CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Reméljük, Csepelnek nem kell visszafizetni milliókat az Öveges program miatt

2021. május 27. 00:02 - csú

jedlik_gimi_11.PNGNémeth Szilárd mondta 2014 szeptember 8-án:  „Büszke vagyok rá, hogy itt Csepelen, a Jedlik Ányos Gimnáziumban egy gyönyörű, új, tanulóbarát laboratóriumot építhettünk fel. Ez a labor óriási szakmai lehetőség a pedagógusoknak és hatalmas kaland a csepeli diákoknak...” - A gimnáziumot minimum ötezer millió forintért - majd valamikor - fel fogják újítani. A képünkön látható Táncsics utcai épület és a több mint 300 millió forintnyi uniós támogatásból létrehozott Természettudományi Labor most ott áll üresen, zárva. A diákokat Csillagtelepre költöztették csaknem két éve már... 

Hét év után három gyanúsítottja van az Öveges programnak – írta a telex.hu -  https://telex.hu/belfold/2021/05/11/oveges-program-hadhazy-akos A cikk szerint „az ügyben eredetileg 2014-ben indult először büntetőeljárás,...és még a Miniszterelnökség belső vizsgálata is szabálytalanságokat talált...az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is nyomozott, és 390 millió forint EU-s támogatást kellett Magyarországnak visszafizetnie.”

Az Öveges programban a kerületi Jedlik Ányos Gimnázium is részt vett, ahol  2014. szeptember 8-án adták át a több mint 300 millió forintnyi uniós támogatásból létrehozott Természettudományi Labort. https://www.jedlik.hu/esemenyek/2014-15/termeszettudomanyi-labor 

A hatalmas összegben

munkafüzetek írása, szövegszerkesztési-, tanulmány készítési-, tanterem foglaltsággal foglakozó szoftver vásárlása is kötelező feladat volt. Az előírt kötelező feladatokról annak idején sok pletyka terjedt el. Sokan, sokat nyertek a programon. A beruházást mind a 43 önkormányzat esetében a helyi önkormányzat és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) irányította. Átadásakor Németh Szilárd, még polgármesterként, többek között az alábbiakat mondta: 

 „Büszke vagyok rá, hogy itt Csepelen, a Jedlik Ányos Gimnáziumban egy gyönyörű, új, tanulóbarát laboratóriumot építhettünk fel. Ez a labor óriási szakmai lehetőség a pedagógusoknak és hatalmas kaland a csepeli diákoknak. Fontos eredmény, hogy a megvalósítás során közel 50 millió forintot sikerült megtakarítanunk, így a programot új elemekkel bővíthetjük.” 

http://www.ma.hu/tudomany/224833/Csepelen_kepzik_a_jovo_termeszettudosait 

Ha 50 milliót megtakaríthattak, akkor az eredeti program túlárazott volt. Hol és ki árazta túl az Öveges programot? Miért kellett milliókat visszafizetni az uniónak? Ki vagy kik ezért a felelősök? Az eddigi adatok szerint 2016-ban több önkormányzatnak kellett szabálytalan felhasználások miatt különböző nagyságú támogatási összegeket visszafizetni. https://www.parlament.hu/irom40/10102/10102-0001.pdf 

Reméljük, Csepel nem volt közöttük!?

E.-S.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr7716561980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása