Verbális agresszióval fölpiszkált ösztönök, avagy a Hír TV Sajtóklubjának jegyzőkönyve
Szakmai kötelességem, hogy rendszeresen nézzem a Hír TV műsorát, benne a Sajtóklub (Bayer Zsolt, Bencsik András, Gajdics Ottó, Néző László, Huth Gergely) média-tornamutatványait. A legkevésbé sem irigylem Gyuricza Pétert, aki vaskos könyvben tette közzé az adásokat, a „közelmúlt lenyomatát, egyben tükrét” (Így beszélnek ők a Sajtóklubban), már a bevezetőben figyelmeztetve az olvasót: „ne hagyja, hogy tisztánlátását durva, szándékosan bántó, sértő szövegek homályosítsák el”.
Nem nagy felismerés, nem is mai, tudjuk: aki a nyelvet – s vele a közbeszédet – uralja, az uralja a politikát, a közéletet is – ezt mondják ma tematizálásnak. Aki figyelte az utóbbi évtizedek magyar politikai mozgásait és azok nyelvét, megfigyelhette, miként uralja el a magyar nyelvet a NER. Még csak a kormányfő dakota közmondásai sem kellettek hozzá; ezek nélkül is követhető volt a politikai ellenzék kiszorítása a nyelvi térből – amiről ők maguk is tehetnek –, a fogalmak és nemzeti szimbólumok kisajátítása, amit csak fölerősített a Sajtóklub sokszor alpári nyelvezete. Súlyosabb ennél, hogy Bayer Zsolt fekáliával maszatolja be a
magyar publicisztika Adytól Bálint Györgyig húzódó hagyományait (hogy meglehetősen szűken határoljuk be ezt a vidéket).
Nehéz, szinte lehetetlen feladatra vállalkozott Gyuricza azért is, mert könyve nem más, mint breviárium - az eredeti értelmezés szerint „katolikus zsolozsmás könyv, amely az imákat tartalmazza", s csak másodlagos értelmében írók vagy költők műveinek (esetünkben egy tévéműsornak) a szemelvényes gyűjteménye. Mélygyökerű diszkussziónak így alkalmatlan, bármilyen értő elemzéseket ad a kötet végén az olvasottak tartalmáról Lendvai Ildikó, Lakner Zoltán, Polyák Gábor és Görög Ibolya. Arra mélységre még várnunk kell, amelyet mondjuk David Halberstam a Mert övék a hatalom című kötetében az amerikai sajtóról adott. A szerző javára írjuk: nem is volt, s talán nem is lehetett ilyen nagyívű szándéka- a vaskos olvasókönyv mindenesetre megvan hozzá.
Egy másik kötet, amelyre itt hivatkoznunk kell, Victor Klemperer (1881-1960) nyelvészprofesszor munkája, a Harmadik Birodalom nyelve, amely azt vizsgálja tizenkét, Hitler uralma alatt megélt év tapasztalatai alapján, hogyan fertőzte meg a német nép tudatát a náci hatalom legtitkosabb és legfélelmetesebb fegyvere, a totális nyelv, amit ő rövidítve LTI-nek, azaz a Harmadik Birodalom nyelvének (Lingua Tertii Imperii) nevezett el.
A könyv 1947-ben jelent meg, magyarul csak 1984-ben adták ki csekély példányszámban a Kommunikációkutató Intézet Membrán könyvek sorozatában. (A közelmúltban újra megjelent.) Klemperer a hitleri propaganda és közélet nyelvének néhány tucat kulcsszimbólumát megragadva, ezeket történeti, kultúrtörténeti és nyelvi kontextusba állítva minden totális és totalitásra törekvő rendszer nyelvi sémáit katalogizálja, figyelve a hétköznapi nácizmus nyelvi rezdüléseit, a korabeli viccektől a újságcikken keresztül egészen a náci irodalomig.
Elképzelhetetlen az a reveláció, amit a kötet egy kezdő újságíróban keltett, s aminek mértéke csak ahhoz a letargiához mérhető, amit Gyuricza könyvének elolvasása után érezhet a szemlélődő olvasó.. Aki nem csak Gyuriczát ösztönözné, ha tehetné, további kutatásokra, de egyben mélyen dörmög, ha valaki tudatlanul összehasonlítja Goebbels, Hitler és a NER propagandakormányzását nem tudva különbséget tenni még Mussolini és Hitler között sem.
Végül: igaza van Lendvai Ildikónak, az orbáni modell - miközben Finkelstein modellje –, egyben régebbre vezet, Carl Schmitt német filozófusig, a „szuverén” megnevezéséig, a mindenkori ellenség megjelöléséig. Mert Orbán szavaival: „megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed.” Joggal említi Lakner Zoltán politológus, a Jelen főszerkesztője: „szinte látom, hogyan mozgatja a Rogán által vezérelt propagandaközpont ezt az egész, Fidesz által kontrollált nyilvánosságot, és az is elképzelhető, hogy lehetnek olyan kiemelt szereplők, akiket már magának az üzenetnek a kialakításába is bevonnak”.
Köszönettel tartozunk Gyuriczának a „jegyzőkönyvért”. Akkor is, ha optimista, amikor azt kéri olvasójától, ne hagyja, hogy a nyelvi agresszióval fölpiszkált ösztönei megfosszák a tisztánlátás képességétől. Hagyni fogja, mert minden idézetet a politika „másik oldala” fondorlatának tekint, s annak is fog tekinteni, amíg nem él – nem élhet – a szabad tájékozódás állampolgári jogával. Addig megfosztottan tengődik az amúgy is ezer sebből vérző média világában.
Forrás: FRISS RÓBERT (Népszava)
