"A többség  tudta, hogy ez a szolgálat nem az akarom, nem akarom kérdése; ezzel a szolgálattal tartozik hazájának, és népének minden egészséges ifjú! Azokat a vívmányokat, amit a magyar nép elért, nem csak óvni, továbbfejleszteni, hanem védeni, megőrizni is kell."

Horváth Gyula, a csepeli önkormányzat ellenzéki (DK-s) képviselője néhány napja egy személyes, sorkatonai emlékét osztotta meg a közösségi oldalon a fenti fényképpel együtt. Csepel fideszes alpolgármestere, Ábel Attila - közelebbről meg nem határozott minőségében, de minősíthetetlen módon - kéretlenül gúnyolódott.

Elszomorító címmel Horváth Gyula a következőket válaszolta:

A közelmúltban feltettem egy képet arról a honvédségi alakulatról, amelyikben sorkatonaként magam is szolgáltam. Ábel Attila mindjárt meg is kommentálta, és nyilvánvalóvá tette, hogy a munkásőrséget, az ifjú gárdát és a párttagságot látta a képben. Ez az ami végtelenül elszomorított!

Azt még talán meg lehetne érteni, - mivel Ábel Attila bizonyára soha nem volt katona - ezért nem tudja, hogy mi az amiről beszél! Nem látja a dolgok lényegét, csak a másik lejáratása, a politikai haszonszerzés jár a fejében. Így alakult az élete, és lehet, hogy neki szerencséje volt! Azt azonban tudnia kéne, hogy a magyar ember, - életének kisebb-nagyobb szakaszában – katona is volt. A katonaság pedig eskü alatt végzett, többnyire fegyveres szolgálat, amivel minden férfinek élete egy részében hazája szolgálatára kell állnia! Ez nem kis nehézségekkel, áldozatokkal járt! Az eskü szövegében benne volt: „életem feláldozása árán is”!

Nem kis kötelezettség, ezért kevesen örültek neki. A többség azonban tudta, hogy ezzel a szolgálat nem akarom, nem akarom kérdése; ezzel a szolgálattal tartozik hazájának, és népének minden egészséges ifjú! Azokat a vívmányokat, amit a magyar nép elért, nem csak óvni, továbbfejleszteni, hanem védeni, megőrizni is kell. A magyar katonánk az élet eddigi szakaszaiban mindig ez volt a legfontosabb feladata. Voltak időszakok, amikor a hatalmon lévők politikai céljaik mások voltak, de a nép fiainak évezredes ösztöne nem hagyta ezt a nemes célt felülírni! Az okozza a mélységes szomorúságot, hogy a csepeli alpolgármesternek fogalma sincs ezekről!

Ma nincs sorkatonaság! Az ország férfi lakosságának nagyobb része nincs sem felkészítve, sem kiképezve arra, hogyan kell megvédeni a hazát. A katonaember ugyanis nem csak harcos! A katona, egy cél érdekében ismereteket szerzett, együttműködni képes, a másikkal mélységesen együtt érző bajtárs! Szervezett alakulatokban képes hatékonyan közbelépni tragédiák, természeti csapások, ipari katasztrófák, és terrortámadások, más bűnügyek esetén.

A magyar katonának (volt katonának) minden másik katona (volt katona) a társa. Bajtársa! Függetlenül attól, hogy személyesen ismerik, vagy nem ismerik egymást. Nem véletlen, hogy az egymást sose látott férfiak is pillanatok alatt egy húron pendülnek, ha katona-történeteiket mesélik. Nem azért, mert érdekesek a történetek, hanem azért mert ezek az emberek értik egymást! Hiába szolgált az egyik az alföld sík vidékén, (jakumó, nyúl, vagy buffos volt) a másik meg a hegyek közt a határon, azonnal kialakul a közös hullámhossz! A katonaviselt embert történelme során a magyar nép másként értékelte, mint a többit! Voltak ennek jó, igaz, és eltúlzott részei is. De az, hogy egy ember életének egy bizonyos szakaszát feláldozta azért, hogy a rá kitűzött évezredes penzumot teljesítse, az mindig is érdemnek számított a mi népünknél!

Ebbe piszkított bele Ábel Attila!

Ő csak engem akart pofán vágni, és egy egész népet csapott arcul! Beállt azok közé a politikai haszonszerzők közé, akiknek a pénzen és a hatalmon kívül semmi sem szent! A kép, amit kigúnyolt a magyar honvédség MN 7015 alakulatának egyik díszelgését örökítette meg. Lehet látni, a feladatukat végző, jól kiképzett, fegyelmezett ifjak precíz együttműködését. Szerencsésnek tartom magamat, hogy ebben az alakulatban szolgálhattam, de sose gondoltam, hogy az elismerő tapsok, és dicséretek nekem, vagy a sorban álló társaimnak szóltak volna. Az elismerés, a taps mindig azokért a fiúkért szólt, akik az ország és a szolgálat kijelölt helyein strázsáltak a nyári melegben, a téli hidegben és az idegfeszítő válságok idején! Az a nagyon fájdalmas, hogy az ábeli leszólás is ezeknek arégi értékeket magukénak valló embereknek szól!

Horváth Gyula

Forrás: a szerző Facebook oldala