Megmondom őszintén: a szívbajt hozta rám a miniszterelnök, amikor a felújított Szépművészeti Múzeum megnyitásán ismét azzal kezdte  beszédét, hogy befellegzett az addigi kultúrának. Ráadásul most még generálisan majmolásnak is nevezte mindazt, amiben eddig éltünk: „A másokat majmoló, tehát törvényszerűen kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért” – mondta. Mivel azonban sem ő, sem szorgos kultúrharcosai nem részletezték, mi minősül náluk majmolásnak, és mi csupán haladásnak a korral, okkal kezdtem félteni az épületet. Hiszen annak minden egyes eleme idegen hatást tükröz.

A látogatót rögtön a bejáratánál görög eredetű nyitott oszlopcsarnok, portikusz fogadja, tetején egy tipikus görög timpanonnal. Ha pedig továbbmegyünk az előépület oldalszárnyai felé, ott egy hat plusz öt oszlopos rizalit ugrik elénk, amely viszont a német építészet jellemző eleme volt. A főépületben azután egy genovai palotaudvarral találkozhatunk, amelynek neoreneszánsz stílusa azzal keseríthet el minket, hogy

ezt az irányzatot se mi vezettünk be a világ művészetébe.

Az semmi, de az épület tervezőit Schickedanz Albertnek és Herzog Fülöp Ferencnek hívták.

Ők mindketten bevándorlók voltak, ami ma a homogenitás céljából folytatott kultúrharc nézőpontjából igencsak kedvezőtlen. Schickedanz Galíciában született, és az anyjának Rumann Ludmilla Szidónia volt a neve; képzelhetjük, emögött is mi minden lehetett. Ráadásul a család az 1850-es évek közepén visszaköltözött Galíciába, így ezután Schi­cke­danz a karlsruhei, majd bécsi iskolákban tanult, és csak azután költözött Pestre. Herzog Fülöp Ferenc szintén idegen városban, Bécsben született, és csak a tanulmányai végeztével jött át a magyar fővárosba.

És akkor még ott van az építkezés irányítója, az intézmény első igazgatója, Kammerer Ernő történész. Aki nem átallott ugyancsak idegen származásúnak lenni és német nevet viselni. Igaz, ő viszont már itt született, úgyhogy ma talán akár egy trafikengedélyt is kaphatna, miután átment az Orbán-féle nemzethűségi vizsgán.

Legnagyobb megkönnyebbülésemre azonban a beszéd nem azzal folytatódott, hogy akkor tehát ezt a velejéig idegen és másokat majmoló építményt a földdel kell egyenlővé tenni, majd helyét sóval behinteni, a továbbiakban pedig a nemzeti identitás erősödését sokkal hatékonyabban garantáló stadiont kell a helyére építeni. Hanem azzal, hogy ez az épület „nyílt megvallása annak, hogy nemzeti mivoltunkra büszke, európai és keresztény nép vagyunk”, és egyúttal annak reményét is kifejezi, hogy „mi, magyarok ismét rátalálunk a saját útra”. Egyszóval a Szépművészeti Múzeum a miniszterelnök szemével nézve nem egyéb, mint a nemzeti kereszténység reprezentációja, jelentsen ez bármit is.

Azért micsoda mázli, hogy a miniszterelnök generációja nem kapott erősebb oktatást művészettörténetből, és így fogalma sincs, hogy mit lát!

Lévai Júlia (Élet és Irodalom)