Orbán Viktor prioritásai mintha végleg elszakadtak volna attól, amit az ország fontosnak tart. Ha majd egyszer az úgynevezett nép fog évet értékelni, biztosan szó lesz a kivándorlásról (tíz év alatt 5-600 ezer magyart vesztettünk), az immár térségi összevetésben is gyalázatosan teljesítő közegészségügyről, a nemzetközi statisztikák szerint is a leszakadásunkat újratermelő oktatásról, meg a módszertantól függően három-négymillió, reménytelen szegénységben ragadt honfitársunkról.

Orbán Viktor évértékelőiben már régóta az a legizgalmasabb, ami kimarad belőlük. Hogy mi lesz az, amit elmond, azt középiskolás életkortól és műveltségtől fölfelé bárki meg tudja jósolni, és ebből a szempontból a mostani szózat is belesimult a rutinba: Trianon nagyon rossz volt, az elmúlt (orbáni) tíz év nagyon jó, egyébként meg Brüsszel, Soros, kommunisták, liberálisok, megvédjük, nem hagyjuk, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

A miniszterelnök

prioritásai mintha végleg elszakadtak volna attól, amit az ország fontosnak tart. Ha majd egyszer az úgynevezett nép fog évet értékelni, biztosan szó lesz a kivándorlásról (tíz év alatt 5-600 ezer magyart vesztettünk), az immár térségi összevetésben is gyalázatosan teljesítő közegészségügyről, a nemzetközi statisztikák szerint is a leszakadásunkat újratermelő oktatásról, meg a módszertantól függően három-négymillió, reménytelen szegénységben ragadt honfitársunkról. Ezekre a kormányfő nem sok figyelmet pazarolt. Amiről viszont beszélt, az nincs rajta a mi problémalistánkon: nemhogy az első tízben, de az első százban sem.

Nincs ott az úgynevezett börtönbiznisz, vagyis hogy az állam nem szeretne kártérítést fizetni a rács mögött jogsértést elszenvedőknek. Mint ahogy nincsenek rajta a hatalom és a jogfosztottak konfliktusaiban az utóbbiak oldalára álló jogvédők Soros-kapcsolatai és egyéb állítólagos gaztettei sem. Nincs ma ember a hazában, aki elhinné, hogy Magyarországot – a fentebb említett valódi sorskérdéseink helyett - tényleg ezeknek a hajuknál fogva előrángatott álproblémáknak a megoldása fogja előrébb vinni. És rengeteg pénzünknek kell majd elfolynia nemzeti konzultációk, plakátkampányok meg a közjavakból etetett pártmédia útján ahhoz, hogy néhány hónap múlva már milliók higgyenek benne (ahogy hittek a migránsokban is).

Orbán évértékelője alig-alig szólt arról az esztendőről, amelyben a NER időben is korlátlannak hitt hatalma megroppant. Ehelyett inkább a 2022-ig szóló programról hallottunk. Arról, hogy az ország – Budapesttel ellentétben – két évig még az övé, az ő kottájából játszik az országgyűlési és a médiatöbbség is. Arról, hogy a klímaválság megoldására nincs semmi ötlete, de frázisai már vannak róla, mert érzi, hogy muszáj valamit mondani. (Ha már tenni nem tesz semmit.) Meg arról, hogy a parlamenti és sajtó-kétharmad maximálisan ki lesz használva: a miniszterelnök fenntartja magának a napirend-meghatározás monopoljogát, és továbbra sem hagyja magát a valóságtól zavartatni. A gondolkodókról lemond, a választásokig csak az orruknál fogva vezethetőkkel kommunikál. Amivel foglalkozni kíván, annak legfeljebb politikai haszna lesz (ha haszonnak tekintjük a hatalom konzerválását), de a közvetlenül a Fidesz kiszolgálásából élőkön kívül senkinek sem kínál semmi előnyt.

Az ország nem lesz tőle sem jobb, sem egészségesebb, sem okosabb, sem boldogabb. Marad minden ugyanígy – az egyetlen változás, hogy a lejárt szavatosságú bevándorlók/hódítók/megszállók helyett kapunk új, hazai ellenségeket, akiket gyűlölhetünk a már előre beígért kudarcokért.

Hargitai Miklós (Népszava)