A magyar kultúra napja apropóján azzal búcsúztam el a Széchényi téren tartott gyertyagyújtásról, hogy mindenki vegyen le esete egy könyvet a polcáról. Ennek megfelelően vacsora után én is szétnéztem a könyveim között, és kerestem egy számomra igazán fontos könyvet. A választás Tar Sándor „A mi utcánk” című kötetére esett (Magvető, 1995). Egészen elképesztő szociografikus jellegű írás, nekem ez a kedvenc könyvem tőle. 

Azt szoktam mondani mindenkinek, hogy ha valakinek be akarjuk mutatni az 1990-es évek elejének vidéki valóságát, akkor ezt a könyvet kell csak a kezébe adni. A könyv összefüggő történetet alkotó novellái a mindenki által csak Görbének nevezett utcában játszódnak. Olyan történeteket, sorsokat mutat be Tar, mint amilyeneket én magam is láttam gyerekként ebben az időszakban, persze nem ilyen töménységben. A rendszerváltozás vesztesei, lecsúszott egzisztenciák, megnyomorított emberek tengetik az életüket ebben az alföldi kis utcában. Az életüket pedig átszövik azok a történetek (talán inkább legendák), melyek kicsit misztikussá, különlegessé teszik ezt a közösséget. Elképesztő nyomort, kilátástalanságot tár elénk a szöveg, de

Tar Sándor olyan nagyszerű stílusban írta meg, hogy egyszerűen nem lehet letenni. Egy kritikustól olvastam valahol, hogy egy Brueghel-festményhez hasonlította a kötetet, amiben sok igazság van. A halál diadala című festményen lehet csak ilyen töménységben látni a valóság sötét oldalát úgy, hogy közben mégis lebilincseli az embert. 

Szóval mindenkinek ajánlani tudom ezt a könyvet, akárcsak Tar összes többi kötetét (a Szürke galambot se hagyja ki senki). Én magam a XX. század egyik legfontosabb magyar írójának tartom Tart, egyben a története is tipikusan XX. századi.

Akkor robbant ki a múltjával kapcsolatos botrány, amikor végre tényleg elismert, világszerte ismert író lehetett volna. Persze a múltjával mindenkinek szembe kell nézni, de én vele kapcsolatban mindig is megengedő voltam. Nemcsak azért, mert kiváló író volt, hanem azért is, mert szó szerint belezsarolták ebbe a szituációba. Egy biztos, nagy árat fizetett mindezért. Nem pusztán az írói karrierje futott zátonyra, hanem az önmarcangolásban egyszerűen halálra itta magát. Bizonyos szempontból a saját szövegeiben szereplő tipikus figurák egyike lett. Ennek egyfajta ironikus lenyomata, hogy kedvelői kocsmatúrákkal emlékeztek meg róla, mikor is sorra járják Debrecenben a Tar által kedvelt kocsmákat.

Forrás: Szabó Szabolcs Facebook oldala