Sárgulnak a fotók, fakulnak az emlékek, és akik a képen ünnepelnek, ha még köztünk vannak, akkor ma már túl vannak a nyolcvanadik születésnapjukon, de a házak állnak...
Csepel Csillagtelep új épületekkel gazdagodott.
1801 lakás épül itt a jövő év végére s egy kétemeletes házon már ott a márványtábla, amire azt vésték, hogy: »Építették: az ÉM 25. sz. Építőipari Vállalat ifjúmunkásai.
Kedden délután nagy tömeg vette körül ezt az épületet s az érdeklődők túlnyomó többsége fiatal: a ház építői és leendő lakói.
Trautmann Rezső építésügyi miniszter kézfogással üdvözölte az építő ifiket, majd Horváth László, vállalati KISZ- titkár elmondta a vendégseregnek a lakótelep legújabb házának »történetét«.
Tavaly néhány fiatal összeült és
egyikük azt mondta, jó lenne, ha a fiatalság alkotóerejének emléket állítanának itt, Csepelen, a munkásmozgalom fellegvárában.
Az ötletet tetté váltották — a vállalat kiszesei hozzákezdtek egy 24 lakásos ház felépítéséhez.
Odább, alig száz méterrel, a Csepel Csillagtelep ifjú építőinek keze nyomán újabb falak nőnek.
(cs. j.)
Forrás: Népszava 1960.