátul a francban!) A polgári réteghez való felzárkózás emberöltőkön át nagy vágya volt a törekvő munkásságnak. Erre a háború megkezdése után keveseknek, azt követően viszont egyre többeknek lett lehetősége. A szocializmus éveit ilyen szempontból bugyutaság csupán az elnyomatás éveinek beállítani.

A külvárosokban ugyanis egy emberöltő alatt teljesen megváltozott, modernizálódott az élet. A törekvő kétkeziknek is lehetőségük nyílt jó házhoz, lakáshoz jutni. Nem csak a gyárak által épített és igen jutányosan adott lakótelepi lakásokkal, hanem az egyénileg, (kalákában) létrehozott családi házakkal is. Királyerdő, a kertváros, a kis Duna part és környéke, virít a gyönyörű épültektől. Ezt nagy részben a lehetőséget kapott munkások építhették itt maguknak. Ezt a lehetőséget elhallgatni, vagy erről a lehetőségről nem beszélni ugyanolyan bűn, min a szélsőjobboldali irányzatokat elvtelenül dicsérni, a település vallásos jellegét kiemelni, vagy a vörös kommunista múltat egyeduralkodónak jelölni. Mindből kaptunk!

Nem szeretnénk, ha egyesek úgy gondolnák, hogy a az rendben van, hogy a polgári Budapestnek a Boráros téren, a Nagy Körút vonalában vége van! Mi a külső kerületek, is részei vagyunk, (és azok is akarunk maradni) a polgári világnak. Nem szeretjük, de úgy érezzük, hogy a háború utáni 40 év hibáiért csak a dolgozókat tartja felelősnek ez a rendszer. Főleg azt nem szeretjük, ha egyesek a „hibás” fogalmán főleg a külvárosi alkotó embereket (munkásokat, műszaki értelmiséget) értik. Ezek az emberek ugyanis nagyrészt a rendszerváltás áldozatai. Megvizsgálhatjuk, hogy a Boráros tértől befelé hány iroda, bank, színház, iskola szűnt meg a rendszerváltás óta? És nézzük meg, hogy Csepelen hány munkahely, hány szakma, hány egzisztencia vált lehetetlenné? Az összegzésből valószínűleg kiderülne, míg a belvárosban nőttek a lehetőségek, addig a külvárosokban radikálisan csökkentek!

Nálunk bezárt a Csepel Művek nehézipari vertikum több tízezer ember életét elbizonytalanítva. Megszűnt a Papírgyár, a Posztógyár a Növényolajgyár, a Szőrmegyár a Syntán, a BUCEM, és még a Duna TSZ-t is tönkretették! Nem csak gyárak szűntek meg, hanem évszázados szakmai kultúrák, tradíciók, emberi értékek, szakmai dinasztiák váltak semmissé! És nem csak a XXI. kerület, hanem a szomszéd kerületek és az agglomeráció is.

Míg Boráros téren belül a színházak Iskolák,szállodák, konferencia termek, kiállítóhelyek, szórakozóhelyek száma a rendszerváltás óta folyamatosan nő, addig Csepelen az egy szem Munkásotthont is fojtogatják! A szélsőjobboldali klerikális konzervatívok a nyakát szorongatják, hogy eredeti függetlenségével szellemét is megöljék. A neoliberálisok, meg „csak” közönyös, felsőbbrendű gőggel a levegőt veszik el tőle azzal, hogy a munkásművelődést - mint olyant - bűnös elfelejtendő dolognak tartják, rendezvényeikkel nem segítik! Az országos hírű csepeli szakképzés iskoláit (MÜM, Kossuth Technikum, Bajáki, és Fodor szki) úgy alakították át, hogy azok a vegetálás, és a megszűnés közt lavírozzanak. Hagyományos szakmákban (lakatos. esztergályos, kovács, kohász, de a nővér is) nem is képeznek már.

Szégyenszemre Csepelen még a kocsmák is tönkremennek! A régi, nagy hírű vendéglők, mint az SC, a Melós, a Rákóczi, a Paraszt, a Bagi, a Szőnyeges, a Székely stb. vagy a jól menő kocsmák, mint a Százlábú, a Horváth, az Ecetgyár, a Piactéri, a Dömsödi, a Négycsöcsű, a Vasas és a többi mind megszűntek. Nem azért, mert nincs kereslet, hanem azért, mert nincs fizetőképes réteg. A helyettük létrehozottak is csak tengődnek. Mára az lett a „proli-módi”, hogy a kispénzű melós nem a kocsmai asztalnál issza borát, sörét, féldekását, hanem a Nemzeti Dohánybolt, meg a kisközért melletti sikátorban suttyomban (piál és pisál). Úgy, hogy a zsaruk, vagy a közterület felügyelők észre ne vegyék, meg ne büntessék. Erre futja ennek a rendszernek a megbecsüléséből! A régi mozik (Táncsics, Rákóczi, Sziget, Melós) megszűntek, nem vetítenek. Nem hogy a zongorát, de a könyveket is eladták már.

Úgy látszik, hogy ezt az igen széles társadalmi réteget a tönk szélére állította az élet a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben. A Fidesz embertelensége csak lökött egyet rajta! Hamis értékelésekkel, egyoldalú megvilágításokkal bűnbakká,(komcsivá) a rendszer kárvallottjaivá, védtelenül átverhetővé tette őket. Éppen itt lenne az ideje annak, hogy a társadalom, a politika rátaláljon ezekre az emberekre, és ezek az emberek megtalálhassák helyüket ebben a világban. A beosztott, dolgozók nem kérnek semmilyen pozitív diszkriminációt! Csak azt kérik, (de azt követelik!) hogy olyan rendszerben élhessenek, amelyik - emberi jogaikat, történelmi szerepüket, áldozataikat - a valóságnak megillető helyen kezeli őket.