Hány fokos a hatalmi láza?

Ideje lenne váltani! Fura egy helyzet: egyfelől a kormányzat folyamatosan azt szajkózza, hogy most nincs idő a politikai vitákra, most Nagy Nemzeti Összefogásra van szükség, az ellenzék ne akadékoskodjon, adjon korlátlan felhatalmazást mindenre és bármire, itt a papír, itt tessék aláírni – oszt jó napot! Menjenek isten hírével!

Másfelől, meg azt tapasztaljuk, hogy hatalmas szakadék tátong a kormányzati szavak és a tettek között, a hivatalos kommunikáció nem erősíti, hanem éppen hogy gyengíti a közbizalmat. A hiba egyik oka részben abban lehet, hogy ilyen helyzetre nem számított senki, és emiatt sokszor elhamarkodott, máskor pedig megkésett lépések történnek. Gondoljunk csak például az iskolák bezárása, a hagyományos tanítás felfüggesztése körüli 180 fokos fordulatra, kevesebb, mint 12 óra leforgása alatt...

Érezzük, hogy ebben a furcsa és szokatlan helyzetben

senki sem találja a helyét, nem találja a megfelelő hangot. Érvényes ez a miniszterelnökre is, aki szintén, szemmel láthatóan nem találja a maga számára a megfelelő szerepet.

Márpedig abban a végtelenül központosított rendszerben, amit az elmúlt tíz évben kiépített, a minisztériumokban és hivatalokban, de még a kifosztott önkormányzatokban is hozzászoktak ahhoz, hogy szinte mindent döntés „ott fent” születik, jószerével egyetlen ember dönt el mindent ebben az országban. Nyomasztó teher, hogy most minden felelősség is az ő vállát nyomja, sokat lehet veszíteni rövid idő alatt a népszerűségből, nagy a tét! És sok a szerepzavar.

Így aztán a kormányfő egyszer felcsap járványügyi szóvivőnek és biztosítja az országot, hogy minden rendben lesz, felkészült a magyar egészségügy a járványra. Elhiggyük neki? Amikor látjuk a fővárosi kórházak omladozó vakolatát; tudjuk, hogy az egészségügy hónapokon át tízmilliárdokkal tartozott a beszállítóinak; amikor nincs műszer, vagy ha van, akkor nincs, aki kezelje? Amikor – koronavírus nélkül is - százával hiányoznak a háziorvosok, a kórházi orvosok, a nővérek és a szakdolgozók. Akkor azok, akik maradtak, majd ők fognak megküzdeni a ma még ki tudja milyen járvánnyal?

Máskor a miniszterelnök a nemzet raktárosaként sorolja tételesen, hogy mennyi maszk, hány lélegeztetőgép áll rendelkezésre, hány orvos, hány nővér, hány rezidens áll hadban (mert nálunk ugye haditerv van és nem más). Közben pedig egy országos intézmény vezetője egy belső levélben arra szólítja fel a valódi fronton dolgozókat, hogy ugyan ne használjanak már naponta kettőnél több maszkot, mert elfogy! Akkor most kinek, minek higgyünk?

Megint máskor, egy fagyos hajnalon kint parádézik a miniszterelnök a repülőtéren és személyesen veszi át a Kínából érkező szállítmányt. Ezzel nincs is baj, ezt mások is így tették a szomszédos országokban, a szlovák Peter Pellegrinitől a cseh Andrej Babisig bezárólag. A személyes példamutatás viszont valahogy kimaradt nálunk a produkcióból.

A politikai PR kísértésének nem tudott ellenállni a kormányfő, amikor oldalán a miniszterével felrohant egy veszélyzónából, egyenesen Kínából érkező teher-Jumbó fedélzetére mindenféle maszk és védőkesztyű nélkül. Aztán mit látunk: szoros csoportképen fotózkodik a maszkot viselő kínai pilótákkal! Arról valahogy nem hallottunk, hogy ezután a magyar miniszterelnök kéthetes önkéntes karanténba vonult volna, ahogy azt tőlünk, állampolgároktól egy ilyen helyzetben elvárják.

Vannak ugye szabályok, csak éppen megint vannak, akikre ezek a szabályok nem vonatkoznak? Hogy is van ez? Még most is?

Ezek után nem meglepetés, hogy az ellenzék végül egy emberként mondott nemet a korlátlan hatalomgyakorlást előkészítő törvényre, ami így is mindössze egy hetes halasztást szenvedett az országgyűlésben. Persze, a koronavírus most olyan ziccerhelyzetet teremtett, amit Orbán Viktor – Európában egyedüliként - nem is akar kihagyni.

Ebben az ügyben elég csak egyetlen ellentmondásra rávilágítani a sok közül.

A kormány azért kér időkorlát nélküli felhatalmazást, mert arra hivatkozik, hogy ki tudja mikor ülhet össze a jövőben a parlament a hosszabbításra. Miközben az ország összes iskolája és összes iskolása egy hosszú hétvége alatt át tudott állni - méghozzá sikeresen - a digitális-számítógépes-okostelefonos távoktatásra. Ez a parlamenti képviselőknek, köztük annak az úgynevezett „bátor 133-nak”, nyilvánvalóan nem megy, vagy nem menne. Biztos nem tudnak karanténban sms-ezni, e-mailt írni vagy egy tíz másodperces videót feltölteni egy Facebook-csoportba. Ugye, megugorhatatlan közjogi akadály keletkezett?

Szóval még nem késő: ideje lenne váltani. Mármint abban, hogy végre egyszer nem erőből, azt ne mondjam erőszakból, kellene megoldani mindent. Új fogalmakat kellene megtanulni, amik sajnos kivesztek az elmúlt tíz évben a kormányzati szókészletből. Ilyen szó a gesztus, a kompromisszum, az önmérséklet, a párbeszéd.

Mondom: ideje lenni váltani!

HARDY MIHÁLY (Klubrádió)