Vigyázat, mert csalok, csak a kezemet figyeljék - jelezte produkciója elején a közönségnek Rodolfó. A legendás bűvész babérjaira törő nagy szemfényvesztő, Orbán Viktor viszont azt mondja: "Ne arra figyeljenek amit mondok, csak arra, amit csinálok..." A kormányfő népszavazást ígérő szavaival ellentétben a tetteivel most éppen Csepel közelében, a 9. kerületben, a Kvassay hídon túl próbálja visszafordíthatatlanná tenni a magyar pénzből építendő, sokak által ellenzett kínai egyetem megalapozását
A csepel.hu közölte a magyarnemzet.hu által publikált Orbán Viktor múlt csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott kormányfői bejelentéseket. Három hír azonban kimaradt a beszédben is említett Fudan Hungary Egyetemmel és az egészségüggyel kapcsolatos témakörből. A csepeli szerkesztők ingerküszöbét ezek már nem érték el, pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mi történik a szomszédos IX. kerületben, pár lépésre Csepeltől.
Az egyik Csepelen méltatlanul mellőzött hír szerint még csütörtök délután az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága módosítást fogadott el az államfő által megfontolásra visszaküldött ingatlan nyilvántartási törvényen is:
„A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról szóló törvény várhatóan rögzíteni fogja, hogy a kormány legkésőbb 2022. december 31-éig beszámol az Országgyűlésnek az intézmény létrehozásával kapcsolatos beruházás előkészítéséről és a megvalósítás tervezett költségeiről.” Kérdezzük a csepeli hivatalosságok helyett: akkor mi értelme lesz már egy népszavazásnak?
https://nepszava.hu/3122674_jovo-ev-vegeig-kell-beszamolnia-a-kormanynak-a-fudan-beruhazasrol-es-annak-koltsegeirol Ami azért is érdekes, mert az
Orbán- kormány mandátuma az 2022-es országgyűlési választásokig tart, s beszámolót az új kormányra(!) bízza. Megdöbbentő!
A másik, hogy a törvényalkotási bizottság az egyetem kapcsán tovább két javaslatot hagyott jóvá (Népszava, 2021.06.11.). E szerint a kormány ingyen biztosítaná az állami ingatlanokat a projekthez és - ugyanúgy mint a Csepel SC Béke téri stadionjának esetében - kiemeltté tenné a beruházást. Magyarán: abba sem Ferencváros, sem Csepel nem szólhat majd bele. Mi lesz például a HÉV-vel? Orbán kezét, tetteit figyelve láthatjuk: minden tiltakozás, tüntetés ellenére továbbra is folytatódik a Fudan projekt – mintha semmi sem történt volna.
A harmadik: Orbán a beszédében azt mondta, hogy az egészségügyben „átszervezésre nincs szükség, ilyesmiről a kormány nem tárgyalt”. Nem is kellett tárgyalnia a témát, mert veszélyhelyzeti rendelet szerint a kapacitás és a személyzet átszervezése az országos kórházi főigazgató feladata, s az erről szóló levelet már kiküldték a vidéki kórházaknak, miközben a törvényalkotási bizottság ezzel kapcsolatos módosításokat is jóváhagyott. (Népszava, 2021.06.11.)
Szóval most is igaz Orbán korábbi mondása: „..ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok." Ennek ismeretében javasoljuk a kormányfő csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakat olvasni.
E.-S.