Mekkora istenverte szégyen már, hogy amíg Karikó Katalin Nobel-díját várja a világ a megmentéséért, nekem magyarul arról kell olvasnom, hogy akkor most ügynök volt-e vagy sem.

Mennyire hányadék, kisstílű, pofátlan, tehetségtelen, irigy mocsokság ez az egész!

Tudom, Kertész is csak azért kapott Nobelt, mert zsidó volt. Persze. Meg a Saul fia is csak a biboldó összeesküvés eredménye. Tudom…

Ha valaki magyar és jobb, mint a többi, számítson rá, hogy tíz körömmel, üvöltve fogja a többi visszarángatni a sárba, nehogy meglátsszon a többi tehetségtelensége.

Még szólásaink is vannak rá!

“Dögöljön meg a szomszéd tehene!”

“Elfújja a másik gyertyáját”

Őrület. Komolyan mondom, őrület.

Alul-felül jár a kasza. Azaz legyél mindig szürke, közepes, semmilyen, ne legyél se jobb, se rosszabb a többinél, és akkor

nem érhet baj.

Nem szól meg a szomszéd. Vagy nem ásnak elő rólad fél évszázados állítólag kompromittáló iratokat.

Hálából.

Nagyrabecsülésünk jeleként.

Egy olyan országban beszélünk erről, ahol valahogy az istennek se sikerül elfogadni az ügynöktörvényt egyetlen kormány alatt sem. Harminc éve. Nehéz elhinnem, hogy nem okkal.

Remélem kurvára büszke most magára, aki kikutatta, hogy Karikó Katalin mit csinált egyetemista korában. Pont mielőtt elhagyta Magyarországot, mert úgy érezte, nem terem neki itt babér.

Remélem, mindenki kurvára büszke magára, aki ezen csámcsog. Érzi maga körül az iszap langymelegét.

Szégyen. Kurvanagy szégyen.

És bár ne lenne jellemző.

Bár!

Ágoston László (Új Népszabadság blog)