A forintbankjegyre jó ránézni, ami három tervező: Horváth Endre, Nagy Zoltán és Vagyóczky Károly munkáját dicséri. A forint értékváltozásáról pedig sokat mond, hogy bevezetésének évében a százas volt a legmagasabb papírpénz-címlet, ma viszont az ötszázas a legkisebb...

Hetvenöt éves a magyar forint, de nemrég még úgy volt, hogy ezt a magas kort nem is fogja megérni. Az Európai Unióba való belépéssel ugyanis az ország kötelezettséget vállalt a közös valuta, az euró bevezetésére (amint a szükséges feltételeket teljesítjük). A kérdés tehát nem az, hogy lesz-e magyar euró, hanem hogy mikor. A forint leváltására azonban egészen más körülmények között fog sor kerülni, mint bevezetésére. A forint születését 1946-ban a pengő hiperinfláció általi kivégzése előzte meg. Ahhoz viszont, hogy a forint az euró által leváltható legyen, az inflációs rátát az eurózónás minimum közelébe kell leszorítani. És ez csak

egy feltétel a sok közül...

A forint 40 évig „szocialista valuta” volt, amikor is értékállóságát nem az aranyparitás és nem is az árubőség szavatolta, hanem az, hogy az államszocialista rendszerben a fogyasztási cikkek és a beruházási javak nagy részének árát központilag szabályozták. Ezért viszont a lakosság gyakran fizetett olyképpen, hogy az áruk és szolgáltatások ugyan nem kerültek sokba, de nem volt belőlük elég. A gazdasági reformok egyik fő célja az volt, hogy ennél jobb egyensúlyt állítson be a lakosság számára is, de az 1970-es években a részleges árliberalizáció és a nemzetközi nyitás egyre erősödő inflációs nyomásban csapódott le.

A külső és belső pénzügyi egyensúlytalanságok leküzdése érdekében a magyar kormány 1981-ben felvételét kérte a Nemzetközi Valutaalapba (IMF), ami a forint életpályája szempontjából fontos mérföldkő volt. A rendszerváltás nem volt fáklyásmenet, főleg nem pénzügyi szempontból. A külgazdasági kapcsolatok szétzilálódásának sokkja megrángatta a nemzeti valutát, amelynek legnagyobb egyszeri leértékelését 1991-ben hajtották végre

Miután megindultak az uniós csatlakozási tárgyalások, a 2001-es jegybank-törvény volt hivatva felkészíteni a hazai monetáris rendszert az EU-konformitásra. Abból azonban, hogy ez a törvény utat nyitott a gazdaság euroizálása előtt (tehát hogy számos pénzfunkcióba, így például a lakossági hitelezésbe is benyomult az euró), inkább felfordulás lett, hiszen egy évtized múltán kiderült: „a híd túl messze van”, és a stabilizáció érdekében vissza kell forintosítani a gazdaságot, de legalábbis a belföldi hitelezést.

Az EU-csatlakozás időszakában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői az euró bevezetésétől várható sok-sok pozitívumról értekeztek, a Medgyessy-kormány pedig 2008-at tűzte ki első hivatalos céldátumként a forint euróra cserélésére. Ezt aztán később 2010-re kellett változtatni, majd a 2008-9-es világgazdasági válság és a nyomában bekövetkezett jobboldali nacionalista fordulat az euróbevezetést hosszú időre levette a napirendről.

A valuta története a bankjegyek története is. A forintbankjegyre jó ránézni, ami három tervező: Horváth Endre, Nagy Zoltán és Vagyóczky Károly munkáját dicséri. A forint értékváltozásáról pedig sokat mond, hogy bevezetésének évében a százas volt a legmagasabb papírpénz-címlet, ma viszont az ötszázas a legkisebb.

nagyon akarjuk, az Erzsébet híd a régi ötszázasról.

A hat férfi, aki mai bankjegyeinken szerepel, egy szűk csoportból kerül ki: két középkori király, két erdélyi fejedelem, valamint az 1848-as Batthyány-kormány két tagja. Hogy lesz-e még alkalom ezt a mintázatot kiegészíteni valami mással, nem tudhatjuk. Már lassan két évtizede tervezgetjük az euró bevezetését, ezért talán gondolkodhatunk arról, milyen magyar motívum díszítse azt az euróérmét. Talán nem baj, hogy a jelenlegi kormány idegenkedése az eurótól azt is jelenti, hogy ezt a felelős döntést meghagyják a majdani baloldali vezetésű kormánynak. 

Forrás: ANDOR LÁSZLÓ  (Népszava)