Ártatlan és csak jót akar. Kósa Lajos, a rabszolgatörvény egyik beterjesztője 

Mi azt javasoljuk, hogy aki többet akar dolgozni és keresni, az megtehesse, ne legyen ez előtt bürokratikus akadály – olvasható a Fidesz-frakció arcátlan cinizmussal megfogalmazott közleményében, amelyet a kormánypárt reprezentánsai által erőltetett rabszolgatörvény afféle kommunikációs előkészítésének szántak.

Azon már meg sem lepődünk, hogy Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf képviselők az előzetes egyeztetéseket elkerülendő egyéni módosító indítványként nyújtották be javaslatukat, amely 400 órára emelné az egy évben elrendelhető túlórák számát, illetve háromszorosára növelné a munkaidőkeretet. (Annyit a szakszervezetek azóta elértek, hogy csak kollektív szerződésben lehet elérni a 250 órát meghaladó túlmunka-keret megváltoztatását.)

A közlemény alaptézise nehezen cáfolható; ugyan ki ne akarna többet dolgozni több pénzért? Ám ha a szlogenek mögé pillantunk, rájövünk, hogy a szakszervezetek háta mögött a törvényhozáson átnyomni kívánt kormánypárti indítvány elfogadása esetén teljesen kiszolgáltatná a hazai dolgozót a munkaadójának. Az érdekképviseleti vezetők mostanra azt is kikétszerkettőzték, hogy a Fidesz szándékai szerint a munkavállalókat ezután jóval többet lehet majd dolgoztatni – kevesebb pénzért!

A Fidesz-frakció szóban forgó közleményére illik a shakespeare-i idézet: „őrült beszéd, de van benne rendszer.”

Hazánkat a jelenlegi kabinet egyetlen hatalmas összeszerelő-üzemmé tette, melynek magasan kvalifikált munkavállalókra nincs szüksége. Annál inkább az aktuális oktatáspolitika által diszfunkcionálissá tett közoktatásból, illetve lebutított szakképzésből kiáramló zombik tömegére, akik nulla érdekérvényesítő képesség birtokában gyakorlatilag rabszolgaként robotoltathatóak a multinacionális cégek üzemi gyártósorainál. Az Orbán-kabinet tisztában van azzal, hogy az ominózus nagyvállalatok épp úgy irtóznak az öntudatos munkavállalóktól, ahogyan a jelenlegi kormány sem szereti az önnön jogaikkal tisztában lévő, rezisztenciára hajlamos állampolgárokat. Ebben az értelemben a kiszolgáltatott dolgozókra vadászó külföldi nagyberuházók, valamint a tekintélyelvű politikai garnitúra érdekei hazánkban igenis egybeesnek.

A rabszolgatörvénnyel idecsábítani kívánt nagyberuházókra azonban nem csupán a munkaerő-piaci statisztikák kozmetikázása miatt van szüksége a hatalomnak. A külföldi, elsősorban német nyelvterületről érkező tőkének kardinális szerepe van abban, hogy a nyugat-európai kormányok mindeddig jórészt tétlenül nézték, miként építi le hazánkban Orbán Viktor a jogállamot. A nagymértékben nyitott magyar gazdaságba komoly összegeket invesztáló, külföldi cégvezetők nem restek hazájuk politikai elitjét nyomásgyakorlás révén passzivitásra ösztönözni, befektetett tőkéjük biztos megtérülése érdekében. Többek között ezért nem akarnak hallani például a német kereszténydemokraták vagy az osztrák ÖVP politikusai a Fidesz kizárásáról az Európai Néppárt frakciójából. Orbán taktikai játszmájának árát pedig a miniszterelnök által sokat emlegetett, „keményen dolgozó kisemberek” fizetik meg, akiket önös érdekből éppen ő taszít most rabszolgasorba.

Beck Tamás (Népszava)