Két nap múlva, április 29-én ünnepelhetnénk a Csepeli Gyorsvasút (a mai HÉV) átadásának 70. évfordulóját. Egyelőre sem Csepelen, sem másutt a jelét nem látjuk annak, hogy bárhol szerveznének megemlékezést a Csepel életét döntően meghatározó esemény alkalmából. Blogunk Örkény István 70 évvel ezelőtti, a Szabadnépben megjelent Nagy alkotásunk: A CSEPELI GYORSVASÚT című újságcikkét közli. Az írás a Csepeli Gyorsvasút 1951. április 29-i megnyitása előtt néhány nappal, a beruházás finisében készült a kor nyelvezetének és a kor hangulatának megfelelően:
"Az utolsó simításokat végzik a csepeli gyorsvasút magas töltésén. Mázolják a villanyoszlopokat, igazgatják a sínpárokat, szerelik a Kvassay-zsilipnél épült vasúti híd vasburkolatát. Két hónappal a kitűzött határidő előtt, május elsején, elindul az első szerelvény, mely a most fél óránál is tovább tartó utat 14—15 perc alatt teszi meg Csepel kellős közepétől a Boráros térig.
A töltés hét hídon ível át, nem keresztezi az utakat, sem a Szabadkikötő, sem az RM (Rákosi Mátyás Művek, a korábbi Weiss Manfréd Művek, a későbbi Csepel Művek - a 2021-es szerkesztő megjegyzése) vasúti sínéit. Azsájev híres olajvezetékére kell gondolnunk: itt is heves harcok közt született meg a töltés vonala. A méretek persze kisebbek, a helyzet is más — de a hasonlóság mégis meghökkentő. Itt is volt egy első, bürokratikus terv, mely szerint
a pályát az Adun — vagyis a Pestre vezető betonút — jobboldalán kell vezetni, ami azt jelentette volna, hogy az RM magasfeszültségű vezetékét át kell telepíteni, a betonutat kétszer, két bonyolult szerkezetű híddal kell keresztezni. De itt is győzött az új, a merészebb, de -előnyösebb elgondolás, mely most, az úttest „balpartján” megvalósult.
Ez a megoldás sem volt nehézségek nélkül való. Házakat kellett lebontani, újakat építeni, sok kilométeren át töltést vezetni, mely ráadásul két kutat „gázolt el”, a MÁV és a Vágóhíd vízellátását biztosító kutakat. Épp a vágány tengelyébe estek, s úgy kellett őket a föld alatt „félretolni”, hogy a motorok munkája egy percre se szüneteljen. A töltés építéséhez százezer köbméter földet kellett megmozgatni, de még ez a holt tehernek látszó munka is az épülő jövőt szolgálja; a földet a Szabadkikötőből emelték ki, egy majdan megépülő, új kikötőmedencét készítve elő.
Néhány nap múlva megindulnak a vonatok. Csepel, a régi „környéki város” még inkább a város része lesz. Ősszel, mikor az új személyszállító mozdonyok elkészülnek, hetven kilométeres sebességgel száguldanak már a szerelvények, 6—7 percenként, 12— 14 perces menetidővel, ezer utassal, akik húsz percet takarítanak meg minden utazásnál. Ötvenmillió forintba került a csepeli gyorsvasút; ez a hatalmas összeg ezekből a húszperces megtakarításokból térül meg, dolgozó népünk idejéből, örömteli, kényelmes utazásából. Ami ezen az összegen felül van, a forintban ki nem fejezhető kamat; az,'hogy a Csepelen dolgozók régi vágya válik valósággá május elsején.
- AKIKNEK ÉPÍTETTÜK
Csepel kéményei úgy meredeznek a kék égbe, mint egy erdő sudár fái. A helyiérdekűn sokan beszélnek a gyorsvasútról. Egy fiatal lány, piros svájci sapkában, újonnan vett ballonkabátban az Autógyárba igyekszik. Reggel Zuglóból villamosozik ki Csepelre, másfél órát tölt az utazással, s ha nincs Pesten külön járása, oda-vissza akkor is három órát tölt közlekedéssel...
„Én is így vagyok — mondja Raáb elvtárs, aki a csepeli tanácsnál dolgozik. — Én háromszor hetenként járok Pestre tanfolyamra. Elindulok reggel 6 óra 30-kor, csúcsidőben és beérek fél nyolckor a Belvárosba. Már alig bírom kivárni ezt a pár napot!” .
Raáb elvtárs az RM-ből került a Tanácshoz. Harminc évvel ezelőtt állt be a gyárba dolgozni. „Az ország régi gazdái — mondja — csak a gyártelepeket látták, velünk, csepeliekkel nem törődtek. Vagy ha törődtek, az is csak üzlet volt, mint ez a vicinális. Én még emlékszem, mikor megnyitották, az első világháború előtt; egy darabig örültünk neki, de aztán hirtelen felemelték a viteldíjat. Kibújt a szög a zsákból! Akkor mi bojkottáltuk a villamost, és én még emlékszem, mikor a zsilipnél felborítottuk az 1 egyik szerelvényt.”
A közlekedés volt Csepel egyik legfájóbb pontja. Ma ötvenezer körül jár a lakossága, melynek nem kis része Pestre, Kispestre, Újpestre jár dolgozni. Viszont az RM-be, az Autógyárba, a Papírgyárba és a többi üzembe 15—20.000 dolgozó jár be reggel Erzsébetről, Lőrincről, Pestről, de még Budafokról és Tökölről is. Az c életüket könnyíti meg a gyorsvasút.
- AKIK ÉPÍTETTÉK
Koltai Lajos, a főépítésvezető a töltés tetején áll, csupa ragyogás az arca, s büszkén meséli, hogy milyen szép, simán gördülő munka volt ez az építkezés. Nem támadt nagyobb fönnakadás, nem fordult elő baleset, hacsak szögbe nem lépett valaki és sántikált utána néhány napig... Máskülönben úgy ment minden, mint a karikacsapás.
Erre a megállapításra mindenki bólogat. Később Gyöngyösi József, aki épp a töltés innenső felén krampácsol. megjegyzi, hogy mindazonáltal a zúzottkővel voltak időnkint zavarok.
— A zúzottkővel? Tényleg. Gyöngyösi szaktárs. Magának igaza van: többször is elkéstek a szállítással.
— Késtek, és ez volt a kisebbik baj. Aztán meg annyit küldtek egyszerre, hogy nem fért el a töltésen és ide-oda hurcoltuk a követ...
— Igaza van. Erről már teljesen megfeledkeztem.
Az ember hajlamos rá, hogy elfelejtse a bajt, meg a gondot, kiváltképp, mikor határidő előtt készül el egy ilyen hatalmas építkezés... De most, mikor Gyöngyösi eszünkbe juttatta a zúzottkövek dolgát, egyszerre felbukkannak ezek az elfelejtett nehézségek. Kiderül, hogy nemcsak a zúzottkő miatt kellett veszekedni. Ez az év, a gyorsvasért építésének éve, tele volt küzdelemmel, harccal; egyik emlék előhúzza a feledésből a másikat. Kiderül, hogy bizony harcolni kellett a vasgerendákért, a „balparti” tervért, a lemezekért, a munkaerőért. Nem volt könnyű munka! Eredetileg nem is szerepelt az 1950-es tervben a gyorsvasút építése, csak később került volna sor erre. De azután „előrehozták” — abból a többletből épülhetett meg, amellyel üzemeink túlteljesítették tervüket. A gyorsvasutat a dolgozók lelkesedése szülte.
Kölcsönkért anyaggal indult meg a munka. S nemcsak az anyag beszerzése volt nehéz; szívósan harcolni kellett a talaj nehézségei ellen is, de még inkább a munkáskezekért, mert az indulás napjaiban az építő- és szerelővállalatok közt talán egy sem akadt, mely elmondhatta volna, hogy elegendő szakmunkás áll rendelkezésére. Kovács elvtárs, a Fővárosi Építő és Tatarozó Vállalat IX. kerületi fiókjának párttitkára az elmondhatója annak, hogy az asszonyok milyen szívós kitartással tanulták ki a mesterséget. Zoliéi Jánosné és Kárpáti Andrásné 40 és 50 százalékos teljesítményt értek el, amikor elkezdték a gyönyörű transzformátorház építését. Ma mind a ketten túltesznek a férfiakon, még Csutor Vendel brigádján is, mely pedig 150 százaléknál nem adja alább.
„Nem mondom, az eleje nehéz volt egy kicsit — mondja Zölleiné. — De én azt vallom, hogy nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség...” Föl sem mert tekinteni a szédítőnek tűnő állványzatra, amikor idekerült; most dúdolva sétál rajta. így, Zölleiné módjára tanult és fejlődött a csepeli gyors- vasút építése közben ezer meg ezer dolgozó. A MÁVAG hidászai közt, akik most fejezik be a Kvassay-hidat, egy fiatal lány dolgozik, Tatár Mária. Napszámos volt egy élelmiszerüzletben, de kedvet kapott a hídépítéshez. Ó az első női hídszerelési fúrós az országban; olajos mackójában lovagol 'egy vasgerendán, az iszaposán hullámzó Duna vize fölött. Ö sem szédül. legyőzte a „tehetetlenséget”, a szokások erejét, a tanulatlanság bénító súlyát.
Akit itt látunk magunk körül, az mind tanult és tanulni szeretne még tovább. Még Koltai elvtárs is itt kapott kedvet a tanulásra; három évvel ezelőtt még pályamunkás volt, most az építkezést vezeti és este a Műszaki Főiskola első évfolyamára jár... Nehéz lenne eldönteni, mi a lenyűgözőbb: maga a mű, vagy a mű alkotója, a szocializmust építő ember? Annyi bizonyos, hogy nemcsak a töltés hosszán, a hidak számán és a Szerelvények sebességén mérhetjük le, milyen hatalmas építmény a csepeli gyorsvasút, hanem az építő emberek öntudatán is. A csepeli vasút építői nem hátrálnak, hanem szívósabbá váltak és előretörtek a nehézségek között is. És így akarnak előretörni továbbra is,, az ötéves terv új nagy sikerei felé.
Ö. I. (Szabadnép, 1951. április 22., vasárnap, 2. oldal)
Fotó: Fortepan
