Magyarnak, hívőnek, ateistának, heteroszexuálisnak, homoszexuálisnak, vagy éppen menekültnek lenni nem választás kérdése. A jogállamot lebontó, idegen- és melegellenes, az országot hazugságba, gyűlölködésbe és permanens, szekértáborok közötti polgárháborúba sodró, Európa páriájává tevő hatalmat kiszolgálni viszont nem muszáj.

Nem muszáj ennek a kormánynak dolgozni, nem muszáj egy kormányközeli oligarcha alvállalkozójaként visszapörgetni a tíz százalékot, nem muszáj lepapírozni az uniós pénzek ellopását. Nem muszáj ügyészként

a fiókba csúsztatni a pártnak kellemetlen ügyek iratait, nem muszáj leállíttatni nyomozásokat.

Nem muszáj mikrofonállványként hallgatni a miniszterelnök sorosozását, nem muszáj a nézők vagy a választók szemébe hazudni, nem muszáj megírni a jogfosztó törvények szövegét, nem muszáj diplomataként visszhangzani az otthonról érkező hazugságokat, nem muszáj alkotmánybíróként asszisztálni a jogállam lebontásához.

Nem muszáj elfogadni, hogy de hát ilyen a rendszer. Azért ilyen.

Engem a Szájer-ügynek az a része érdekel, hogy miért jut el egy ember oda, hogy örökké kompromisszumot köt saját magával, aztán amikor már nincs mentség, nincs magyarázat, már kellemetlen a tükörbe nézés, rég nem az övé már a saját közössége, akkor is marad. Talán azt hiszi, hogy nincs hova mennie.

Pedig kell, hogy legyen.

Nem hiszem, hogy csak az ereszcsatornán mászva lehet felszabadulni.

Forrás: Selmeci János (Klubrádió)