CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Akcióban volt a Magyar Parlamenti Imacsoport...

2021. augusztus 29. 00:01 - csú

vejkey_imre_imacsoport_imafelhivas.jpgAzt állította Vejkey Imre (képünkön) KDNP-s képviselő, a Magyar Parlamenti Imacsoport (mert ilyen is van) vezetője a Magyar Nemzetnek, hogy eredményre vezetett a nagypénteken általa indított országos imalánc a koronavírusos betegekért, mert az imának igenis van gyógyító ereje.

Ezzel szemben a tény az, hogy a harmadik hullám csúcsa az imalánc elindítása után jött, és talán még keresztény kormányunk sem hitt az imában, mert az oltási kampány sikerességének tulajdonította a fertőzések és halálozások számának csökkenését. Ugyanakkor az oltások és az imák ellenére is több mint 30 ezer ember halt meg Magyarországon, ami világviszonylatban kirívóan magas. Isten tudja, hogy történhetett ez.

Azt állította

Szijjártó Péter külügyminiszter (orosz kollégájával folytatott budapesti tárgyalásai után), hogy Magyarországnak érdeke a kölcsönös eredményekre fókuszáló szoros együttműködés Oroszországgal, és bár így vannak ezzel szövetségeseink is, ám ők, velünk ellentétben, nem beszélnek erről nyíltan.

Ezzel szemben a tény az, hogy ők is nyíltan beszélnek az együttműködés szükségességéről, viszont nem hallgatják el, hogy elítélik Putyin politikáját, például azt, hogy erőszakosan leszámol az orosz ellenzékkel. Szijjártó szerint egyedül mi vagyunk bátrak: hogyne, merészen hallgatunk a kínos ügyekről.

Azt állította ugyancsak Szijjártó (a WHO főigazgatójával tartott megbeszélései után), hogy az Egészségügyi Világszervezetben dolgoznak a világ legjobb járványügyi szakemberei; ők hagyták jóvá a kínai Sinopharm vakcina használatát, mégis velük vitatkoznak magyar ellenzékiek, akik politikai okokból hergelik az embereket egyes oltóanyagok ellen.

Ezzel szemben a tény az, hogy az Egészségügyi Világszervezet csak néhány hónappal azután javasolta a Sinopharm használatát, hogy azt Magyarországon engedélyezték. Amiből az következik, hogy nálunk még az övékénél is jobb járványügyi szakemberek dolgoznak, hiszen ők már sokkal előbb tudták azt, amire a WHO nagy nehezen rájött. Ráadásul a világ legkiválóbb járványügyi szakemberei a magyar kormányban ülnek, hiszen a magyar gyógyszerhatóságot megkerülve nálunk kormányrendelettel engedélyezték a kínai vakcina forgalomba hozatalát. A magyar ellenzéknek nincs szeme, hogy ezt lássa, csak nagy pofája?

Forrás: Bolgár György (Népszava) A magyar erő hete című cikke

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr8816673274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása