Amikor a szorult helyzetbe került, sokat emlegetett magyar embereknek volna szüksége a magyar állam segítségére, akkor sajnos igen gyakran a magyar állam nem hall, nem lát és nem beszél, de főként nem segít

segítségére, akkorHa egy varroda tulajdonosa a legelemibb munkavállalói jogokat és a hatályos magyar munkaügyi szabályokat (az érintettek emberi méltóságáról ne is beszéljünk) semmibe véve 530 eleve gyalázatosan keveset kereső dolgozóját végképp ellehetetleníti, akkor az állam széttárja a kezét. Persze mondhatjuk, hogy az ilyen különösen súlyos esetek nem olyan gyakoriak.

De nem kell ahhoz Dubajból ideüzengető brit gyártulajdonosnak lenni, hogy hülyét csináljon valaki a magyar államból. Ki ne ismerne olyan történetet, amikor egy pofátlan vállalkozó fittyet hány valamilyen előírásra – a magyar államigazgatás és az illetékes hatóságok készséges asszisztenciája mellett. Íme néhány:

Családi eset: egy társasházban az egyik lakástulajdonos bármiféle engedély, lakóközösségi jóváhagyás nélkül egyszer csak letarolta a közös udvar felét, hogy dupla garázst építsen az autóinak. Több mint tíz éve. Azóta megszámlálhatatlan jegyzői, önkormányzati határozat, bontási utasítás, bírósági döntés született. A garázs pedig köszöni szépen, áll azóta is.

De a Balaton partját is a legnagyobb nyugalommal teszik tönkre vállalkozók, sorra nőnek ki a földből a gazdasági épületként nyilvántartott luxus villák, egyre több helyen teszik elérhetetlenné a partot, a fák, a nádas kivágásáról nem is beszélve. Civilek (például a Balatoni Kör) magányos szélmalomharcot folytatnak, reménytelenül; az állam pedig áll és tétlenül csak néz, csak néz… Az illetékesek meg széttárják a kezüket, hogy ők nem tehetnek semmit, „jobb” esetben pöcsétes papírokon születnek ejnye-bejnye határozatok, miközben néhány pofátlan polgártársunk nyugodtan nyomul kénye kedvére. Százezrek, milliók kárára, a magyar állam asszisztálása mellett.

Kósa András (Népszava)