Idézet a házelnöktől: "aki nem jófelé szavaz, az a következő héten ne jöjjön templomba, csak miután többször alaposan meggyónt. De ő nem fog feloldozást adni"

Aczél György a kádárizmus kultúrpápája egy francia – természetesen kommunista - újságírónak arra a kérdésre, hogy szabad-e egy magyar munkásnak sztrájkolnia, miközben erre törvényi lehetősége nemigen van,  azt felelte, hogy amennyiben a gyár párttitkárának, a szakszervezeti bizalminak és az igazgatóságnak egyszerre megy el a józan esze, akkor a sztrájk eltűrhető, de persze korlátosan. Az interjú a nyolcvanas években készült, és a korban nagyon felvilágosult, már-már liberális megnyilatkozásnak számított, ne feledjük, akkor még Biszku Bélák is ültek Kádár balján. Mindenesetre sokaknak ebből is úgy tűnt, hogy a szocializmus és a polgári világ konvergenciája mégiscsak lehet a jövő zenéje.

Aztán az lett a nóta vége,

amit ma is nyögünk.

Nemrégiben Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy keszthelyi kampánybeszédében azt mondta, hogy Hévizen és Füreden a hivatalban levő fideszes polgármestereknek már nincs kihívója, és lehet, hogy a helybeli Nagy Bálinttal szemben sem mer majd kiállni senki. Az ellenzék szerint ebből a mondatból világosan kitűnik, hogy mi a Fidesz felfogása a demokráciáról, az tudniillik, hogy átmeneti és rendkívül zavaró tényezőnek tartja, és az ellenzéknek ebben igaza is lehet. Gulyás miniszter azonban nem azt állította, hogy Nagy Bálinttal meg a többi helyi potentáttal nem lehetséges, pláne hogy tilos lenne versenyezni, csak azt, hogy nem lesz érdemes, hiszen, idézzük: „ a következő öt év olyan fejlődést hozhat, ha a város a lehetőségeket a kormánnyal együttműködésben kihasználja, ami után teljes egység teremthető a polgármester mögött”.

Ez, a mostani kampányt a többivel összeszámolva, egészen pontosan  a négyezerkilencszázhatvanharmadik megfogalmazása annak, hogy a Fideszen túl nincs élet, ám mégsem  jelenti azt, hogy a keresztény szabadságban élő polgárnak ne lenne szabad időnként rosszalkodnia, főleg, ha a politikai félrelépést egyenesen a sátán sugalmazza. Ezért persze jár némi dorgálás, ahogy azt Kövér László a Reformátusok Szárszói Konferenciáján érzékeltette is, bár a példát a katolikusoktól vette. Állítólag ők gyakrabban prédikálnak arról, hogy „ aki nem jófelé szavaz, az a következő héten ne jöjjön templomba, csak miután többször alaposan meggyónt. De ő nem fog feloldozást adni, mondta a plébános úr”. Ezen a ponton Kövér hallgatósága nevetett.

Mármost hogy jön ide Aczél György? Hát úgy, hogy ő, bár a munkás sztrájkjogát per definitionem nem ismerte el, vagyis nem tekintette a rezsim tartozékának, a rendszer meghibásodása esetén egyéni és egyszeri kényszerműködésnek mégiscsak elfogadta. Ezzel valamit, bár csak szimbolikusan lazított a politikai dogmákon. Gulyás Gergely viszont, bár kényszerűen elfogadja, hogy a rendszer működésének még logikus velejárója a többes indulás a választásokon, úgy hiszi, úgy reméli, hogy ez eltűnik, megszűnik, hiszen a kormányzó erőközponttal való maradéktalan egyesülés egyben repedésmentes, monolitikus egységet produkál, amin karcolás sem eshet, nemhogy rendszerhiba.

Ez, mondhatni, ugyanannak diktatorikus botnak a két vége.

Adódnak itt minőségi problémák is. Azt a baromságot, hogy a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus, Lukács György mondta, akinek túl ezen, mégiscsak van egy használható életműve. Utódját, aki szerint a legrosszabb kereszténydemokrata politika is jobb, mint a legjobb nem kereszténydemokrata politika ( sic), Kövér Lászlónak hívják, és az ilyen mondatokon túl nincsen neki semmije.

Sokat romlottunk

Szénási Sándor (Klubrádió).