Szemerkélő esőben állok a Kozma utcai temetőben, s igyekszem nem gondolni arra, hogy a Dohány utcai zsinagóga főrabbija éppen Heller Ágnest temeti. Hétfő van, és a kövek közt a füvek (amelyek, mint tudjuk, nem kategóriák) olyan közönyösen zöldellnek, mintha hajladozásuk közben nem történne semmi…