A szegénység ügyében nagy bajt érez a kormány. Legalábbis erre utal, hogy a leszakadó társadalmi rétegek felzárkóztatásának ügyét a miniszterelnök kivette az emberminisztérium fennhatósága alól, és mindenféle indoklás nélkül odaadta Pintér Sándor tárcájának. Nem lesz itt semmi változás, minden korábbi program folytatódik – szólt az áprilisi MTI hír, amitől végképp gyanús lett az egész.

A belügyi tárca feladata a rendvédelem és az önkormányzatok felügyelete - ijesztő belegondolni, hogy a szegények, különösen az átlagnál sokkal jobban veszélyeztetett

cigányság leszakadásának megállítását épp ezek mellett látja a legbiztosabb kezekben a miniszterelnök.

Ha a szegénységnek és társadalmi kirekesztésnek kitett 1 millió 938 ezer magyar ember sorsa rendészeti kérdés, az ennek az országnak tragédia. Nem is akarom ezt gondolni. De az már nagyon is elképzelhető, hogy az önkormányzatok nyakán marad az elvárás, hogy kezdjenek valamit a szegényeikkel.

Sőt ez még logikusan is hangzik, ha nem vesszük figyelembe az állami gyakorlatot, amely ad ugyan központi segítséget az egyes feladatok megoldásához, de minél több a helyi adóbevétel , annál kevesebbet. Ez a szemlélet megfojtja a leggazdagabb kisvárosokat is.

Eddig csak a szociális segélyeket kellett jelentős részben saját zsebből fizetniük, de mi lesz, ha a felzárkóztató vagy telepfelszámolási programokat is nekik kell majd kipótolni? Lehet valaki, aki ebben a körben jól jár? Igen: az állam, amely megszabadult még egy kényes kérdéstől.

Azon se lepődnék meg, ha valami csoda folytán tovább javulna a statisztika, és kiderülne, hogy nemcsak a szintén Pintér Sándorhoz tartozó közmunkásokat nem lehet mélyszegénységben élőnek tekinteni, hanem már azokat sem, akik segélyt kapnak, vagy részt vesznek egy felzárkóztató programban – a fantázia határtalan.

Gulyás Erika (Népszava)