Megyünk előre Csepelért. Szurkolunk! - "Legyünk minél többen, mutassuk meg a csapatnak, és minden illetékesnek, hogy mennyire fontos nekünk ez a klub. A viszontagságos körülmények között is (sőt, annál inkább) kiállunk mellettük." - írja a Csepel FC. Mi hozzátesszük: csak ezeket a kérdőjeleket tudnánk levenni már egyszer a címben szereplő mondatokról! Végre leírhatnánk: „A balhénak vége, felejtsük el!”
Reménykeltő fejleményekről érkeztek hírek az utóbbi napokban. Például reménykedve, mégis kétségekkel küszködve olvastuk a 168.hu által közölt, „A tét: Csepel focija” című írást, amelyben közzétettek egy, a csepeli sportkomplexum, azaz a Csepel SC Béketéri sporttelepe fejlesztésre vonatkozó látványképet is. https://168.hu/itthon/csepel-foci-jovo-csepel-sc-211865
A cikket, illetve a fejlesztést bemutató látványtervet azonban nem közölte a csepel.hu, továbbá sem Borbély Lénárd, sem Németh Szilárd nem osztotta meg a saját fb oldalán az elemző írást. A hivatkozott cikk végéhez, az alábbi mondatot is hozzátették: „
Elkészült a Csepel Sport Club Alapítvány fejlesztési terve, amely szerint ősszel elkezdődik az egész létesítmény felújítása és fejlesztése.”
Az átnézeti helyszínrajz felsorolja a tervezett építményeket. Ezek szerint a sporttelepen lesz például kápolna, parkolóház, három sporthotel, sportbolt, fedett színpad, food court, azaz a bevásárló központokban már megszokott ételudvar. Hogy miért és hány milliárdért? Nem tudni. Mint ahogy azt sem, ki fizeti a beruházást, illetve a későbbi fenntartását. Kíváncsian várjuk az önkormányzat vezetésének és képviselő-testületnek a véleményét.
Az utánpótlás is visszatér a Béke térre! - írta meg a csepelfc.hu. Megszületett a megállapodás a Csepel SC Alapítvány és a nemrégiben fúzión átesett Csepel Utánpótlás SE és a Csepel FC SE között, így a Csepel FC felnőtt labdarúgói után a hátország is visszatérhet a Csepel SC sporttelepére.
Ugyancsak a csepelfc.hu tett közzé egy felhívást. Ebben a következőket írják:
„A hagyományokhoz híven a Csepel FC szurkolói ezúttal is sort kerítenek az első hazai bajnoki mérkőzés előtti közös összejövetelre és vonulásra a Béke téren.
A kék- piros drukkerek a következő felhívást tették közé Facebook oldalukon:
“Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy rendeződni látszik focicsapataink helyzete, így szombaton végre elérkezik a szezon első hazai meccse. Szeptember 11. szombat 15.30, Csepel FC -Testvériség.
Ennek kapcsán pedig megtartjuk a Csepel család hagyományos szezonnyitó vonulását legendáink szobrától, a stadionhoz, melyre természetesen ismét várunk mindenkit, aki -e család tagjának érzi magát, és van kedve egy jó hangulatú sétához a szurkolótársakkal.
Találkozó a Béke téren a Czibor -Tóth II szobornál 14.30-kor, ahol szokás szerint lerójuk tiszteletünket nagyjaink előtt (aki tud, hozzon egy szál fehér virágot), a menet 14.50-kor indul a stadionhoz.
Legyünk minél többen, mutassuk meg a csapatnak, és minden illetékesnek, hogy mennyire fontos nekünk ez a klub. A viszontagságos körülmények között is (sőt, annál inkább) kiállunk mellettük.
Fiúk, lányok, kicsik, nagyok, gyerünk, előre Csepelért!”
Mi szerényen csak annyit teszünk hozzá: Úgy legyen! Megyünk előre Csepelért. Szurkolunk!
E.-S.
és
internet