Azt sem hittük volna, hogy a kormány képes, és egy asztaltársaság kénye-kedvére bízza a magyar kultúrát.
Ha a Magyar Művészeti Akadémiát precedensnek tekintjük tehát, harmatos naivitásnak tűnik, hogy hónapokon át minden józanul gondolkodó értelmiségi azt remélte, Palkovics László egyszer majd elneveti magát, és Lovász László hátát csapkodva bejelenti, csak viccelt. Á, dehogy akarja ő felszámolni a magyar tudomány intézményrendszerét, ugyan már, ki gondolná egy akadémikusról, hogy pont ő lesz a kutatóhálózat sírásója. De hát láttunk már ilyet: az MMA-tól magáig Palkovicsig, aki már ugyanilyen kemény kézzel állt neki a magyar oktatásügy legallyazásának is. És lám, annak is meglett az eredménye.
Ami a Magyar Tudományos Akadémiával most történik, az
csak annyival visszavonhatatlanabb a köz- és a felsőoktatás lábbal tiprásánál, hogy előbb vagy utóbb csak felnő egy szülői nemzedék, amelyik odacsap, mondván, márpedig az ő gyerekével ezt nem lehet. Azt viszont hiába várjuk, hogy gumicsizmás téesznyugdíjasok és túlórafrászban dolgozó összeszerelő munkások háborodjanak fel az alapkutatások ellehetetlenítésén és a bölcsészettudomány porba alázásán. Nem is az ő dolguk, hogy azon aggódjanak, mi vár arra az országra, amely nem tekinti értéknek az ideológiasemleges és fantazmagóriáktól mentes tudást, a kutatás körülményeinek kiszámíthatóságát, az aprópénzre nem azonnal váltható, de az - egyébként oly sokat emlegetett - nemzet megmaradása szempontjából nélkülözhetetlen tudományt.
Erre a felelős kormányt tartjuk. A végrehajtó hatalom dolga ugyanis pont az ellenkezője annak, amit Palkovics most láthatóan korlátlan kormányfői felhatalmazás birtokában tesz. És a Fidesz saját szavazói sem erre a pusztításra adtak nekik megbízást - még akkor sem, ha az állampolgárok most nem rugdalják tiltakozásuk jeleként az ajtót. Még.
