Nézem a reklámot, és nem értem. Az még oké, hogy besétál a képbe egy huszár és egy matyóbaba, aki aztán letépi magáról a hímzett cuccot, és kisétál a képből utcai ruhában, mint bárki más mondjuk a körúton, de a kézilabdázó pasik, a táncikáló öregek, a zacskóból tejet szívó kopaszok, meg a többi nekem már kicsit zavarosak, nem is próbálom megfejteni

Nem zárom ki, hogy olyanok vagyunk, mint azt a reklámguru elképzelte, de kétségeim vannak. Kezembe került egy kimutatás, amelyből kiderül, hogy a tipikus magyar asszonyok, ha nem is járnak hímzett rokolyában, a születéskori prognózis szerint 79 évig élhetnek. A férfiaknak - lehet, hogy ez a kézilabdázókra nem igaz - átlagosan 72 évet jósol a statisztika, abból jó, ha 64-et élnek egészségesen.

Gyorsan utána is számoltam, igaza van a statisztikának, ebben a dologban én is átlagos magyar férfinak számítok. Ami a kimutatás második felét illeti, remélem, tévednek.

Mondtam is a feleségemnek, hogy igazán mázlista, mert jó esélye van a túlélésemre, amit biztosan annak is köszönhet, hogy már évek óta jóval egészségesebben táplálkozik, mint én. A müzlis reggelijével soha nem tudtam megbékélni, nekem a rántotta jobban bejön. Igaz, a súlyom sem ideális, ebben is átlagos magyar vagyok. Néhány hete megfogadtam, hogy ezen is változtatok, amit a telefonomnak köszönhetek. Van benne egy applikáció, ami reggelente megkérdi, jól aludtam-e, biztat, hogy menjünk sétálni, és álljak fel a mérlegre. Amikor azt láttam, hogy piros betűkkel az orrom alá dörgöli a telefon is, hogy kövér vagyok, végképp betett a felelőtlen táplálkozásomnak. Azóta javítottam a helyzeten, már „csak” túlsúlyos vagyok, ami azért biztató tendencia.

Vannak persze más mutatói is az átlagos magyar embernek, amelyek közül néhánynak nem felelek meg. Gondolkodtam is azon: ha nem akarok kitűnni a honfitárs férfiak közül, akkor lehet, hogy a folyadék-bevitelem 12 százalékát minden nap valamilyen cukros itallal kellene pótolnom. Mivel ilyeneket nem fogyasztok, enyhén depressziós lettem, amit az is erősített, hogy évente legalább 7,1 liter tiszta szeszt kellene magamba dönteni, ám ebben sem vagyok igazán „magyaros”. Ennyit évente sörből sem tudok meginni, nem hogy pálinkából. Ásványvizet sem fogyasztok, a jó pesti csapvízre esküszöm, hála a Fővárosi Vízművek kiváló munkájának.

Az átlagos magyarok közé valahogyan mégis beférek, ha azt nézzük, hogy mennyire törődöm az egészségemmel. Évente járok szűrővizsgálatra, megnézetem a vércukor szintemet, figyelem a vérnyomásomat, bár ez utóbbit tekintve akár én is besorolhatnék a keringési betegséggel megáldott férfiak közé, akik a népesség 54 százalékát teszik ki. A szememmel nincs baj, de még lehet, és az egészséges lustaságomról sem tudok lemondani, pedig minden fel- és lemenő családtagom rendszeresen noszogat. Ami azt illeti, talán ebben is átlagos vagyok, mert a korombeli barátaim sem különbek.

Amióta fut ez a reklám, büszkeség feszíti a keblem. Tipikus magyar vagyok.

Somfai Péter