CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Rabszolga had indul?

2018. december 21. 04:24 - csú

rabszolgatorveny_ellen.PNGAzok, akik 2006-ban arcukon üdvözült mosollyal bontottak kordont, most fel vannak háborodva. Akik akkor utcára vitték híveiket, most azon hisztiznek, hogy róluk skandálnak az "agresszív politikai aktivistáknak" bélyegzett tüntetők. Akik akkor forradalmároknak hívták az autókat felgyújtó, tévéfoglaló futballhuligánokat, most "törvénytelennek" nevezik az egyetemisták vonulását. Aki egykor úgy szervezte a "spontán" erőszakot, hogy magának jó előre gondoskodott a páncélozott autóról, most gonosz szándékot lát a felháborodás mögött. Náluk tényleg a szék határozza meg a tudatot.

A hatalom szempontjából minden szembeszegülés bosszantó, sőt jogtalan, alaptalan és igazolhatatlan. Pedig, hogy az általuk egyoldalúan elfogadott alaptörvényt idézzük, "népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi". Továbbá "a nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja", azt meg, hogy mi a kivételes helyzet, nyilván a nép hivatott eldönteni. Úgyhogy

olvasgassák a saját jogszabályaikat, még azokban is meg fogják találni, miért van joga a parlamenti ellenzéknek az obstrukcióhoz, a népnek pedig dühe nyilvános kifejezéséhez.

Ha nem tetszik, hirdessenek rendkívüli állapotot, és vezessék be a nyílt diktatúrát. Egyszer az életben viselkedjenek tisztességesen, és beszéljenek egyenesen! Már csak azért is, hogy megtapasztalják, milyen jó érzés, még ha amit mondanak, az egyben saját hatalmuk gyors végét jelenti is. Megkönnyebbülnének...

Nyolc éve mondjuk és írjuk, hogy a lefojtott feszültség robbanáshoz vezet. A puccskísérlet, amit Kövér házelnök emleget, egészen más: egy kicsiny, de jól szervezett csoport hatalomátvételi kísérlete. Erről itt szó sem lehet. Az ellenzék Magyarországon se nem kicsi, se nem jól szervezett. A 2014-es és a 2018-as választásokon is több szavazatot kapott, mint a Fidesz, viszont nyolc éve képtelen egységesen fellépni a demokrácia védelmében. Talán majd most, ha a rabszolgatörvény és a kormánypárti többség egyéb aljas húzásai miatti dühöt saját érzelmi gátjainak ledöntésére tudja használni. Ha a kulcsszereplők nem azt nézik féltékenyen, melyikük kerül ki jobban a dologból, hanem azt, mi az ország érdeke. Ugyanez a helyzet a szakszervezetekkel: nagyjából az utolsó esélyüknél tartanak.

A szerencsés gazdasági környezetnek köszönhetően nincs még forradalmi helyzet, és nem úgy tűnik, hogy a népharag pont most fogja elsöpörni Orbán rendszerét. Még csak az sem biztos, hogy egyszer majd így lesz. De az biztos, hogy a jogos elégedetlenség az Országgyűlésben és az utcán is elérte azt a szintet, amit már nem érdemes és nem is lehet félvállról venni. Ha és amikor ugyanis tényleg a kritikus tömeg gondolja úgy, hogy nincs más esély a változásra, mint az erőszak, a hatalomnak is meg kell hoznia a végső döntést.

Gulyás Gergely most ostobán sorosozik, Orbán meg Strasbourgról papol. De mindennél többet mond, hogy a Parlamentnél felsorakoztak a régi kordon elemeit szállító teherautók. 

HORVÁTH GÁBOR (Népszava)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr8114504288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása