Ha Halász Jánosnak kéne megmagyaráznia egy óvodásnak mindazt, amiről brummog, hogy mi az a nemváltó műtét,  mi az LMBTQI-propaganda, alighanem haladéktalanul komodói varánusszá operáltatná magát inkább, és a sebész még csak nem is pepecselne sokáig. 

Halász János minden meggyőződés nélkül brummogja bele a kamerába, hogy „a Fidesz-KDNP fontosnak tartja, hogy megvédjük gyermekeinket a nemátalakító műtétek népszerűsítésétől”. A Fideszkádéenpé úgy tartozik össze, mintha Halász János azt mondaná, hogy Ali baba és a negyven rabló. Egyik sincs a másik nélkül, sőt, az egyik egyáltalán nincs is, csak attól, hogy a másik van.

Halász Jánoson látszik, hogy szeretné, ha csak a meleg levegőt fújhatná rá a mikrofonra, és nem kellene semmit sem mondania, de addig nem hagyhatja el a pulpitust, amíg mind a 2 perc 19 másodperces szöveget le nem nyomja. A leírt szöveg felolvasandó.

Minden bemondók elődje, Scherz Ede azzal vált híressé, hogy nem bízott semmit a véletlenre, és ha kellett, szavalt vagy nótázott is a mikrofon előtt. Volt benne kraft és átélés. Tudta, hogy csak így jutnak el a szavai a hallgatókhoz. Jobban jártak volna a nézők, ha Halász János táncolni, dalolni se szégyell, akkor talán személyessé tehette volna a mondanivalóját. Már feltéve, ha

ez a mondanivaló az övé, és nem szigorított, kötelező penzum, aminek felolvasását az ő beosztásában megköveteli tőle a pártja. Végül is egykori SZDSZ-es képviselőként kellett fölnyalnia magát a frakcióvezető-helyettességig, simán belefér, hogy időnként kérnek tőle valamit. Nincs abban a helyzetben, hogy nemet mondhatna.

Szegény Halász János tehetségtelen politikus, feszélyezetten hazudik. Nincsen benne tűz, erő, magabiztosság, elhivatott lendület, csak a végrehajtás kötelessége. Túl akar lenni, túl akar élni. Pedig jól láthatóan a halántékához nem szorítottak fegyvert, de az persze nem látszik, hogy esetleg hova igen. Ő tudja. Mint ahogyan azt is tudja, hogy mindazt, amit elmond, semmivel sem lenne képes alátámasztani. Tudja, nem léteznek azok az adatok, amiket kénytelen előcitálni. Nem fárad azzal, hogy bármilyen felmérést, esetleg valós bizonyítékokat soroljon, mondjuk arról az állításról: „naponta legalább egy kiskorú változtatja meg a nemi identitását Nagy-Britanniában.”

Halász is és a párttársai is pontosan tudják, hogy sehol sem rendeznek travishow-kat az óvodákban, és egyetlen óvodás sem akarja uzsonnaidőben kis kerti ollóval levágni a bögyörőjét, hogy kislány lehessen. Halász János vérszegény felolvasásában megtudhatjuk, hogy a Fidesz-KDNP olyan veszélytől akarja megvédeni a magyar gyerekeket, amely nem is leselkedik rájuk, miközben éppen a kormány veszélyezteti őket a legjobban. A kormány nemzeti humbugjából folyamatosan olyan elnevezések és szavak hullanak rájuk, amelyek a kormány agresszív propagandája miatt bizony mérgezik a kicsiny lelküket, és amelyeket – a kormány miatt – a gyerekek családjának kellene megmagyaráznia. A kormány kényszeríti a családokat abba a helyzetbe, hogy minduntalan ezzel kelljen foglalkozniuk.

Ha Halász Jánosnak kéne megmagyaráznia egy óvodásnak mindazt, amiről brummog, hogy mi az a nemváltó műtét, kik azok a drag queen-ek, mi az LMBTQI-propaganda, alighanem haladéktalanul komodói varánusszá operáltatná magát inkább, és a sebész még csak nem is pepecselne sokáig. 

SÁNDOR ERZSI (Népszava)